Főkép

Az amerikai írónak nemrég jelent meg magyarul A nílusi rablók című regénye. Ebből az alkalomból Baranyi Katalin és Galgóczi Tamás tette fel kérdéseit.

 

Most jelent meg a Roma Sub Rosa-sorozat új darabja, A nílusi rablók. Ebben Gordianus, a Nyomozó ismét fiatal és vakmerő, akár A hét csodában. Melyikről könnyebb írnia: az idősebbről vagy a fiatalabbról?

Amikor nekikezdtem A hét csoda megírásának, nagy kihívás volt, hogy rátaláljak a 18 éves Gordianus hangjára. Tetszett, hogy visszamehetek az időben és elképzelhetem, milyen volt fiatalabb korában, és közben persze eszembe jutott a saját fiatalságom is. Gordianus sok tekintetben az alteregóm - és ha az ember egyszer visszamegy az ifjúkorába, nehezen tud újra visszatérni az idősebb énjéhez. Úgyhogy most egy ideig még a fiatal Gordianus mellett maradok.

 

Korábban beszélt arról, hogy talán Caesar meggyilkolása frappáns befejezése lenne a sorozatnak. Változott azóta a véleménye?

 

 Nagyobb lélegzetű sorozatok írójaként idővel megtanultam, hogy ne tegyek efféle kijelentéseket. Kasszandrától eltérően én nem látom előre a jövőt, még a saját könyvsorozataim jövőjét sem. Caesar meggyilkolása egy kulcsfontosságú esemény, és én még nem állok készen, hogy írjak róla. Bizonyos szempontból a fiatal Gordianusról szóló regények időnyerő taktikaként foghatók fel. Ezekkel ahelyett, hogy befejeztem volna a sorozatot, inkább újraélesztettem azt.

 

A Nyomozó egyértelműen olyan figura, amilyen még nem volt a krimitörténetben. Mégis: van esetleg olyan klasszikus detektívregény-hős, akitől kölcsönzött Gordianusnak egy-két jellemvonást?

A Római vér legelső fejezetében lerovom a tiszteletemet Sherlock Holmes előtt. Abban az időben olvastam végig az összes Holmes regényt, és ezek a történetek nagy hatással voltak rám, amikor nekikezdtem a saját sorozatom megírásának. Gordianus azonban hamar életre kelt, és olyan figura vált belőle, aki egy bizonyos időhöz és helyhez köthető, és aki nagyon sajátosan látja magát és a körülötte lévő világot. Mindig, amikor nekikezdek egy új könyvnek, a fejemben lévő hangra hallgatok, és szinte érzem, ahogy az ő nyelvén szólalok meg.

 

 

A krimisorozat mellett már Róma történelméről is két könyvet írt: nemes hősökről, botrányos életű közszereplőkről, császárokról... Milyennek látja az ókori rómaiakat? Hasonlítottak ránk?

 

Van egy elvem, amit mindig is követtem, és amit Tolsztoj olvasása közben sajátítottam el. Tolsztoj hitt benne, hogy bárhova is utazzon az ember térben és időben, rá kell jönnie, hogy az embereknek nagyjából mindenütt ugyanaz az elképzelésük a jóról és a rosszról. Szerintem ez igaz az ókori Rómára is. Az akkori átlagemberek nem sokban különböztek tőlünk. Persze mindig voltak és vannak olyanok, akik kitűnnek a tömegből – ők azok a kevesek, akik felküzdik magukat a csúcsra, hogy ott aztán elképesztően rettenetes dolgokat műveljenek. Nagyon gyakori, hogy azok az emberek, akik a „történelmet írják”, valójában gyakorló szociopaták. Erre számtalan példát fel lehetne sorolni akár az ókori Rómából, akár a huszadik századból.

 

A valóban élt ókori hírességek közül ki a kedvence és miért?

 

Világéletemben rajongtam Kleopátráért. Az egész hatéves koromban kezdődött, az 1963-as Elizabeth Taylor főszereplésével készült filmmel, amit a híre messze megelőzött, és ami akkoriban nagyobb botrányokat kavart, mint korábban bármelyik mozifilm. Először egy texasi autósmoziban láttam. A film elrepített az ókori Rómába és Egyiptomba, és onnantól kezdve Caesar, Kleopátra és Antonius története az életem központi részévé vált. A sors iróniája, hogy amikor először írtam Kleopátráról a Caesar ítéletében, rájöttem, hogy az igazán nagy, eddig elmeséletlen történet az öccséről, Ptolemaioszról szól. A történelem néha furcsa módon meg tudja lepni az embert.

