Főkép

Német költő, regény- és drámaíró, grafikus, szobrász. A kortárs német irodalom legismertebb és egyben legvitatottabb személyisége. Állásfoglalásaival, műveivel mindig vihart kavart: hol a mennybe menesztették, hol gyűlölködések és támadások kereszttüzében állt. Regényeinek java része életrajzi ihletésű.

1927. október 16-án született Danzigban (a mai Gdanskban) lengyel-német szülők gyermekeként. Apjának (Willy) fűszerüzlete volt. Anyja (Helene) a rendkívül kis létszámú szláv kasub népcsoportból származott. Húga, Waltraud 1930-ban született. Grass gyermekkorát Langfuhr-ban, Danzig elővárosában töltötte, és ott végezte iskoláit is. Tíz évesen tagja volt a Jungvolk-nak, tizennégy évesen a Hitlerjugend-nek, tizenöt évesen légi segítő lett. Szülővárosa mély nyomokat hagyott benne, később számos regényének helyszínéül szolgált.


Még nem töltötte be tizenhetedik születésnapját, amikor 1944-ben besorozták a náci hadseregbe, mint páncéllövészt. Grass a tévútra vezetett fiatalság generációjához tartozott. Nem volt sem fanatikus náci, sem ellenzéki szellemiségű, mégis csak a háború után, az amerikai hadifogoly-táborban, Bajorországban kezdett politikailag tisztán látni. 1946-ban, amikor szabadult, egy új világba csöppent azzal a szilárd elhatározással, hogy művész lesz. Kölnbe ment, de szüleivel még nem tudta felvenni a kapcsolatot. Göttingenben szerette volna letenni az érettségit, de hamarosan elhagyta az iskolát. Ekkoriban különféle munkákat vállalt, volt földmunkás, káliumbányász, dzsessz-zenész.

 

Amikor először híreket kapott szüleiről és húgáról, akik a Rajna-vidéken éltek egy földművesnél, hozzájuk költözött, és 1947-ben elvégzett egy kőfaragó és szobrász iskolát. 1948-tól négy évig a Düsseldorfi Művészeti Akadémián szobrászatot és grafikát tanult. 1952-ben Nyugat-Berlinbe költözött, ahol 1953-55 között a Nyugat-Berlini Művészeti Főiskolán tanult grafikát és szobrászatot. 1954-ben, 59 évesen meghalt az édesanyja. Ebben az évben feleségül vette a táncosnő Anna Margaretha Schwarzot. Már a főiskolai évei alatt verseket írt, melyeket a híres Gruppe 74 nevű baloldali művészcsoport találkozóin olvasott fel, melyhez 1955-ben csatlakozott. Az írói kör a háború utáni német irodalom megújítóit fogta össze. Heinrich Böll és Martin Walser is tagjai a csoportnak.

Az ötvenes évek elején jelentek meg első versei. 1955-ben kapta meg első elismerését íróként a Stuttgarti Rádió költőversenyén. A „Lilien aus dem Schlaf” című versével elnyerte a fődíjat. 1956-ban jelent meg első verseskötete A széltyúkok előnyei (Die Vorzüge der Windhühner) címmel, melyet saját grafikáival illusztrált. Ugyanebben az évben rendezte első kiállítását plasztikáiból és grafikáiból Stuttgartban, majd Berlin-Tempelhofban. Még ez évben Párizsba költözött, ahol 1959-ig élt családjával. 1957-ben mutatták be első két felvonásos színdarabját, Árvíz (Hochwasser) címmel. 1958-ban a Gruppe 47 díjjal tüntették ki a még befejezetlen „Bádogdob” részleteiért. Ebben az évben írt Onkel, Onkel című darabját a kölni színházban állítottak színpadra. Ebben a darabban erősen érződnek az abszurd színház jellemzői. Még ebben az évben Lengyelországba utazott.

