Főkép

ekultura.hu Rögtön a diploma után a Magvetőnél kezdett dolgozni szerkesztőként. Mekkora kihívást jelentett egy ilyen mértékadó kiadónál kezdeni a pályát?
Sárközy Bence Szerencsém volt. Amikor befejeztem az egyetemet, kihagytam egy évet, hogy rendesen megírjam a szakdolgozatomat és lenyelvvizsgázzam, ahogy ez általában sajnos lenni szokott Magyarországon, és nem mondanám, hogy nagyon intenzíven caplattam munka után. De éppen akkor kerestek a Magvetőnél szerkesztőt. Dávid Anna szülési szabadságra készült, nekem pedig egy ismerős szólt a lehetőségről, és így tudtam elhelyezkedni, természetesen akkor még próbaidőre.
A Magvetőt a legtöbben nagyon nagynak gondolják, és a kiadványszáma, a múlt- és jelenbéli presztízse is nagyobb kiadót sejtet, viszont valójában mindössze három szerkesztővel dolgozunk, úgyhogy nagyon nagy szerencse (is) kell ahhoz, hogy be tudjon kerülni valaki.
Kihívásnak mindenképp kihívás volt, de kiváltságos helyzetben voltam, és vagyok most is, mert azt gondolom, hogy Morcsányi Géza, a kiadó igazgatója messze az egyik legjobb kiadói szakember ma Magyarországon. Vannak a könyvszakmának legendás alakjai, mint Osztovits Levente volt az Európánál, vagy számomra ilyen az Osirist alapító Gyurgyák János, és Morcsányi Gézát is ilyennek gondolom. Mellette tanulhattam meg a szakmát. Igazából szerkesztést tanulni az én időmben nem lehetett az egyetemen, és azt is gondolom, hogy ennek a munkának a gyakorlati részét az egyetemek vagy bármilyen más intézmények most sem tanítják. Tehát csak a gyakorlatban lehet megtanulni, helyben, a kiadóban, és ezért is fontos, hogy az ember kinek a keze alatt dolgozik, és hogy annak van-e türelme és ideje foglalkozni vele, hogy átadja a szakmát.
 
ekultura.hu A mai magyar íróelit javarésze lényegében a Magvetőnél van. Mekkora felelősség ez?
Sárközy Bence Igen, láthatóan a jelenlegi magyar piacon a Magvető és a Kalligram az a két kiadó, amely a legnagyobb részt vállalja a kortárs magyar szépirodalom kiadásából. A Magvető vonatkozásában ez legtöbbnyire folytatólagos. A kultúrkormányzat azért alapította az ötvenes évek közepén a kiadót, hogy kortárs magyar irodalmat adjon ki elsősorban, és a rendszerváltás után ez a profil megőrződött. Ez akkor is állítható, hogy ha közben világirodalmi listánk is van Gabriel García Márquezzel, Ljudmila Ulickajával, Cormac McCarthyval. De a könyveink zömét, tehát évi mintegy 30-35 kiadványt magyar szerzőktől adjuk ki; a kanonizált nevektől elkezdve a középgeneráción keresztül a legfiatalabbakig. Közel ötven magyar kortárs szerző, költők, írók életművét gondozzuk, és igyekszünk évről évre találni újabb hangokat.
Ez egy gyönyörű munka: olyan szövegekkel foglalkozni, amelyek tisztességesen meg vannak írva. Hiszen a szerkesztő munkája a Magvetőnél nem abból áll, hogy elmondja a költőnek, hol hibádzik a vers. A mi költőink tudják a szakmát – és a hiba náluk leginkább csak direkt lehet. A mi íróink ismerik a magyar nyelvet, a magyar helyesírást is átlagon felül, és tudnak is magyar mondatokat alkotni. Jó esetben senki máséval össze nem téveszthető magyar mondatokat. És a fordítók megválasztásánál is erre a minőségre törekszünk.