 

Sokat kutat a könyveihez, így azok nemcsak izgalmasak, de nagyon hitelesek is. Mégis, van-e olyan Gordianus-történet, ahol az izgalom kedvéért mégis eltért a történelmi valóságtól?

 

Azt a szabályt követem, hogy soha nem mondok ellent az ismert történelmi tényeknek, és hogy csak olyan részleteket találok ki, amikről a történelmi feljegyzések nem szólnak - vagyis, hogy úgy mondjam, kitöltöm a történetben lévő lyukakat. De mivel a legtöbb történet nagyon hiányos, a lyukak néha olyan nagyok, hogy az írók nyugodtan szabadon engedhetik a fantáziájukat, és kitalálhatják az apró részleteket. És természetesen ezek az úgy nevezett „történelmi tények” sem mindig megbízhatók – az ókori történészeknek megvoltak a maguk hiányosságai és tökéletlenségei. A regényírókhoz hasonlóan ők is izgalmas történeteket akartak elmesélni, ezért a legelképesztőbb részletekről írtak a legtöbbet. Gyakran az a legnagyobb gondom, hogy ezeket az elképesztő történelmi részleteket hogyan illesszem bele a történetbe; a leginkább lélegzetelállító történetek, mind például Néró élete, sokszor jóval vérlázítóbbak, mint amit én valaha is ki mernék találni.

 

A Római vér monumentális mű, a Caesar diadala vékonyka, A hét csoda szinte novellákból áll össze regénnyé. Ez a sokféleség tudatosan kísérletezés eredménye?

 

Soha nem akartam megírni kétszer ugyanazt a regényt, és mindig új technikai kihívásokat állítok magam elé minden egyes új könyvemmel. Vagyis igen, a történetek felépítése és hossza könyvről-könyvre változik. Fiatalkoromban imádtam azokat az írókat, akik bármilyen hosszúságban tudtak alkotni, a novelláktól kezdve a vaskos regényekig. Olyanokra gondolok, mint Herman Melville, aki az olyan novellák mestere volt, mint a Bartleby, a Tollnok, de ugyanakkor neki köszönhetjük az epikus Moby Dicket is. Így hát én is mindenféle Gordianus történetet írtam már a novellától kezdve a hosszabb regényekig, a történelmi eseménytől és a bűnügyi rejtély természetétől függően. Kísérleteztem már a narratív szerkezettel is, például a Próféciák ködében. A legutóbbi könyvemben, A nílusi rablókban egy gyorsan pörgő történetet akartam nonstop kalanddal és izgalmakkal. A regénynek pedig, amin most dolgozom, és ami a harmadik a fiatal Gordianusról szóló történetek közül, szintén különleges a szerkezete, mert nem csak Gordianus szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, hanem tanítója, Antipater titkos naplórészleteiből is.

 

 

A Gordianus-sorozat nemcsak világhírűvé tette Önt, de sok-sok olvasóval megszerettette az ókort is. Ön szerint mi a fontosabb: hogy a regényei remek krimik, vagy hogy kiváló történelmi regények?

 

Remélem, hogy a könyveim mind a két feltételnek eleget tesznek. Olvasóként és íróként is akkor vagyok a leginkább elégedett, ha a bűnügyi szál egyszerre két történetet mesél el – egyet a felszínen, egyet pedig a háttérben – amik a könyv végén, amikor a láthatatlan szál is a felszínre kerül, összeérnek. Egy krimi író számára nagy kihívást jelent, hogy új módszereket találjon ennek megvalósítására. Ugyanakkor én ezen kívül szeretném visszarepíteni az időben az olvasóimat. A leginkább tehát akkor vagyok elégedett, ha ez a két dolog egyszerre sikerül.

 

Amikor A holtak méltósága megírásakor Róma történelme helyett a 19. századi Amerikáét dolgozta fel, a valóban élt O. Henryt tette meg főhősének. Miért érezte fontosnak, hogy ebben a regényben ne kitalált legyen a nyomozója?