A világhírt az 1959-ben megjelent Bádogdob (Die Blechtrommel) című regénye hozta meg számára. A nácizmussal foglalkozó, Danzigban játszódó regény, mely a groteszk ábrázolás mintapéldája, katarzisként hatott Németországban. A regény főhőse, Oscar Matzerath törpe maradt. Gyerekkorában, mintegy tiltakozásul a német történelem szörnyűségei ellen, egyszer csak nem nőtt tovább, elutasítva ezzel a felnőtté válást. Matzerath csak a bádogdobján keresztül kommunikál az emberekkel, és a háború után egy elmegyógyintézetben emlékszik vissza életére. Történetéből elénk tárul a háború előtti és alatti Danzig kevert német és lengyel társadalma, és képet kaphatunk a kort uraló démoni erőkről. A regény sok kritikust indított szenvedélyes vitára, sokan bírálták merész stílusa, csöppet sem megszokott ábrázolási módja miatt. A viták hevében huszonnégyszer indítottak ellene bírósági eljárást. A könyv vádirat a fasizmus és a kispolgári lét hazugságai ellen. Sikerét két évtizeddel későbbi (1979) Volker Schlöndorff általi megfilmesítése tovább fokozta, Oscar-díjas film lett belőle. Az alkotást a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma Díjjal is jutalmazták. Ebben az évben a Brémai Szenátus megtagadta Grasstól a Brémai Irodalmi Díjat.

1959-ben Bochumban mutatták be a Még tíz perc Buffaloig (Noch zehn Minuten bis Buffalo) című drámáját. 1960-ban telepedett le Nyugat-Berlinben. Ebben az évben jelent meg verseskötete Gleisdreieck címmel. Ugyanebben az évben irodalmi díjat kapott a Német Kritikusok Szövetségétől. Az 1961-ben megjelent Macska és egér (Katz und Maus) című kisregénye szintén szülővárosában játszódik. A mű kispolgári fiatalok háború alatti életét mutatja be. Ebben az évben a berlini Schiller Színházban bemutatott A gonosz szakácsok (Die bösen Köche) című drámája viszont párizsi ihletésű. 1962-ben a Bádogdob című regénye Franciaországban elnyerte a legjobb külföldi könyvnek járó díjat. 1963-ban jelentkezett Grass a ’Danzig’ trilógia harmadik darabjával. A Kutyaévek (Hundejahre) a háborús bűnösök háború utáni megítélésének problémáival foglalkozik. A trilógia (Bádogdob, Macska és egér, Kutyaévek) az elmúlt fél évszázad története. Még ebben az évben a művészeti akadémia tagjává választották.

A Spandaui Néplap (Spandauer Volksblatt) munkatársaként dolgozott. Wolfgang Neuss-szal és Uwe Johnsonnal együtt megpróbálta felvenni a harcot a berlini sajtó „uniformitása” ellen. Emellett tiltakozott a szabadság elfojtása ellen az NDK-ban, de kritizálta a nyugatnémet politikát is. Grass figyelme egyre inkább a politika felé irányult, írói hírneve lehetőséget adott számára, hogy közéleti személyiségként hangot adjon politikai nézeteinek. A szociáldemokrata pártelnök, majd kancellár Willy Brandt beszédírójaként dolgozott. 1965-ben Georg-Büchner Díjat kapott, és ugyanebben az évben a Kenyon-Collage díszdoktorává avatták. Az 1966-ban bemutatott Die Plebejer proben den Aufstand című darabjában kritikusan foglalt állást Bertolt Brecht az 1953.június 17-i berlini felkeléskor tanúsított magatartásával szemben. Ekkoriban utazott Spanyolországba, Nagy-Britanniába, Skandináviába, és 1964-től 1970-ig minden évben ellátogatott az USA-ba. Ezek az utak inspirálták őt a további munkára. 1967-től 1970-ig a Városi Színpad tanácsadója Frankfurt am Mainban.