Ugyanakkor a feladatunk rendkívül kényes is. Nyilvánvalóan, mert tudjuk, hogy a kortárs irodalom nagyon fontos. Hogy a szépirodalomnak mindig helye kell, hogy legyen a kortárs kultúrában, de ebben a világban, a rendszerváltozás után, ezt a helyet meg kell találni, ugyanúgy, ugyanolyan PR- és marketing eszközökkel, mint bármilyen más irodalomét. Ugyanúgy újabb ötletekkel kell hétről hétre előjönni, hogy hogyan lehet a szépirodalomnak reklámot, teret adni, a szépirodalom köré eseményeket szervezni, sajtót, mert ezek nélkül az egész nem működik.
És arra is szükség van, hogy az elplázásodó magyar könyvpiacon helyet találjunk az értékes könyvnek, mert nem feltétlenül azok a könyvesboltok kerültek túlsúlyba manapság, amelyeknek a profiljába beleillik a minőségi irodalom, ki tudják azt láthatóan helyezni, vagy amelyek eladói egyáltalán ismerik, értik és szeretik a kimunkáltabb irodalmat.
Az országhatáron kívül pedig iszonyatosan erős verseny folyik a többi közép-európai és más országokkal a nemzetközi porondon való részvételért. Csak az idén 15 megjelenési jogot adtunk el külföldre, és a Magvető számára ez is rendkívül fontos dolog. Nem is feltétlenül az anyagi része miatt, bár a szerzőknek az is nagy segítség, hanem azért, mert a nemzeti irodalom csak akkor létezik, akkor tud mindig érvényesként megújulni, ha a világirodalom része, és ha az átjárásokból meg tud termékenyülni – egyik is, másik is. Tehát szükség van arra, hogy a magyar irodalom jelen legyen nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban, és mindezt egy olyan versenyhelyzetben – ha csak Közép-Európát vesszük –, hogy a legtöbb ország nálunknál jobban odafigyel, és többet is költ erre. Ha a Magyar Könyv Alapítvány vagy az olyan kiadók, mint a Magvető ezt nem tekintenék missziónak, már régen nem lennénk sehol.
 
ekultura.hu Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy mekkora haszna volt a Frankfurti Könyvvásár ösztöndíjának?
Sárközy Bence Hasznos volt; és azóta voltam hasonló ösztöndíjakkal Rómában, Torinóban, Barcelonában. Ez a kis országok lehetősége. A nagy országok nagy könyvvásárai most már egyre több helyen, Guadalajarától Göteborgig kínálnak ösztöndíj-lehetőségeket, éppen azért is, hogy a hozzánk hasonló kiadói szakemberek kijussanak, mert a zsúfolt kereskedelmi időszakokban, mint amilyen egy vásár, nagyon drágák ezek a városok, tehát jól jön, ha az ember egy pici segítséget kap odakintről. Azon kívül látják a vásárok, hogy a valódi mozgás a szellemi értékekben, az ismeretekben, a kapcsolatokban ezen ösztöndíjak által (is) jöhet létre.
A legfontosabb egy ilyen meghívás során, mint amilyen a frankfurti is volt, hogy az ember megismer külföldi kollégákat, látja más országokban a könyvkiadás helyzetét. Pont akkor jártam Németországban, amikor a válság legmélyén voltunk, tehát nekem nagyon hasznos volt azt látni, hogyan kezelik a nehézségeket az egyes könyvpiacokon Dél-Afrikától Új-Zélandig, az Egyesült Államoktól az Egyesült Királyságig.
