Főkép

A leghíresebb, humoros fantáziával megáldott szerző kétség kívül az 1948. április 28-án, az angliai Beaconsfield-ben született Terry Pratchett (Terence David John Pratchett), aki iskolai tanulmányait befejezve 1980-ig különböző lapoknál újságíróként tevékenykedett, majd 1980–87-ig hirdetési csoportvezetőként dolgozott, a Central Electricity Generating Board munkatársaként.


1987-ben úgy döntött, hogy főállású íróként folytatja pályafutását. Nagy-Britanniában az 1996-ban eladott fiction-könyvek egy százaléka az ő írása volt, ami rendkívüli teljesítménynek számít egy egyszerű írótól (több könyve is első helyre került az eladási listákon).

Első nyomtatásban megjelent története a „The Hades Business” (Science Fantasy magazin, 1963) volt, bár egyes források szerint ez két évvel korábban már napvilágot látott az iskolai újságban is.


Első regénye a „Carpet People” (1971) egy tizenhét évesen írt gyermekkönyv volt. Pár évvel később másik két regénye (mindkettő humoros fantasy) is kiadásra került: „The Dark Side of the Sun” (1976) és „Strata” (1981) címmel. Ez utóbbi részben Larry Niven: Ringworld paródiájának is tekinthető.


Első fantasy regényét 1983-ban adták ki, a címe „A mágia színe” (The Colour of Magic) volt, a helyszín pedig a Korongvilág, a világ, ami elég sok hasonlóságot mutat „Strata”-val. Ebben a könyvben találkozhatunk a gyáváskodó varázslóval, Széltolóval (Rincewind), akit a világ első turistájával – eléggé naiv és hiszékeny személyiség – hozott össze sors. Az olvasó, kettejük világban tett különös utazásait követheti nyomon.

A Korongvilág Terry Pratchett leghíresebb sorozata. Eddig 24 könyv látott napvilágot, mind rendkívül humoros, és semmi jelét nem mutatják az unalmassá válásnak. A Korongvilágról szóló regények önállóan is élvezhetőek, de mégis négy csoportba sorolhatjuk őket: A mágia színével kezdődő (The Colour of Magic) Széltoló-sorozat, „A mágia színe" (1986), „Sourcery” (1988), „Erik" (1990), „Interesting Times” (1994) és a „The Last Continent” (1998).

Mállotvix Nénéről, a boszorkányról szóló sorozat az Egyenjogú rítusokkal kezdődik (1987) amiben egy tehetséges lányért küzd, hogy az bejuthasson a Láthatatlan Egyetemre, ahol varázslást tanítják. Ugyanebben a sorozatban megjelent további könyvek a „A mesének vége” (1991), „Vészbanyák” (1988), „Lords and Ladies” (1992) és a „Maskerade” (1995).

A HALÁL-ról szóló történeteiben, kezdve a „Mort”-tal (1987) a HALÁL úgy dönt, hogy elmegy vakációzni, és tanoncát bízza meg a helyettesítéssel. Ez nem bizonyul valami jó ötletnek, mert tanítványa sajnos jószívű. További könyvek a HALÁL-ról még a „A Kaszás” (1991) és „Soul Music” (1994).

A Városi Őrök sorozat az „Őrség! Őrség!” című regénnyel indul (1989), amelyben Ankh-Morpork városa gyilkostól retteg. További könyvek a „Men at Arms” (1993) és a „Feet of Clay” (1996).

A Korongvilág további könyvei lazán fűződnek össze, nincs szükség semmilyen különösebb sorrend betartására, habár jobb az első könyvekkel kezdeni, ahol megismerhetjük magukat a karaktereket. A sorozat kapcsán említést érdemel még Josh Kirby neve, aki jellegzetes rajzaival tovább erősíti a történetek humoros és egyedi mivoltát.

Terry Pratchett 1968-ban megnősült, feleségével (Lyn) és lányával (Rhianna) Salisbury-tól délnyugatra, Wiltshire-ben élt az 2015. március 12-én bekövetkezett haláláig.

Művei:

Korongvilág sorozat
1983 The Colour of Magic (A mágia színe)
1985 The Light Fantastic (A mágia fénye)
1987 Mort (Mort)
1987 Equal Rites (Egyenjogú rítusok)
1988 Sourcery
1988 Wyrd Sisters (Vészbanyák)
1989 Pyramids (Piramisok)
1989 Guards! Guards! (Őrség! Őrség!)
1990 Eric (Erik)
1990 Moving Pictures (Mozgó képek)
1991 Reaper Man (A Kaszás)
1991 Witches Abroad (Vége a mesének)
1992 Small Gods (Kisistenek)
1992 Lords and Ladies (Hölgyek és Urak)
1993 Men at Arms (Fegyvertársak)
1994 Soul Music (Gördülő kövek)
1994 Interesting Times (Érdekes idők)
1995 Maskerade (Maszkabál)
1996 Feet of Clay (Agyaglábak)
1996 Hogfather (Vadkanapó)
1997 Jingo (Hazafiak)
1998 The Last Continent (Kallódó kontinens)
1988 Carpe Jugulum (Carpe Jugulum)
1999 The Fifth Elephant (Az ötödik elefánt)
2000 The Truth (Az Igazság)
2001 The Last Hero
2001 Thief of Time (Időtolvaj)
2002 Nightwatch
2003 Monstrous Regiment
2004 Going Postal
2005 Thud!
2007 Making Money

2009 Unseen Academicals
2010 I Shall Wear Midnight
2011 Snuff 
2013 Raising Steam

2015 The Shepherd's Crown


Korongvilág gyerekeknek
2001 The Amazing Maurice and His Educated Rodents (Fantasztikus Maurícius és az ő tanult rágcsálói)
2003 The Wee Free Men (Csip-csap népek)
2004 A Hat Full of Sky
2006 Wintersmith

Johnny Maxwell sorozat
1992 Only You Can Save Mankind
1993 Johnny and the Dead
1996 Johnny and the Bomb

Manák trilógia
1990 Truckers (Sofőrök)
1990 Diggers (Földvájók)
1990 Wings (szárnyalók)

Egyéb könyvei
1971 The Carpet People (átdolgozott változata 1992-ben jelent meg)
1976 The Dark Side of the Sun
1981 Strata
1981 The Unadulterated Cat
2008 Nation (2008)
2013 Dodger (Cseles)

Neil Gaiman társszerzőjeként
1980 Good Omens (Elveszett próféciák)

Összeállította: Galgóczi Tamás