1968-ban Fontane- és Theodor-Heuss díjat kapott. Beszédet mondott az SPD-pártnapon Nürnbergben. Ebben az évben jelent meg „Levelek a határon túlról” (Briefe über die Grenze) című könyve, egy párbeszéd s cseh író Pavel Kohauttal. Az 1969-ben megjelent Helyileg érzéstelenítve (Örtlich betäubt) című regénye, amely tiltakozás a vietnámi háború ellen. A mű a hatvanas évek közepének anarchista ifjúsági mozgalmait villantja fel. 1970-ben a szövetségi kancellár Willy Brandttal Varsóba utazott és ebben az időszakban részt vett az SPD kampányaiban. 1971-ben a Süddeutsche Zeitung rovatvezetője lett. 1972-ben jelent meg Egy csiga naplójából (Aus dem Tagebuch einer Schnecke) című filozofikus hangvételű naplóregénye, melyben az 1969-es választási kampányra emlékszik vissza. A műben a német szociáldemokrácia világképét igyekszik művészi eszközökkel megfogalmazni. Ezután az író visszavonult a politikai életből.

1972-től rézkarcokat, 1975-től litográfiákat készít. Eddig kb. 250 rézkarca és több mint 50 litográfiája jelent meg. Érdekes, hogy nem használta ki a technika minden lehetőségét, hanem klasszikus eljárásokkal, többnyire fekete-fehér grafikákat készít. A hetvenes és nyolcvanas években Grass elfordult a német történelem és az aktuális politika témáitól. 1976-ban Heinrich Böllel és Carola Sternnel közösen megalapította és kiadta az L’76 című folyóiratot. Ebben az évben a Harvard Egyetem díszdoktorává avatták. Az 1977-es A hal (Der Butt) című műve kasub őseinek legendáiból építkezik. A civilizáció fejlődését a romboló férfi és az alkotó nő küzdelmeként mutatja be, és ennek ábrázolása során a történelem előtti matriarchális időktől eljut egészen a hetvenes évekbeli gdanski dokkokig. Közben számos téma felmerül, szó van főzési és szexuális szokásokról, vagy éppen a feminizmusról. A mű nagyrészt pozitív kritikát kapott, a feministák azonban kifogásolták. Ezzel a művel szerzett epikusként nemzetközi hírnevet.

1978-ban megalapította az Alfred-Döblin Díjat a Berlini Művészeti Akadémia védnökségével. Ugyanebben az évben elvált feleségétől, majd 1979-ben újranősült, felesége Ute Grunert. 1979-ben jelent meg a Találkozás Telgteben (Das Treffen in Telgte) című könyve. Néhány költő találkozik itt, hogy egy politikai kiáltványt fogalmazzanak meg. Egy szerencsétlenség következtében azonban előbb széthullik a csoport. A műben észrevehető, hogy Grass kifejezi csalódottságát a Gruppe 47 1977-ben bekövetkezett felbomlása miatt. 1980-ban szünetet tartott az írásban, ekkor sokat rajzolt és szobrászkodott. 1982-ben az SPD tagja lett. 1983-ban a berlini Művészeti Akadémia elnökévé választották. 1985-től az Alfred-Döblin Házat az írók alkotóházként használták. A civilizáció betegségei miatti egyre hangosabb háborgását rögzítette az 1986-ban megjelent borús hangulatú, A patkánynő (Die Rättin) című apokaliptikus regényében. A kötetben az emberi faj végnapjairól van szó.

1986-ban befejezte elnöki tevékenységét a Berlini Művészeti Akadémián. 1986 augusztusától 1987 januárjáig néhány hónapot az indiai Calcuttában töltött, az ottani Goethe Intézet meghívására. A távol-keleti metropoliszban szerzett elbűvölő és sokkoló élmények alapján készítette a Calcuttalapokat (Calcuttablättern), egy rajzsorozatot. Az indiai hétköznapok megrázó látványát már nem tudta csak írásban kifejezni. 1987-ben jelent meg Zunge zeigen című naplója, melyben az író a nyugatnak az indiai nép nyomorában való bűnrészességét mutatja be. 1988-ban Bremen városa megszerzett 77 képet a Calcutta-ciklusból, melyeket kiállítottak a Műcsarnokban. 1989-ben befejezte működését a Berlini Művészeti Akadémián, mert az biztonsági okokból elutasított egy Salman Rhuside-nek szervezett szolidaritási rendezvényt. 1990-ben egy vitabeszélgetésen vett részt Rudolf Augsteinnel Deutschland einig Vaterland? címmel. Ebben az évben a poétika vendégdocense volt a frankfurti egyetemen, illetve díszdoktorrá avatták a poznani egyetemen. Felolvasásokat tartott A bádogdob című regényéből a Német Színházban Göttingenben.