Továbbá egy kis ország könyves szakembere legtöbbnyire közvetítőkön keresztül érintkezik a világirodalom eseményeivel, leginkább a nemzetközi sajtóból értesül, valamint minden országban vannak ügynökségek, és ezek képviselik a nagyobb kiadókat. Ami nagyon hasznos és jó, szerves része a könyvkiadási folyamatnak, viszont primer, mélyre hatóbb információkat az ember csak egy másik szerkesztőtől tud szerezni, ezért egy szerkesztőnek nagyon fontos a könyvekről szerkesztőkkel, könyves szakemberekkel beszélgetni. Az ügynökök számára nyilvánvalóan a jogeladás az elsődleges szempont, amíg egy szerkesztő számára vannak más fontos tényezők is, mint az ár és a felemlegethető piaci sikerek. Például ha az embernek vannak közvetlen kapcsolatai, akkor meg tudja ítélni a saját könyveinek a lehetőségeit más kiadóknál, és az ő könyveik lehetőségeit is a sajátjánál. Nem biztos, hogy az a kiadó a legalkalmasabb egy könyv megjelentetésére, aki a legtöbb pénzt adja érte, vagy aki a legtöbb plakátot teszi az aluljárókba.
Láthatjuk, hogy vannak kiadói listák – nagyon szép listák, számos kiadónál –, és vannak címek, amik itt működnek, emitt pedig nem. Ez nem azért van, mert a könyv jó vagy rossz, hanem azért, mert egyetlen kiadó sem lehet jó mindenben. Az olvasótáboron is múlik. A Magvetőnek viszonylag jól kitapintható olvasótábora van. Tudjuk azt, hogy kik azok, akik a magját képezik a mi vásárlóinknak, akiknek eladjuk a könyveknek azt az ezer-kétezer példányát, ami el szokott menni a szépirodalmi könyvekből – viszont azt már nem tudjuk, amikor kiugrik egy könyv, és tíz-tizenöt-húszezer példányban fogy, kiket tud még magához vonzani.
 
ekultura.hu Ha már előkerült a profilalakítás, nemrégiben megjelent a Súlyszivárvány, és ez még csak a második idehaza kiadott mű Thomas Pynchontől. Hogyan jött az ötlet?
Sárközy Bence Igazából közel hat évig tartott az a folyamat, amíg megjelenhetett a könyv, attól a pillanattól, hogy meghoztuk a döntést, hogy ki szeretnénk adni. Ahhoz, hogy ez a könyv lefordítódjon – ezt Széky János nyilatkozta egyszer –, több mint négy év kellett. Nyelvet kellett hozzá csinálnia, ugyanúgy, mint mikor Szentkuthy az Ulyssest fordította – az közel tíz évig tartott. A magyar nyelv nagyon gazdag, de Pynchon nyelve az angolban is sok szempontból egy csinált nyelv, amihez csinálni kellett „magyar hangot”, ha az ember jól akarta lefordítani.
A Magvető hamarosan ki fogja adni az Inherent Vice-ot, a legutóbbi Pynchon-regényt is. Vagyis folytatjuk az életművet, ahogy McCarthynak most már a harmadik könyve jött ki nálunk az idén. A modern klasszikus és kortárs angol nyelvű irodalom kiadása (is) szívügyünk; az idén belekezdünk Raymond Carver összes elbeszélésének kiadásába, jövőre pedig végre megjelenik magyarul, Bényei Tamás fordításában, Angela Carter Nights at the Circus című regénye, ami, ha jól emlékszem, ’84 óta szintén adóssága a magyar fordításkiadásnak. Szerintem ezek is azt mutatják, hogy egy kiadóban zajlik olyan munka, amelynek sokáig szinte nincs is látszatja, csak a megjelenésekkor. Viszont koránt sem az történik, hogy egy könyvet csak úgy kidobunk a piacra, és kész.
