Főkép

Böszörményi Gyula nevét a legtöbben (és igen sokan) a Gergő és az Álomfogók című regénnyel kezdődött sorozat kapcsán ismerték meg. Ám írónk azelőtt is, azóta is számos művel gazdagította a magyar irodalmat, s messze nem csak a gyermek/ifjúsági vonalon. A nemrégiben befejezett Rémálom-könyvek című trilógiájáról a borítók alapján könnyen gondolhatná bárki, hogy a vámpír-gothic-emo divathoz van köze, ám elég akár egyetlen fejezetet elolvasni, hogy kiderüljön, itt sokkal súlyosabb problémákról és gondolatokról van szó, mint hogy holmi tinilánykák mint epekednek jóképű vámpírok illetve vérfarkasok után. Uzseka Norbert elsősorban e trilógia kapcsán faggatta az írót.
 
Megmondom őszintén, eléggé megdöbbentem, mikor megláttam a 9... 8... 7... címlapját, azzal az ördögfejjel és a grufti lánnyal. Minek köszönhető, hogy dark/gothic témák felé fordultál? Honnan jött a trilógia alapötlete?

 

Utólag az ilyesmit nehéz összerakni, hiszen egy regény alapötlete mindig több forrásból, néha évekig lappangó gondolatok, érzések, kérdések búvópatakjaiból egyesül a megvalósulás folyójává. Konkrétan a 9... 8... 7...-sztori Ater barátomtól indult, aki arra bíztatott, hogy szakadjak el végre az addigra már sokadik köteténél járó Álomfogó-sorozattól, és írjak „valami egészen mást”.

Mivel ez a gondolat bennem is motoszkált már egy ideje, törni kezdtem a fejem, miről írnék szívesen. Hamarosan rájöttem, hogy a mai, egyre inkább „besűrűsödő” világban lassan elviselhetetlen méreteket ölt az erőszak-, és a gyűlöletkultusz (köszönet érte a politikusainknak és kereskedelmi tévéseinknek!), miközben tökéletesen eltűntek az olyan kortárs ifjúsági regények, melyek ezt segíthetnék a kamaszoknak feldolgozni.

Én tisztán látom (és, mint kiderült, sokan mások is) a „démonokat”, melyek tönkreteszik az életünket; drog, pénzmánia, alkoholizmus, családon belüli erőszak, korrupció, csalás, nyíltan űzött és politikailag támogatott bűnözés, a kultúra eltörlése és semmibevétele, valamint a (faj)gyűlölet általánossá váló elfogadása, stb. Nos, ne gondoljuk már, hogy a kamaszok ezt nem látják, érzik! Sőt, megszenvedik! Úgyhogy olyan regényt akartam, ami élvezhető, ám közben ezekről a dolgokról szól, méghozzá a lehető legőszintébben.

 
Attól nem féltél, hogy a félelmetes borítók elriasztják az olvasókat?

 

A kiadóm félt, én azonban azt mondtam, hogy a könyvemnek ez a témája, a témájához tökéletesen illik a borító, tehát nincs mese, IceCat fotója, karaktere lesz a történetem „arca”. Úgy gondolom, ha valaki annyira maradi, prűd, vagy szánalmasan konzervatív, hogy elriasztja ez a borító, akkor csak sajnálni tudom őt, s nem is baj, hogy elkerüli a könyvem, mert úgysem értené, fogná fel a történetet.

Egyébként sem a szülőknek írtam a történetet (de kiderült: rengeteg szülő elolvasta és tetszett nekik, aminek örülök!), hanem azoknak a srácoknak, akikről és akikhez szól. Persze a fiatalok közül sem mind érti, szereti (diszkópatkányok, plázacicák, fizetett bloggerek kerüljetek!), ám sokak számára máris ún. kult könyvvé vált.