1992. november 18-án a Münchner Kammerspiele színházban előadást tartott „Beszéd a veszteségről – a politikai kultúra megromlása az egyesített Németországban” (Rede vom Verlust – Über den Niedergang der politischen Kultur im geeinten Deutschland) címmel. 1993-ban a gdanski/danzigi egyetem díszdoktorává, valamint a város díszpolgárává avatták. Ebben az évben, amikor a menekültjogról folyt a vita, az író elhagyta az SPD-t, mert felháborította a szociáldemokraták pálfordulása. 1994-ben a bajor szépművészeti akadémia irodalmi díját kapta, illetve Prágában Karel-Capek-Díjjal, valamint Madridban az Universidad Complutense emlékéremmel tüntették ki. 1995-ben terjedelmes politikai regényben, mely Berlinben, a falépítés és az újraegyesítés között játszódik, (Ein weites Feld, Vas István fordításában: „Nehéz kérdés!”) dolgozta fel a német történelmet az 1948-as revolúciótól napjainkig. Ez volt az első irodalmi mű, mely a berlini fal leomlásának következményeivel foglalkozott, de a mű egyben hatalmas politikai vitákat váltott ki, melyet Hans-Fallada-díjjal tüntettek ki. Még ebben az évben Hermann-Kesten emlékérmet kapott.

1996-ban Dánia legfontosabb kulturális kitüntetésében részesült, a Sonnig-Díj formájában. Lübeck városa a Thomas-Mann-Díjat adományozta neki. A „Drezdai beszélgetések” (Dresdner Gespräche) című beszédében Grass attól tart, hogy az újraegyesítés visszahozza a régi osztálytársadalmat. 1998-ban Gerhard Schröder mellett kötelezte el magát. Ebben az évben visszatért a Berlini Művészeti akadémiára. 1999-ben jelent meg Az én évszázadom (Mein Jahrhundert) című könyve, melyben a történelem szépirodalommá válásának lehetünk tanúi. A mű szuggesztív, szubjektív, megmagyarázatlanul hagyott példázatokon keresztül ad látleletet a múlt századról, emberi sorsok, szerepek, beszédhelyzetek és dialektusok formájába sűrített kis történetekkel. Munkásságáért 1999-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

2002-ben jelent meg a Ráklépésben (Im Krebsgang) című regénye, mely nagy sikert aratott és egyben óriási vitát kavart Németországban. A műben tágabb értelemben a második világháború német áldozatairól van szó, szűkebb értelemben a német keleti területekről elmenekültek vagy kitelepítettek sorsáról, még szűkebb értelemben annak a Wilhelm Gustloff nevű menekülthajónak az elsüllyedéséről, amelyet egy orosz tengeralattjáró torpedózott meg a Balti-tengeren a háború utolsó heteiben. 2003-ban jelent meg Utolsó táncok (Letzte Tänze) című műve, egy elsősorban erotikus verseket és rajzokat tartalmazó gyűjtemény. 2004. január 10. és 17. között a Nobel-díjas író Németországból Jemenbe utazott. A fővárosban, Sana’a-ban néhány írótársával részt vett egy német-arab írótalálkozón. Tarimban pedig megnyitott egy róla elnevezett központot. 2004-ben, Andersen, a nagy dán mesemondó születésének kétszázadik évfordulóján megjelent Németországban egy monumentális album Az árnyék (Der Schatten) címmel. A kötet 108, Grass által Hans Christian Andersen különböző meséihez készített litográfiát tartalmaz. A mű magyarul 2005-ben jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

 

