Főkép

Sven Hassel 1917. április 19-én született a dániai Fredensborgban, egy tipikus dán kisvárosi munkáscsalád gyermekeként. A családi hagyományokat követve 14 évesen hajósinasnak állt, de öt év után befejezte tengerész pályafutását. A rákövetkező évben (1937) elhagyta hazáját és önkéntesként beállt a német hadseregbe. Kezdetben a 2. Lovasezredben szolgált, majd később átkerült a 11. és a 27. Páncélos Ezredhez. 1939-ben, Lengyelország lerohanása után dezertált. Elfogták, és egy büntetőzászlóaljba került, amellyel a világháború alatt megfordult majdnem minden európai fronton. Ők voltak azok, akik minden támadásnál elől mentek, visszavonuláskor viszont a hátvédet alkották. Sven Hassel nyolc alkalommal sérült meg. 1945-ben orosz fogságba került, és a következő négy évet orosz, amerikai, francia és dán fogolytáborokban töltötte.

Ez idő alatt kezdte el írni személyes élményein alapuló első könyvét, a Kárhozottak légióját (Legion Of The Damned), ami 1953-ban jelent meg Dániában. 1957-ben Hassel teljesen lebénul egy, a háborúban szerzett betegség, a kaukázusi láz következtében, amelyből csak két év múlva gyógyul fel. Könyve időközben sikeres lett (angolra is lefordították), és a kiadók felkérték további történetek írására. 1964-ben Spanyolországba, Barcelonába költözik feleségével Dorthe Jensennel (akivel 1951. január 6-án kötött házasságot) és fiával, Michael-lel (aki 1952-ben született).

Sven Hassel háborúellenes regényeket írt. Műveiben az egyszerű katona jelenik meg, aki nem akarta a háborút, csak részt vesz benne. Saját háborús élményeinek köszönhetően rendkívüli módon képes felidézni a lövészárkok hangulatát, s mindazt a szenvedést, amelyet társaival együtt el kellett viselnie. Történeteiben nyoma sincs a genfi egyezmény emberbarát paragrafusainak, az orosz fronton egyik fél sem ismer kíméletet. De a hátországban sem jobb a helyzet, a Harmadik Birodalomban még a frontról hazalátogató katonák sincsenek biztonságban.

 

Regényeiben számtalan emlékezetes szereplőt vonultat fel: Porta, Légiós, Barcelona, Pici, Papa, Heide, Gregor Martin (mindannyian létező személyek) és a szerző eleven alakja minden esetben központi helyet kap, de mellettük gyakorta felbukkannak emberségek katonatisztek (akik aztán hamar meghalnak). Hassel képes pár mondattal mélységet adni szereplőinek, akik szemében a háború és az öldöklés pár év után már csak egy munka, aminek profi elvégzésén az életük múlik.

 

Szavaival a fiatalabb nemzedéket szeretné figyelmeztetni a háború borzalmaira, hogy adott helyzetben nemet tudjanak mondani a politikusoknak.

 

2012. szeptember 21-én hunyt el.


Művei:

Kárhozottak légiója (The Legion Of The Damned - 1953)
Lánctalpak (Wheels Of Terror - 1958)
Bajtársak (Comrades of War - 1960)
Gyalogoshadosztály (March Battalion - 1962)
Gestapo (Assignment Gestapo - 1963)
Monte Cassino (Monte Cassino -1963)
Eltörölni Párizst! (Liquidate Paris - 1967)
SS-tábornok (SS-General - 1969)
Pokoljárás (Reign of Hell -1971)
Fagyhalál (Blitzfreeze - 1976)
Menetjegy a pokolba (The Bloody Road to Death)
Kivégzőosztag (Court Martial)
OGPU-börtön (OGPU Prison -1981)
A komisszár (The Commissar - 1985)

Megfilmesített művei:
Wheels of Terror (Lánctalpak)

Összeállította: Galgóczi Tamás