Természetesen többször hallottam róla, hogy könyvesboltokban a prűd eladók eldugdosták a hátsó sorokba, kockafejű „olvasók” (akik számára a Júlia-füzetregény az irodalom csúcsa) sápítoztak a borító miatt, sőt, az egyik vidéki nagyváros gimijében az igazgató betiltotta (másnap a diákok megrohamozták a könyvtárakat és minden példányt kivettek!), mondván: „sátánista mű”. Mikor az egyik szülő, aki egyébként szerette a könyvet, megkérdezte tőle, hogy olvasta-e, a nagyméltóságú főpedagógus így felelt: „Természetesen nem, de csak rá kell nézni a borítóra!”. Sajnálom az ilyen embereket, s főleg azokat, akiket ők tanítanak bármire is.

 
Ha olyasvalakinek kellene bemutatnod röviden a trilógiát, aki mit sem tud róla illetve Rólad, hogyan tennéd?

 

A 9... 8... 7... sorozat és én nem vagyunk azonosak, csak mint apa és fia. A dark-sorozatról olvasás előtt elég annyit tudni, hogy egyrészt a mai magyar valóságról, a mai magyar tizenévesek egy rétegének életéről, érzéseiről szól, másrészt meglehetősen sok vallásfilozófiai kérdés van benne, amin érdemes elgondolkodni, s amiről azok, akik a remalom.hu site-on megalakították a Xilka Szabadegyetemet, bizony szoktak is elmélkedni.

Ők azok, akik a történet mélyebb jelentéstartalmát is felfogták. Mert bizony ez a sztori nem a tiniszerelemtől romantikus görcsbe merevedett hollywoodi sziporka-vámpírok nevetséges sóhajtozásáról szól. Itt valódi gondolatok, kérdések, fájdalmak és válaszok lelhetőek, ha valaki meri keresni őket a sötétben.

 
Kik/mik hatottak a trilógiára?

 

A világ. A jelenkor. A gonosz emberek, akik jóknak hazudják magukat, és az ostobák tömegei, akik ezt el is hiszik róluk. A házakra dobott molotov-koktélok, a cinikusan nyilatkozó „illetékesek”, a származásuk, bőrszínük, vagy a puszta véleményük miatt megvert lányok és fiúk, akikről a hírek szólnak, vagy épp nem is szólnak. És főleg a gyerekekről, kölykökről, akik épp csak az imént születtek ebbe az őrületbe, s tizenévesen már úgy rettegnek, szoronganak, hogy pszichológushoz kell őket hordani, vagy épp alkoholba, drogba menekülnek. Az emberi démonok, akik közöttünk élnek. Szóval a jelen Magyarországa.
 
A Gergő könyvekkel érted el életed eddigi legnagyobb írói sikereit, már ami az eladási példányszámokat illeti. Hogy fogadták a rajongók ezt az új irányt?

 

A Gergő-, és a dark-sorozat nem összemérhető. Másról szól, mást akar elmondani, s természetes, hogy a kedves, mosolygós mese többeknek bejön, mint az őszinte társadalomkritika. Nincs ezzel baj, ez így természetes, és bolondság a kettőt egymáshoz méricskélni. Mintha Jancsót és Disney-t akarnák versenyeztetni: mindkettő zseni a maga területén. Gergő is van olyan erős karakter, mint Lilith, és viszont, szóval ez megválaszolhatatlan kérdés. És az olvasótábor is alig-alig fedi egymást.
 
Volt olyan törekvés benned, hogy most kitörj a skatulyából, ahova sokan épp a Gergő sorozat miatt tettek?

 

Igen, ezt írtam fentebb, de most is él ez a vágy, tehát legközelebb megint mást fogok írni. Nem szeretem a skatulyákat, pedig jelenleg a rajongók már a 9... 8... 7...-be is szeretnének bezárni, benne tartani. Lehet, hogy írok még dark-könyveket, de más témák is foglalkoztatnak, és szerencsés vagyok, mert Katona Ildikó, a kiadóm, bármit írok, mögöttem áll, hisz bennem.
 
