Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John Grisham életrajz

Amerikai író. 1955. február 8-án született Jonesboroban, Arkansasban. 1967-ben Southeavenbe, Mississippibe költöztek, ahol elvégezte a középiskolát. Édesapja építőmérnök volt, és munkájából adódóan a család kénytelen volt sokat költözni. Johnt megviselte az állandó változás, ezért az állandóságot jelentő olvasásba menekült.
Gyermekfejjel mindig arról álmodozott, hogy profi baseball játékos lesz, aztán miután álmai beteljesületlenek maradtak a mississippi-i egyetemen joghallgató lett, ahol elsősorban a büntetőjog érdekelte. 1981-ben szerezte meg diplomáját.

Ugyanebben az évben feleségül vette Renee Jones-t. Southeavenben alapított ügyvédi irodát, ahol főleg bűnügyi, de polgári perekben is dolgozott. Házasságukból két gyerekük született: Ty és Shea.
Grisham baptista neveltetésben részesült, és ez nagyban befolyásolta az életét. Sokáig ő maga is tanított vasárnapi iskolában, és részt vett különböző egyházi jótékonysági akciókban is. Többször járt Brazíliában, ahol az egyház lehetőségeihez képest igyekeztek segíteni a nyomornegyedek lakóinak helyzetén.
A szociális igazságosságért való küzdelem vezette a politikába is. 1983-ban a Demokrata párt színeiben bekerült Mississippi állam törvényhozásába, ahol elsősorban az alsóbb rétegek oktatási helyzetének javításán fáradozott.

1988-ban jelent meg első regénye Ha ölni kell címmel, melyen, munkája mellett 3 éven keresztül dolgozott. A könyvről számos elismerő visszajelzés érkezett, viszont csak csekély példányszámban kelt el.
Következő regényével 1988-ban készült el, amely A cég címet kapta, és amelynek a megfilmesítési jogait még a megjelenés előtt, 1990-ben 600 ezer dollárért megvásárolta a Paramount Pictures. Ez a regény hatalmas áttörést jelentett Grisham életében.
Még ugyanebben az évben kilépett a Demokraták közül, és birtokot vásárolt Oxford mellett.

1994-ban kiadói munkásságba kezd, mikor megmenti az anyagi nehézségekkel küzdő The Oxford American magazint a csődbemeneteltől. 2000-ben részletekben megjelenteti a magazin lapjain A festett ház (A Painted House) című írását.
A regény 1952-ben játszódik Arkansasban, és Grisham bevallása szerint is eltér az eddig megszokott stílusától. Egy, az olvasóknak írt levelében kijelentette, hogy: „A Painted House az nem egy jogi-krimi, nincsenek benne élő vagy halott ügyvédek, bírók, tárgyalótermek és társadalmi ügyek…”.
A regény, 2001-ben jelent meg egyszeri kiadásban. Egy másik ilyen a szokásos stílustól eltérő regénye a Elmaradt karácsony (Skipping Christmas) volt, ami 2001-ben látott napvilágot.

2001 tavaszán írta meg a Mickey című film forgatókönyvét, és a film producere is lett. A filmet Hugh Wilson és Jr. Harry Connick rendezte. Grisham folytatta a jogi-krimik írását és még két jelentősebb regénye jelent meg: a The Summons és a The King of Torts.

Napjainkra Grisham-et is a legjobb bestseller írók közé sorolják a világon. A Ha ölni kell (A Time to kill) és A Cég (The Firm) című regényein kívül egyéb írásai is a filmvászonra jutottak, mint például A Pelikán ügyirat (The Pelican Brief), Az ügyfél (The Client), és Az esőcsináló (The Rainmaker).

Regényei:
1988 Ha ölni kell (A Time to Kill)
1990 A Cég (The Firm)
1992 A Pelikán ügyirat (The Pelican Brief)
1993 Az ügyfél (The Client)
1994 Siralomház (The Chamber)
1995 Az esőcsináló (The Rainmaker)
1996 Az ítélet eladó (The Runaway Jury)
1997 A halott üzlettárs (The Partner)
1998 Az utca ügyvédje (The Street Lawyer)
1999 A végrendelet (The Testament)
2000 Holló a hollónak (The Brethren)
2001 A festett ház (A Painted House)
2001 Elmaradt karácsony (Skipping Christmas)
2002 Végzetes hagyaték (The Summons)
2003 Keserű pirula (The King of Torts)
2003 Lelátók (Bleachers)
2004 Az utolsó esküdt (The Last Juror)
2005 A manipulátor (The Broker)
2006 Az ártatlan ember (The Innocent Man: Murder and Injustice in a Small Town)
2007 Egy amerikai Pármában (Playing for Pizza)
2008 A fellebbezés (The Appeal)
2009 Csapdában (The Associate)
2009 Ford megyei történetek (Ford County)
2010 Theodore Boone: a kölyökügyvéd (Theodore Boone: Kid Lawyer)
2010 Vallomás (The Confession) 
2010 Theodore Boone 2.: A gyermekrablás (Theodore Boone: The Abduction)

2011 Prókátorok (The Litigators)

2012 Calico Joe (Calico Joe)

2012 Theodore Boone 3.: A vádlott (Theodore Boone: The Accused) 

2012 A csaló (The Racketeer)

2013 Theodore Boone: The Activist 

 

 

Filmek:
The Firm (1993)
The Pelican Brief (1993)
The Client (1994)
A Time to Kill (1996)
The Chamber (1996)
The Rainmaker (1997)
The Gingerbread Man (1998)
A Painted House (2003)
Runaway Jury (2003)
Christmas with the Kranks (2004)
The Last Juror (2013)

Összeállította: Zaveczky Gábor és Galgóczi Móni


Galgóczi Móni - 2004. április 15.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!