Főkép

David Morrell 1943. április 23-án született Kanadában, George Morrell, a brit királyi légierő tagja, valamint Beatrice Morrell Bamberger gyermekeként. Iskoláit az Államokban végezte, majd 22 évesen megnősült, és családjával Új-Mexikóba költözött. A 70-es évektől kezdve az iowai egyetemen tanít, jelenleg az amerikai irodalom professzora.

Már első regénye, az 1972-ben megjelent First Blood (magyarul Rambo) meghozta számára az ismertséget Amerikában. Furcsa módon mind az olvasók, mind a kritikusok körében igen nagy sikert aratott, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy első olvasásra mindenki észrevette, a könyvet született mesélő írta. Szerencsés kezdet, hiszen az első regény minden író életében meghatározó. Egyébként Rambo alakját Morrell az édesapjáról mintázta, a nevet pedig – meglepő módon – Rimbaud amerikás kiejtése ihlette.

A szerző nagyon jól eltalált témaválasztását igazolja, hogy ez volt az első regény, amely – igaz, burkolt formában, de a társadalom felelősségét hangsúlyozva – a Vietnámból hazatért veteránok sorsával foglalkozott. Bár az is igaz, hogy többen voltak, akiket inkább az nyűgözött le, ahogyan Morrell bemutatja a civilből profi kommandóssá válás lélekölő folyamatát, illetve szükség esetén a tanultak alkalmazását.
A siker alapján nem csoda, hogy tíz évvel később (1982-ben) a történet mozivászonra került. Sajnos a film számos lényeges ponton eltér a nyomtatott történettől, és ezáltal alapvetően megváltoztatja a valódi mondanivalót, mégis Rambo lett az író legismertebb alakja.


Azóta számos regényt és novellát írt, műveit 22 nyelvre fordították le, és több mint 12 millió példányt adtak el belőlük. Stílusa azóta csak fejlődött, bár van pár regénye, amely szerintem a kevésbé sikerültek közé sorolható. Ennek ellenére az akció-thrillerben, és főleg a titkosszolgálatokkal kapcsolatos műveiben maradandót alkotott.
Rambót kivéve nem igazán találunk nála magányos hősöket, majdnem mindig vannak társak, akik bár nem tudnak annyit, mint a főhős, nélkülük nem lenne teljes a történet. Művei közül nehéz lenne a legjobbakat kiemelni, inkább csak azokat említem meg, melyeket Magyarországon is kiadtak.
Amerikai kiadások szerinti sorrendben (magyar címekkel): Rambo (1972), Túlélő (1975), A totem (1979, horror), A rózsa szövetsége (1984), Rambo II (1985, ez csupán a film könyvben leírva, semmi több), Rambo III (ua., mint a kettő), A gyűrű lovagjai (1985), Éjszaka és köd (1987), Testőr (1990), A láng szövetsége (1991), Álarcban (1983), Elszántan (1994), Tagadás (1996), Kettős látás (1998), A modell (1999), Settenkedők (2006)
David Morrell
A személyes kedvencem az 1990-ben íródott Testőr (The Fifth Profession), melyben egy akció során két testőr, akik természetesen az ellenkező oldalon állnak, rácsodálkozik egymásra. Nem azért, mintha a másik olyan szép vagy éppen csúnya lenne, még csak nem is a szembenálló fél különleges felszerelése okozza a megdöbbenést, hanem az, hogy korábban látták meghalni a másikat. És ez még csupán a kezdtet, a regény végére kiderül, hogy szinte semmi sem az, aminek látszik.
Bár talán ez a legnagyobb erőssége, Morrell mégsem csak akcióregényeket, hanem westernt és horrort is ír. Amerikában kétszer nyerte el az év legjobb horrornovellája díjat (1989 és 1991). A Rambón kívül A rózsa szövetsége című könyvét filmesítették meg (1989-ben), ami nálunk is látható volt a televízióban.

David Morrell mindig érdekes témákról ír. Történetei, íródjanak bármilyen műfajban, meggyőző elméleti és gyakorlati tudást igazolnak. Stílusával és a cselekmény bonyolításával folyamatosan fenntartja a feszültséget, amelyet észrevétlenül képes tovább fokozni. Még a kevésbé sikerült befejezéssel bíró regényeinek végén is vannak nem várt fordulatok.