A trilógia egyik legvonzóbb tulajdonsága számomra, hogy egy alternatív Budapesten játszódik, és számos olyan hely van benne, amit magam is ismerek. Ezek hogy és miért kerültek a történetbe?

 

Hogy mennyire alternatív a regényben látható Budapest, az bizony nem egyszerű kérdés: valószínűleg az olvasótól függ, mennyire érzi annak. Én sajnos egyáltalán nem, s úgy veszem észre, sokan mások sem: csak meg kell nézni a honlapunkon közzétett olvasói levelek százait! Ha pediglen úgy álltam neki leírni az általam látott, tapasztalt dolgokat, hogy azokat valósnak érzem, tudom, akkor természetes, hogy valósak a helyszínek is.

Egyébként a korábban említett Xilka Szabadegyetem, melynek Futár Iván professzor (bizony, igazi professzor, aki szintén rajongója lett a sorozatnak, mint mélyen hívő keresztény, és gondolkodó ember – ennyit arról, hogy sátánista könyvet írtam volna!) a vezetője, rendszeresen szervez kirándulásokat a történet helyszíneire (Törley-kripta, OPNI, Megyeri Temető, stb.), ahol feldolgozzák az adott hely valós történetét és a könyvben elfoglalt szerepét, jelentéstartalmát is. Szóval mások szintén úgy érzik, ez fontos.

 
Említetted, s magam is így láttam, hogy a Rémálom-könyvek kemény társadalomkritikát rejt. Miben látod a mai magyar társadalom illetve általában véve a mai világ problémáit, legfőbb démonait? És mit lehet vajon ezek ellen tenni, ha nincs az embernél exi-lapocska?



A problémákat, vagyis létező és köztünk élő, nyakunkba lihegő démonainkat hosszan lehetne sorolni. A legfenyegetőbb jelenleg az oktalan, ostobaságból és hisztériából fakadó gyűlölködés. Az emberek hihetetlen mértékben elvadultak, mióta ránk szakadt a demokrácia, amivel bizony a szocializmusban nevelkedett, szocializálódótt korosztályok, és azok gyermekei (akik aputól, anyutól még közvetlenül kapják a sérelmek, megaláztatások emlékeit) nem tudnak mit kezdeni. Demokratikus társadalomban élni tudni kell, s ehhez még nem vagyunk elég érettek, tehát díszes politikus-kompániánk bizony gyönyörűen meg tud minket vezetni, s meg is teszi rendre.

Így tehát Nisroch-nak, a gyűlölet démonának ma rengetegen áldoznak: nézz csak ki néha egy-egy tüntetésre. Eltorzult arcok, öklöket rázó kezek, üvöltés, káosz, erőszak. Mi ez, ha nem a démonok erejének megnyilvánulása, állati ösztöneink előtérbe tolakodása? Ám ezen kívül, vagy épp ebből kifolyólag számos rettenet van, amitől a gyerekek, a tizenéves srácok szoronghatnak és szoronganak is.

A szülők meg, akik sokszor mélábbak, mint hinnénk, csak akkor ámuldoznak, hogy a gyerek drogos, piás, zűrökbe keveredő lett, mikor már késő, s nem értik, miért történt ez – hát, csak nézzenek körül! A tévéből erőszak, a „vezetőink” szájából gyűlölet, a „szakemberekéből” hazugság és csúsztatás, a példaképnek kinevezett celebekéből ostobaság, a délutáni show-műsorokból trágárság és nyomorúság árad, zúdul, hömpölyög a gyerekekre. És még csak ne is szorongjanak?    
 

És mi a helyzet Veled? Neked megvannak a magad démonai? És ha igen, megjelennek-e a könyvben?