 

A holtak méltósága 1885-ben játszódik, Texasban, ami abban az időben nem sok híres embernek adott otthont. De az ifjú O. Henry akkoriban ott élt, és később ő lett az egyik leghíresebb amerikai író. Többszáz novellát olvastam tőle, és ez segített megérteni, hogy abban az időben hogyan gondolkodtak és beszéltek az emberek, és hogy mi nevettette vagy ríkatta meg őket. Ráadásul tudjuk, hogy O. Henry tisztában volt vele, miféle gyilkosságok történnek körülötte, mert a leveleiben megemlíti őket. Így hát nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy őt tegyem meg a könyv főszereplőjének.

 

Hogyan dönti el, mi legyen az éppen aktuális könyv címe?

 

Néha gyorsan megtalálnak a címek, máskor pedig csak az után találom ki őket, hogy megírtam a könyvet. Egy jó cím könnyen megjegyezhető, valamiképp képes megragadni a könyv lényegét, van benne némi költői szépség és talán még kettős jelentést is hordoz. Természetesen, amikor a címet egy másik nyelvre fordítják, nem lehetek biztos benne, hogy úgy is hordozni fogja azt a rejtett jelentést vagy költői hangzást, mint eredetiben. Csak remélhetem, hogy a fordító jó munkát végez.

 

Tervez-e valamilyen más korban játszódó krimit, netán sorozatot?

 

Nagyon érdekel az ókori Görögország úgy nevezett archaikus kora – ez a Trójai háborút követő periódus, ami közvetlenül megelőzte az athéni klasszikus kort és Nagy Sándor felemelkedését. Számtalan regény szól Trójáról, és még több Athénról és Nagy Sándorról, de nem sok történetet írtak Kroiszosz király koráról, Szapphóról, a költőről, és Aiszóposzról, a meseíróról. Egy ilyen történetben látok fantáziát – de mivel szeretnék még egy harmadik regényt is írni a Róma és a Birodalom folytatásaként, és még rengeteg Gordianus-történet van a tarsolyomban, nem tudom, mikor tudom majd hátrahagyni az ókori Rómát.

 

Többször együttműködött már filmesekkel, és a honlapján figyelemmel kíséri az ókori tárgyú mozikat. Gordianusból mikor lesz mozihős? Egyáltalán, örül a megfilmesítésnek egy író, vagy fél tőle?

 

Az utóbbi időben minden korábbinál közelebb kerültünk ahhoz, hogy Gordianust egy filmben vagy tévésorozatban láthassuk viszont – de persze még így is elképzelhető, hogy az egészből nem lesz semmi. Nem mondhatom, hogy nagyon vágyom rá, hogy a képernyőn is viszontláthassam a munkámat, de ha ez segít több könyvet eladnom, akkor mindenképp szeretném. Látni, hogy az ember teremtményeivel olyasmit tesznek, amit már nem tud befolyásolni, egyszerre lehet csodálatos vagy rettenetes élmény.

 

Még mindig egyedül kezeli a honlapját (www.stevensaylor.com)? Ennyire fontosnak tartja az olvasókkal történő kapcsolattartást?

 

Igen, még mindig én kezelem a honlapot. Van két Facebook oldalam is, amiket a honlapon lévő linkekről lehet elérni. A honlapomon számtalan különböző oldal van, amikből az egyik az ókori világban játszódó filmekről szóló híreket gyűjti egybe. Ez egyfajta hobbi a számomra. A Facebookon érdekes visszajelzéseket és linkeket kapok az olvasóimtól különböző történelmi témákban. Az interneten való kapcsolattartás az olvasókkal nagyon hasznos, és olykor inspirálóan is hat.

 

Mit olvashatunk Öntől legközelebb?

 

A következő könyvem közvetlenül A nílusi rablók után játszódik. Ebben az ifjú Gordianust Egyiptomból Epheszoszba csábítják, mégpedig Mithridatész király udvarába. A király ekkoriban éppen, csak hogy meghódította Kis-Ázsiát, hogy aztán kiűzhesse a rómaiakat és felszabadítsa a görögajkú városokat. Ennek ellenére abban az időben még mindig vagy 80 000 római élt Kis-Ázsiában, Mithridatész pedig rettenetes tervet forralt – egyetlen nap alatt akart végezni az összes megmaradt rómaival. Ez volt az egyik legmegdöbbentőbb mészárlás a világtörténelemben. Gordianus a legnagyobb veszélyek közepette érkezik meg Epheszoszba. Vajon hogyan lesz képes túlélni mindezt? Gyorsan vissza is kell térnem a könyv írásához, hogy kideríthessem!

 

 

Fordítás: Kökény Pál

 

Az angol változat itt olvasható / The interview is available in English at the following location