Az is látszik, hogy a Magvetőbe nem feltétlenül „bestsellereket” – még ha irodalmi bestsellerekről beszélünk is – keresünk. Most szeptemberben fog megjelenni César Aira Epizód egy vándorfestő életéből című könyve, amelyről, aki ismeri a spanyol nyelvű irodalmat, tudja, hogy milyen kimagasló alkotás. Aira fontos szerző, az argentin irodalom talán egyik legfontosabb szerzője. Carlos Fuentes azt mondta róla, hogy Borges óta az első argentin, aki Nobel-díjat érdemel. Ugyanakkor pici regényeket ír, rétegirodalom. Blanchot kisregényeihez tudnám hasonlítani, melyeket a Kalligram hoz ki, és nagyon fontosnak tartom, hogy ezek megjelenhessenek a magyar könyvpiacon. Viszont ezek nem azok a könyvek, amelyek „hatalmasat szólnak”, „csupán csak” megismételhetetlen és gyönyörűséges darabjai a kultúrának.
 
ekultura.hu A Magvető azért ad ki olyan könyveket is külföldi íróktól, amik hatalmasat szólnak. Itt volt például Ulickaja, aki a könyvfesztivál díszvendége volt. Mekkora volt a szerepe a kiadónak abban, hogy Magyarországon bevezették Ulickaját?
Sárközy Bence Ulickaja elsőként nem nálunk jelent meg. A Kukockij még az Európánál volt. Azt gondolom, hogy jó időben kezdtük el megjelentetni Ulickaja könyveit. Nagyon sokat számít az is, hogy egy szerző eljöhet Magyarországra – Ulickaja egyébként már korábban is volt. Azoknak a szerzőknek persze, akik díszvendégként szerepelnek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, megugranak az eladásai, mivel az irántuk való olvasói- és sajtóérdeklődés is növekszik.
Nyilván azért is, mert a kultúrsajtó figyelme a könyvfesztivál és a könyvhét kapcsán a legintenzívebb. Tehát ekkor van az, amikor a könyv igazából szerepet kap a médiában. A színház vagy a film sokkal hamarabb bekerül a magyar sajtóba. Ez nem így van a nyugati országokban, de nálunk így alakult. Az pedig nem az én tisztem, hogy ezt megokoljam, de látjuk – mi, könyvesek –, hogy akkor tudunk figyelmet fölkelteni, amikor eseményt is tudunk társítani a kiadványhoz. És a külföldi szerzők személyes jelenléte megsokszorozza az irántuk való figyelmet. Ulickaján pontosan föl lehetett mérni, hogy ez még mennyit hozott. Az ő prózája vitathatatlanul szépirodalom, egyéni nyelvvel, ugyanakkor a világ jelenleg egyik, ha nem „a” legsikeresebb orosz szerzője.
De a magyar szépirodalom is képes váratlan robbanásokra, amikor igényes könyvek egy csapásra bestsellerekké válnak. Ilyen volt Spiró Fogsága. Hosszú „hallgatás” után egy, az értő olvasók által tudottan nagyszerű szépíró képes volt előjönni egy olyan könyvvel, ami bestsellerré vált Magyarországon – miközben Spiró semmit nem engedett a maga igényességéből.
A népszerűség kapcsán azt gondolom, hogy McCarthy a legbizarrabb példája annak, hogyan lehet valami mestermű és ugyanakkor sikerkönyv. Az idei év egyik legnagyobb sikere Az út. A tavasz első hónapjaiban, a megjelenése után, a sikerlistákon Dan Brown bestsellerével versenyzett, miközben teljes mértékben különböző a kettő nyelvi színvonala, szándéka és célzott közönsége. Tudjuk, hogy a világon zömmel a nők olvasnak, McCarthy pedig kifejezetten „férfias” író, aki férfiközönségnek ír. Nem is igen tudja a nőket megszólítani. (Egy interjúban is arra hivatkozik, hogy nem tud mit kezdeni a nőkkel sem a magánéletben, sem az irodalomban.) Emellett minden plusz „nehezítés” megvan benne a vesszőtlen mondatoktól a brutális, naturalisztikusan ábrázolt, minimalista nyelven kifejezett, nem egyszer gyomorforgató világig.
Egyébként ha Ulickaját mondtuk, akkor a másik olyan Magvetős szerző, akinek szinte minden műve hatalmas siker a hazájában, Franciaországban, és nálunk is népes olvasótábora van, az Anna Gavalda.