 

Természetesen én is küzdök démonokkal. Pl. a legfélelmetesebb, hogy immár évek óta rettegek az utakon. Nem vicc! Valaha imádtam autózni, de az utóbbi években egyre több pokoli élményben volt részem: le akartak minket szorítani (gyakorlatilag meg akartak ölni), csak mert a feleségem (mindig ő vezet, én nem tudok) nem volt hajlandó a megengedettnél gyorsabban hajtani, vagy elénk vágtak és aztán ráfékeztek, pusztán erőfitogtatásból (mivel tolószékben utazom, ez nálam felér egy gyilkossági kísérlettel), esetleg öklöt rázva ordítoztak a másik autóból, csupán mert „útban voltunk” az illetőnek, aki úgy gondolta, minden úttest egyedül az övé. Így aztán ahányszor csak menni kell valahová, az számomra birokra kelés egy démonnal.
 
Ahogy halad az ember a történetben, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy számos olyan forráshoz nyúltál, amik nem közismertek, gondolok itt elsősorban okkult tanokra, roma nyelvre, vagy épp Énoch apokalipszisére. Mennyi kutatómunka áll a trilógia hátterében?

 

Mit mondjak? Rengeteg. Fél éven át csak kutatásokat végeztem, s addig egyetlen sort sem írtam. De gyakorlatilag az első kötet megjelenése után még két évig folyamatosan tanulmányoztam a témát, hisz a 6... 5... 4...-hez, és a 3... 2... 1...-hez is más-más területek (angyaltan, kabalisztika, archeológia, mágiatörténet, számmisztika, stb.) ismerete volt szükséges. A kutatómunkában szerencsére a feleségem, Noémi, és barátom, Futár Iván professzor hatalmas segítségemre volt.
 
Egyébként mennyire vonzódsz ehhez a világhoz? Mennyire a tiéd? És milyen volt elmerülni ezekben a tanokban?

 

Az ábrázolt világhoz cseppet sem vonzódom, de benne élek, ilyen, elviselem, és próbálok rajta javítani. A tanok, titkok, misztikus kérdések pedig rendkívüli módon érdekelnek, hisz én is tele vagyok kérdésekkel.
 
Honnan jött a roma nyelv használata a különféle démonűző igékhez, s miért pont az?

 

A mágiatörténet egyik alapvető tézise, állítása (mások szerint tévedése), hogy a romák egy olyan száműzött indiai törzs leszármazottai, akik magas szinten űzték a mágiát, és csodás dolgokra voltak képesek, de az más törzseknek nem tetszett, s bizony elkergették, diaszpórába kényszerítették őket. Más források szerint a roma ősmágusok a misztérium azon érzékeny titkaihoz nyúltak, melyekhez nem lett volna szabad, s ezért kellett menekülniük, s közben minden tudásukat „elszórniuk”, elveszíteniük. Az egykori mágikus bölcsességből mára csupán a tenyér-, és kártyajósláshoz való tehetségük maradt meg, de a nyelvük még mindig varázserővel bír, s olykor tényleg működik is, ha hittel mondják ki azokat. Hát így.
 
És mi a helyzet a gothic-dark szubkultúrával? Azért is kérdem, mert az első könyvben még emlegetsz néhány ebbe az irányzatba tartozó zenekart, de aztán ezek elmaradnak. Itt vannak személyes élmények, kapcsolódások?

 

Személyes élmények is akadnak, persze, főleg a Szigetről, ahol sokat lógtam együtt darkokkal, punkokkal, mert érdekelt a világnézetük, ami egyébként sokkal komorabb, mint indokolt volna, de megértem, miért az. Mindig hátborzongatónak tartottam, hogy tizenévesek ennyit foglalkoznak a halállal, aztán rájöttem, hogy a természethez közelebb élő népeknél ez természetes és egészséges érdeklődés, amit az öreg bölcsek a válaszaikkal képesek megszelidíteni, a szorongást elsimítani, és kész.

Csak a mi prűd, szemforgató, hamis „modern” társadalmunkban jelent skandallumot, hogy a nyiladozó értelmű tini szexről, elmúlásról kérdez. Csak a mi kockafejű, álgondoskodó társadalmunk kiált erre „sátánizmust”. A zene pedig... Prózában nehéz zenélni, s bár az első kötetben tényleg hivatkoztam bizonyos számokra, együttesekre, később ezt nem éreztem fontosnak, mert hitelesen ezt csak egy hangoskönyvben lehetne megoldani.