2004. április 2-án, Andersen 200. születésnapján Günter Grasst a litográfiákért Dániában Hans Christian Andersen-Díjjal tüntették ki. 2005-ben a Berlini Egyetem díszdoktorává avatták. 2006-ban jelent meg A hagymahántás közben (Beim Häuten der Zwiebel) című önéletrajzi jellegű könyve, gyerek- és fiatalkori emlékeiről, édesanyjához való kötődéséről ír, valamint papírra veti a háború utolsó heteinek emlékét, katonai szolgálati idejét, hadifogságát és a háború utáni zűrzavart, mint ahogy azt is, hogyan lett képzőművész a háború utáni Németországban. Ebben a könyvben ír először arról, hogy 17 évesen a Waffen-SS tagja volt. A kritikusok nagyon eltérően vélekedtek a regényről, a legtöbb támadás azért érte az írót, mert túl későn vallotta be SS-tagságát. Így vall egyébként a könyvről: „Közismert dolog, hogy emlékeink, a magunkról alkotott kép csalóka tud lenni és gyakran az is. Hagymahántásnál – vagyis írás közben – héjról héjra, mondatról mondatra lesz a dolog kivehető és kibetűzhető, így lesz az eltűnt dolog ismét eleven.”

 

Ez után a regény után azt gondolhattuk volna, hogy ezzel írói pályája befejeződött, de nem, Grass gondolt egyet, és egy könyvet, ami 2008-ban jelent meg, A doboz. Történetek a sötétkamrából (Die Box. Dunkelkammergeschichten) címmel, és amiben a családja nézőpontjából ábrázolja önmagát. Aztán következett egy napló 2009-ben (Unterwegs von Deutschland nach Deutschland), majd 2010 tavaszán Grass Stasi-aktája Günter Grass megfigyelés alatt – A Stasi-akták (Günter Grass im Visier. Die Stasi-Akte) címmel, és még ugyanebben az évben megjelent a Grimms Wörter című könyv is, melyben az elsősorban mesegyűjtőként ismert, de nyelvészként is jelentős szerepet betöltő Grimm fivérek életét mutatja be egészen egyedi módon. 

 

2002 óta ad helyet Lübeckben a Glockengießerstraße 21. szám alatt található épület a Günter Grass-háznak, ami nem más, mint egy irodalmi és képzőművészeti fórum. A ház 2007. évi átépítése óta az épületben megtekinthető egy szoborpark és egy múzeumkert is. A Günter Grass-házban a mintegy 1100 rajzot, akvarellt, litográfiát és rézkarcot, valamint kéziratokat tartalmazó gyűjteményen keresztül bepillantást nyerhetünk a sokoldalú művész hat évtizedes munkásságába és munkamódszerébe.

 

Évtizedeken át igen sokat tett a német-lengyel megbékélésért. Lengyelországban, és különösen szülővárosában igen népszerű is. Élete során számos elismerést kapott, szinte minden fontos díjat elnyert. A poznani, a gdanski és a Harvard egyetem díszdoktora. Grassnak öt gyermeke született: az ikrek, Raoul és Franz (1957), Laura (1962), Bruno (1965) és Helene (1974).


A közismert író úgy vélte, az Internet rossz hatással van az írásra. Egy interjújában arról beszélt, hogy mennyire fontos az írásművészetnek a papír és a toll. Soha nem mondott le arról, hogy ezt a világot jobbá lehet tenni. Tényfeltáró riportokban, felhívásokban fogalmazta meg figyelmeztetéseit és aggályait pl. a jugoszláviai bombázások idején is. Elkötelezett íróként ismerték, aki hosszú időn át támogatta a szociáldemokrata pártot, amelyben egyébként többször is csalódott – ám legutóbb ismét a szociáldemokrata-zöld tábor mellett állt ki a korábbi Kohl-kormányzattal szemben.

 

Grass 2014 januárjában bejelentette, hogy nem ír több regényt, de nem hagyott fel teljesen az alkotással – egy kórházi kezelés után a rajzhoz és az akvarellfestészethez tért vissza. 2015. április 13-án egy lübecki kórházban érte a halál.

Összeállította: Bankos Szilvia