 
ekultura.hu Az, hogy sikerül megtalálni ezeket a bestsellereket, mennyiben segíti a kiadót a válság kezelésében?
Sárközy Bence Sokban segít, nyilván, ha van bevételünk. Ugyanakkor a lényegi „válságkezelő stratégiánk” az volt, hogy nem csökkentettünk címszámot, hanem próbáltuk ugyanazzal a dinamikával folytatni a könyveink kiadását, ahogy eddig. Ebben az is közrejátszik, gondolom, hogy a minőségi könyv nem rövid lejáratú. Nem az a meghatározó, hogy most éppen van három rossz hónap, amikor nincs jó fogyás – hiszen egy lektűr egész élete az alatt a három hónap alatt dől el, de nem úgy a szépirodalomé.
A mi könyveink életét hosszabb tartamra tervezzük. Azt gondoljuk, hogy ezeknek évekig kellene tudni létezniük a könyvesboltok polcain. Nem a kirakatokban, nem a legkiemeltebb helyen – de mindenképpen hosszabb életet szánunk nekik.
A válság még most is tart. És sokan elmondták azt is, hogy a magyar könyvkiadás válsága nem a financiális válsággal kezdődött; vagyis nálunk komoly problémák vannak az egész piacon, tan- és szakkönyvkiadástól a könyvtárellátáson keresztül az alkotói ösztöndíjakig, amik nem is tudom, hogy mennyiben és mikor orvosolhatók. De vannak olyan nehézségek is, amikre azt kell mondani, hogy egész egyszerűen így működik a kapitalizmus, csak nem ehhez vagyunk hozzászokva.
Nagyon nehéz volt a szerzőknek, kiadóknak, olvasóknak átállniuk arra, hogy piaci helyzetben kell az egész könyvkiadást és -eladást elgondolni: az árakat, a példányszámokat. Ez már nem egy államilag támogatott, üvegbura alatt tartott könyvpiac, ahol egy verseskötetet százezer-kétszázezer példányban nyomnak, és fillérekért adnak, hanem olyan piac, ahol a vásárlói igények határozzák meg, hogy egy verseskötet négyszáz példányban vagy ötszáz példányban fogyhat maximum. Csak nagyon kiugró esetben lehet ezer fölött, kétezer fölött eladni verseskönyveket.
Szabad a piac, vagyis kommersz áruval telített, nem úgy, mint a rendszerváltás előtt, amikor „védve volt”, és a minőségi irodalom is tudott olvasótömegeket hódítani, mert nem fértek hozzá az olcsóbb, problémátlanul emészthető, szinte semmilyen befogadói munkát nem igénylő tucatkönyvekhez. Most hozzáférnek bármihez, tehát csúnyán fogalmazva, egy szeméthegyből kell kibányászni azt, ami értékes. De ez így is van rendjén. Normális esetben a világ így működik.
A másik, ami számunkra üdvösebb lehetne, az a nyugati könyves kultúrák a példája, hogy lehetőség szerint meg kell óvni vagy újrateremteni a kereskedelmi alternatívákat. Például az olyan multisodó folyamatokra, amelyek a könyvárusítás terén ma Magyarországon jelentkeznek. Nem véletlen, hogy a francia piacon, a német piacon, a skandináv országokban szabott árasították a könyvet. Az egyetlen, ami megvédheti a független kereskedőket és a kisebb rétegeket célzó portékával foglalkozó kiadókat, ha – mondjuk – száznyolcvan napig nem lehet árat csökkenteni. Vagyis a hivatalos szakterminus által recommended retail price-nak mondott kiskereskedelmi ár tényleg annyi, amennyi – ennyiért kell árulni száznyolcvan napig minden egyes boltban. Így nem lehet azt megtenni, hogy egy nagyobb kereskedelmi lánc vagy egy online kereskedés, amelyiknek nincs raktárköltsége, boltrezsije, vagyis akinek ez belefér, huszonöt százalék kedvezményt adjon, akár még megjelenés előtt, előrendelésre.
Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ne az Írók Boltja maradjon az egyetlen és utolsó hely, ahol a minőségi könyvnek és az értő olvasónak még helye van. (Már ha egyáltalán képes megmaradni.)
A másik dolog, amiről azt gondolom, hogy nem a válság hozta, a sajtó érdeklődése – pontosabban érdektelensége – a minőségi könyvvel szemben. Megszűnt az, ami a napilapok feladatköre volt – és ezt az internetes sajtó sem vette át –, hogy értő, kis terjedelmű, olvasóbarát kritikák jelenjenek meg folyamatosan a kortárs irodalomról, és ezek viszonylag gyorsan kövessék le a könyvmegjelenéseket.
Sokáig kell várni, hogy akár egy fontos könyvről megjelenjen valami. Mondok egy példát. Németországban az elmúlt években talán az egyik a legfontosabb könyv Uwe Tellkampnak A torony című regénye volt. Számos problémája miatt számunkra is nagyon fontos könyv lehetne. Rendkívüli dolog, hogy megjelent, ráadásul Kurdi Imre remek fordításában. Ez a regény mindent tud a volt NDK-ról. Tulajdonképpen a rendszerváltás előtti Németország igazi nagyregénye. Thomas Mann Buddenbrookjához is hasonlíthatnánk. Az is egy miliőt, egy életérzést, egy várost tudott megfogalmazni. Ez a regény Drezdával olyasmit tesz, amit Mann Lübeckkel. Rendkívül fontos könyv. Viszont ahhoz, hogy újságíró érdemben írjon róla, egyrészt történelemszemléletének, historikus tudásának kellene lennie, valamilyen képének a kortárs német irodalomról, valamint el kellene tudnia olvasni egy ezeroldalas regényt, ami nem kevés idő, és ki is kellene alakítania vele kapcsolatban a saját véleményét. Számomra Győri László volt az egyetlen, aki mindezeknek megfelelt. Nagyon kevés embert hallottam erről a regényről érdemben nyilatkozni. Tulajdonképpen el is kerülte a kultúrsajtó figyelmét.
Na, ez is egy olyan probléma, amit nem a válság hozott, és nem is fog a válság végeztével megoldódni. Kis ország vagyunk, nincsen Frankfurter Allgemenie Zeitungunk, nincsen El Paísunk, nincsen Le Monde-unk vagy The New York Timesunk; nincsen ilyen erős olvasóbázisú lap, és nincsen ezekhez hasonlóan erős kultúrrovatunk sem. Abban bízhatunk, hogy az internetes sajtó előbb-utóbb felfejlődik arra a szinte, már olvasottságát is, és a megjelenő könyvrecenziók színvonalát is tekintve, hogy tényleg mértékadó kalauza lehet az olvasóknak. Mert arra viszont szükség volna. Az a tíz-tizenkétezer cím, ami megjelenik Magyarországon, ha nem is közel százezer, mint a németeknél, viszont így is túl sok ahhoz, hogy az olvasó kapaszkodók nélkül tájékozódjon – vagy csak abból a gúlából veszi meg véletlenszerűen a könyvet, amelyiken éppen átesett a könyvesboltban.
 
ekultura.hu Az elektronikus könyvkiadás lehet opció?
Sárközy Bence Szerintem Magyarországon még egyelőre nem. A Magvető a Líra Könyv Zrt. csoportjába tartozik, és a cégcsoportban van a Bookline és a Líra által nemrég közösen alapított E-Könyv Magyarország Kft. Ugyanúgy, ahogy mások is külföldön, elkezdtünk foglalkozni az e-kiadással. Igazából azért, mert időszerűnek látszott, de nem azért, mert azt gondolhatnánk, hogy egyik napról a másikra bejöhet.