 
A neten olvastam egy fórumban, hogy egyesek, akik el sem olvasták magát a regényt, azt állították, hogy ez az egész csupán az éppen futó emo-s divat meglovagolása. Mi erről a véleményed?

 

Én is úgy vélem, hogy a hűtőszekrény csak a fagylalt-imádat meglovaglása, a rajzszöget csak azért találták fel, mert az ember titkon szeret döfölődni, és az Anna Karenina is csupán a szerelem túlértékelésének divatja miatt íródot. A véleményem a fenti bejegyzésről: baromság, mely ostoba irígységből fakad.

 
Ugyanitt szemedre vetette valaki, hogy a főszereplők érfelvágós, szuicid, depressziós tinik, miközben más, jóravaló fiatalokat buta plázacicákként illetve izomagyúakként ábrázolsz. Nyilván ő sem olvasta a könyvet, de szintén érdekelne a véleményed!

 

Ez nagyon jellemző a mai általános gondolkodásra: nem megtapasztalunk valamit, s majd aztán mondunk véleményt, hanem kizárólag az előítéleteinkre hagyatkozva osztjuk az észt, nem fárasztva magunkat sem gondolkodással, sem hasonló, unalmas hülyeségekkel. Sajnálom az ilyen embereket, mert beszűkült, piciny kis világukba friss gondolat, teremtő sugallat aligha lopakodhat be – ők már mindennel tisztában vannak, nekik szilárd véleményük van, oszt jónapot! Jellemző egyébként, hogy az cseppet sem érdekli, miért vágják fel bizonyos tinik az ereiket: aztán majd nagyon ámul, mikor az ő gyerekei teszik. 
 
Nekem az jött le, hogy igen alapos képed van arról, milyen is az átlagnál érzékenyebb fiatalok pszichéje, azoké, akik hajlamosak különféle, kevésbé divatos szubkultúrákba tömörülni. Ez honnan ered? Tanultál pszichológiát, vagy az olvasóiddal való kapcsolattartás segített?

 

Egyrészt igen, tanultam pszichológiát, másrészt az írónak muszáj valamelyest pszichológusnak lennie, hisz különben sosem volna képes egyetlen karaktert sem megrajzolni, harmadrészt a Gergő-könyvek kapcsán ezrével kaptam a leveleket, és bizony azok között is akadt számtalan szorongó, rettegő gyerekvallomás, sőt, álomleírás. Tőlük, belőlük rengeteget tanultam! Pedig azok a gyerekek nem darkok, nem szuicidok, nem gothicok – legalábbis akkor még nem azok voltak, de mára akad köztük ilyen is.
 
A trilógiából is nyilvánvaló, hogy nem tetszik Neked egynémely vallási irányzatok, Uram bocsá’ szekták, különféle tévéműsorok, vagy épp a már említett plázacicák és izomagyúak viselkedése, meg amit jelentenek. Hogy látod, az olvasóid ezeket hogy veszik le? Egyetértenek, vagy épp ezzel nyitod fel a szemüket?

 

Nem hiszem, hogy bárkinek felnyitnám a szemét, legfeljebb „aha”-élményt adok, és ezt sokszor írják-mondják is. Azok szeretik ezeket a könyveket, akik eleve hasonlóan gondolkodnak, de kizártnak tartom, hogy egyetlen plázacica is lemondana a műkörméről, hogy helyette a pénzt könyvekre költse. Én csak mondom a magamét, és tudom, sokaknak nem tetszik, de nem is nekik írok, mivel a „kőagyúak” úgysem meggyőzhetőek. Aki meg érti, és nyitott a lelke, szelleme, az vagy szereti, vagy jót lehet vele vitatkozni egyes kérdéseken.
 
Az olvasókat egyébként is szokatlanul bevontad a sztoriba, hiszen az első és második résznek is két különböző befejezése volt, és az olvasók szavazatai alapján folytatódott a történet. Őszintén: előre sejtetted az eredményt?