Ha valaki józanul gondolkodik Magyarországon, és látja az átlagemberek keresetét, ráadásul könyvekkel foglalkozik, és azt is tudja, mekkora munkát jelent ma egy könyv eladása, akkor fel tudja mérni, mekkora nehézséget jelent egy közel nyolcvanezer forintos olvasókészülék megvásárlása – ha most konkrétan az e-könyvekről beszélünk. Szerintem igazából csak ezek a készülékek alkalmasak az olvasásra. Lehet, hogy szakmai ártalom, de én azt gondolom, hogy olyan felületen nem olvasunk, ami világít. Nekem emiatt az iPhone Tabletje nem alkalmas arra, hogy olvassak rajta, és az „okostelefonok” sem, mint ahogy monitoron sem szeretek olvasni.
Az e-book readereknek, akár az Amazon Kindle-jének, akár a Sony Readernek, akár bármilyen mutációnak a felülete valóban alkalmas olvasásra, mert nem belső fényerővel dolgozik, hanem az e-ink technológiával. Viszont ahhoz képest viszonylag drága egy ilyen készülék, hogy csak könyveket lehet rajta olvasni, amelyeknek az ára ráadásul nem nagyságrendekkel alacsonyabb, mint egyébként a kinyomtatott könyveknek az ára.
Ha már az ösztöndíjakra is rákérdezett, voltam számos konferencián az elmúlt időszakban, melyeknek, ahogy a Frankfurti Könyvvásárnak is, az egyik legfontosabb témája az e-kiadás volt. Legtöbben azt gondolják, hogy a sajtópiacot tudja ez a fejlődés teljesen megváltoztatni, ahogy Amerikában már meg is vannak azok a partnercégek, akiknek az e-könyv-olvasóján letölthetőek a legfontosabb napilapok.
A másik talán a mass market fiction, a tömegáru piaca. Ezt a típusú könyvet az ember tényleg azért veszi meg, hogy elvigye a tengerpartra vagy egy hétvégén átforgassa, és azután kidobja. Magyarországon ez a fajta kiadványtípus lényegében nincsen. A „puha” könyveink is leginkább trade paperbackek, nincs kialakult rendszere annak, hogy amely könyv keménytáblás kiadásban beindult, azt később utánnyomják olcsó tömegáruként.
Aki pedig gyűjti a könyvet, mint a szépirodalmat olvasók zöme, nem hiszem, hogy lényegesen fog változtatni az olvasási szokásain. Tehát van egy olyan réteg, mondjuk a mi olvasóink leginkább ilyenek, akiknek a könyv mint tárgy az életük része.
Ráadásul állandó vita az e-könyvek kapcsán: a tartalom védhetősége. Főleg fontos ez egy Magyarország méretű országban, ahol az írók nem élhetnek meg a felolvasóestjeikből és a rádiós/tévés adaptációkból, és minden egyes eladott példányból származó jogdíjbevételre szükségük van. A könyvipar nem hasonlítható a zeneiparhoz, az író nem tud lemondani a könyvei jogszerű eladásából származó bevételről, és azt mondani, hogy jó, akkor a könyv ezentúl promóciós anyag a fellépésekhez.
Az biztos, hogy nagyon hangsúlyos kérdés lesz a közeljövőben, hogy meg tudják-e védeni a tartalmat, és a szerzők elégedettek lesznek-e az elektronikus értékesítésből származó bevételekkel.
 
ekultura.hu Van-e olyan cím vagy kötet, amelyikre különösen büszke?
Sárközy Bence Nagyon sokra. Mondhatnám, hogy a legtöbbre, ami nálunk megjelent vagy megjelenik. Tudnék számos címet említeni, akár az idei évből, például Atiq Rahiminek a Türelemkövét, ami szerintem az egyik legfontosabb kortárs regény. A témája és a fantasztikus irodalmi stílusa miatt is.
A szerző afgán író, akinek ez az első francia nyelvű regénye; egyből meg is kapta a Goncourt-díjat érte. Pici könyv, egy nő monológja. Annak az érzékeny hangú, afgán költőnőnek, Nadia Anjumannak állít emléket, akit a férje huszonöt éves korában, 2005-ben brutálisan agyonvert, amikor még csak hathónapos volt a kislányuk. A regény minimalista nyelvezete is lenyűgöző, és az a társadalmi probléma is rendkívüli jelentőségű, amivel foglalkozik: a nők helyzetével az iszlám világban. Ráadásul moszlim szerző írta, aki otthon van/érintett a témájában, és nem egy másik kultúrából jőve gyakorol kritikát.
A kortárs magyar irodalom egyik fontos pillanata Rubin Szilárd újrafelfedezése. 2004-ben adta ki a Magvető a Csirkejátékot újra, amiről sokan tudták, Szentkuthy Miklóstól Pilinszkyn keresztül Esterházy Péterig, hogy fontos könyve volt az 1960-as éveknek. Ugyanakkor soha nem volt igazi visszhangja, pedig a magyar egzisztencialista irodalom egyik gyöngyszeme. A regényt tavaly kiadták a németek. Siker lett. Most jelentetik meg a második Rubin-regényt – ráadásul egy jelentős kiadó, a Rowohlt –, a Római egyest, ami az idén jelent meg a Magvetőnél. És szeretnék az egész Rubin-életművet gondozni. Rubin Szilárd közben sajnos elhunyt néhány hónappal ezelőtt, de kéziratban hátrahagyta – többek közt – az Aprószentek című, tulajdonképpen befejezettnek vagy majdnem befejezettnek tekinthető regényt. Azt gondolom, hogy az ő prózája feldolgozandó a kritika számára. Az olvasóknak pedig mindenképpen érdemes megismerni.
Szeptemberben fog megjelenni Jü Huának a Testvérek című regénye, az elmúlt időszak – vagy inkább az utóbbi évtizedek – legnagyobb kínai irodalmi sikere. A regény több millió példányban kelt el, számos országban kiadták. Elképesztően durva kritikája a kétarcú kínai kommunizmusnak; helyenként valóban megrázó, máshol pedig rendkívül szórakoztató. A kulturális forradalom idején kezdődik, amikor a gyermekek a saját szüleikbe rúgnak, mint osztályellenségekbe, és eljut addig a hiperkapitalista, ultragazdag Kínáig, ahol a főhős már nem tudja az arany vécécsészéjén ülve, hogy mire költhetné a pénzét, és szeretné kilövetni magát a világűrbe, talán már csak ezt nem próbálta.
És jön szintén szeptemberben egy új Spiró-regény – azt gondolom, hogy a Tavaszi tárlat méltán nagy visszhangra talál majd itthon; és nagyon remélem, hogy eljut külföldre is.
 
ekultura.hu Mely másik kiadóval olvasna hasonló interjút szívesen?
Sárközy Bence A Kalligrammal, mindenképpen. Azt gondolom, hogy amit Mészáros Sándorék csinálnak a Kalligramban, a magyar irodalom és a világirodalom vonatkozásában is, egyfelől egyedülálló vállalás, másfelől sokban hasonló a mi kiadói elképzeléseinkhez. Mind a két kiadó minőségi szépirodalom kiadására törekszik, ráadásul a Kalligramnál nagyon fontos és nagy hatású esszék, tanulmányok is jelennek meg. Kiváló magyar írók vannak náluk, és olyan világirodalmi életműveket gondoznak, mint Céline, John Barth, Blanchot, Faulkner vagy Pasolini – tényleg olyan dolgokat adnak ki, amik nélkül a hazai irodalmunk és fordításirodalmunk nem is létezhet, de legalábbis sokkal szegényebb volna.
 
ekultura.hu Köszönöm szépen.
 
Képek: Kovács Janka