 

Az első kötetnél igen, a másodiknál halványlila gőzöm sem volt.
 
És mi lett volna, ha nem úgy alakul? Megvolt a fejedben a többi lehetséges folytatás és pláne befejezés is?

 

Persze, minden változat vázlata részletesen ki van dolgozva, és szándékozom is feltenni a honlapunkra.
 
Van bármi, amit utólag már megváltoztatnál a befejezés fényében?

 

Esetleg egyes szavak, de semmi lényeges.

Olvastam, hogy közönségtalálkozókon feltűnnek a könyvbéli szereplők közül is páran. Ez pontosan mit jelent? És kik ők, hol találkoztál velük? Kicsoda pl. a borítókon is szereplő IceCat?

 

IceCat-re úgy találtam, hogy még az első kötethez kerestem anyagokat a net-en, mikor megpillantottam a fotóit – mivel ő egy időben dark-fotómodell volt. S amint megláttam azt a képet, ami végül az első borítóra került, nyomban azt mondtam: „Ez kell nekem, mert ez tökéletesen kifejezi a történetet, amit el akarok mondani!”.

Persze a remek borító megszületéséhez mindhárom esetben szükség volt a fényképész, VideO (Varga Gábor), és a tipográfus Papp Sándor munkájára is. VideO egyébként is rendkívüli fotós, mivel azóta sem találtam olyan dark fényképeket (legalábbis magyar művészektől), melyek felértek volna az alkotásaival.

A többi szereplő... Nos, a könyvben számos olyan figurát, nevet használtam, amit valójában „loptam”, azaz a való életből emeltem be a történetbe. Ilyen figurák pl. Silver Ivy és Susy Omega, akikre szintén a net-en találtam rá: ők maguk találták ki a nevüket, tervezték a ruháikat, frizurájukat és készítettek róluk fotókat, én pedig szereplőkké tettem őket a történetemben. Persze az igazi Susy Omegának és Silver Ivynak csak annyi köze a történethez, hogy róluk, a külsejükről lett mintázva az adott szereplő, de valójában nem vámpírok, és nem démonvadászok. Viszont nagyon rendes lányok, akikkel volt, hogy együtt dedikáltunk.
 Silver Ivy
És mi a helyzet a kerekes székes rabbival? Nekem nagy kedvencem volt, sajnáltam, hogy nem került elő újra.

 

Nem tudom, mi van vele, az én szemem elől is eltűnt. Én is szerettem a karaktert, mert kedvelem a rabbikat (általában), és kedvelem a kerekesszékeseket (sokkal ritkábban).
 
A trilógia számos nagyon fontos témát érint. Érdekelne ezekről a saját véleményed:
- szabad akarat
- vallás
- a nők helyzete a jelen világban
- világvége

 

Ez nagyon messze vezetne. Valójában itt négy, egyenként 50 oldalas esszé címét adtad meg: amit ezekről gondolok, részben benne vannak a könyvben, vagy majd benne lesznek a következőben.
 
Úgy hallom, van némi remény a trilógia spanyol kiadására. Erről mit lehet tudni?

 

Egyenlőre sajnos semmit.
 
És mi a helyzet Németországgal? Hiszen ott megjelent a Gergő sorozat első része. Milyen volt a fogadtatása, lesz-e folytatás?

 

Ezt hagyjuk.
 
Hogyan tovább? Miken dolgozol, mik a tervek?

 

Erre sem egyszerű válaszolni. Nemrég fejeztem be a Monyákos-trilógiát, és kezdek hozzá hamarosan a Rontásűzők második kötetének. Közben dolgozom egy filmen, novellát írtam az ÉS-nek, meg egyebek. Van munka bőven, és szerencsére ötlet, kitartás és olvasói szeretet is akad hozzá bőven.
 
Böszörményi Gyula honlapjai:

http://www.alomfogok.hu/
http://www.remalom.hu/

A csoportképeket Koncz Tamás készítette.