Főkép

ekultura.hu A tavalyi interjúnkat azzal fejezted be, hogy az új könyved az írásról, a csemegepultról és a nőkről szól majd. A nőket ebben a regényben a füstölt húshoz hasonlítod. Nem valami jó képet festesz róluk. Mi ennek az oka?
 
Gerlóczy Márton Azért itt nem a nőkről van szó, hanem egyes nőkről. Egyrészt van ennek egy olyan oldala, hogy az olyan nőket, akiket azért kedvelek, nem szokásom megírni. A másik pedig, hogy ez egy szatirikus hangvételű mű, ami elsősorban erre épít, hogy ilyen extrémebb helyzetekbe kerülök. De nincs rossz véleményem a nőkről.
 
ekultura.hu Azért ez eléggé rossz reakciókat válthat ki, ha mondjuk egy feminista társaság elolvassa a könyvet, nem?
 
Gerlóczy Márton Nem hiszem, mert egyébként olvasta már feminista, és semmi baja nem volt vele. Itt emberekről van szó. És azért nem minden nőről írok rosszat. Ugyanúgy, ahogy valaki mondta, hogy nincs egy pozitív szereplő a könyvben, nekem viszont ezek az őrültek a pozitív szereplők. Én imádom az őrülteket.
 
ekultura.hu És mennyire tükrözi szerinted ez a férfiakat? Hogy így nézik, így tudják csak nézni a nőket?
 
Gerlóczy Márton Azt nem tudom. Ez engem tükröz. Illetve ez sem igaz teljesen, mert ez egy mesterséges valóság, hiszen ugye nem vagyok csemegepultos, tehát azért itt létrejött a tudathasadás, és tulajdonképpen azért is vannak benne ilyen nők... ezeknek a húsoknak a minősége ez.

A férfiak véleménye nem tudom, milyen a nőkről. Írtam én már tavaly szépen nőkről. Az más. Ugye van egy ilyen időszak ez ember életében – ez van –, amikor huszonévesen, ilyen kapcsolatok után beleszalad mindenbe.
Most én itt szándékosan is beleszaladtam mindenbe; olyan helyzetekbe is, amikbe normális körülmények között nem szaladtam volna bele. Azért, hogy minél színesebb legyen a mű.
 
ekultura.hu Ezt úgy érted, hogy első kézből szerzett élményekről írsz benne?
 
Gerlóczy Márton Ehm, van, amit továbbgondoltam, és van nagyon sok olyan is, ami meg se történt.
 
ekultura.hu Említetted azt is, hogy nem vagy csemegepultos, de valós élményen alapul az egész.
 
Gerlóczy Márton Ezt mondtam neked tavaly is, hogy négy hónapig dolgoztam ott. Tehát, amik a csemegepultról szólnak, azok meg is történtek mind. Ott azért már színesíteni nem kellett. Nem volt szükség, sőt, inkább vissza kellett venni belőle. Ugye mindent nem lehet leírni. Nagyon élveztem. Egyébként a végére már egészen jó csemegepultos lettem, úgyhogy mondhatom azt, hogy csemegepultos vagyok.
 
ekultura.hu Nekem azért mindenképpen úgy tűnt volna, hogy ez valamiféle alászállás valamiféle ki tudja, milyen világba. Te nem érezted így, amikor ezt csináltad, vagy amikor megpróbáltad feldolgozni az élményeket?
 
Gerlóczy Márton Mindig is imádtam a piacot. Nincs annál ingerdúsabb környezet egy írónak, mint az a rengeteg ember, az a zsongás ott. És én a húst is imádom. Arra mindig vágytam, hogy egy ilyen saját pultom legyen.
 
ekultura.hu Nem is egészen így értem, hanem hogy írsz arról a féltükör falról, ami elválaszt egy csemegepultost a vevőktől. Nem volt rossz ezt megélni?
 
Gerlóczy Márton Azt volt rossz megélni, hogy amikor elképzeltem, hogy ha esetleg ezt kéne csináljam – és azért ez benne van a könyvben, ugye a munkatársam, akivel ott dolgozom –, az azért egy borzasztó élet. Tizenkét órában, hétfőtől szombatig.
 
ekultura.hu De ugyanezt te kivetíted az egész társadalomra, végül is a társadalom összes rétegét és csoportját kritizálod. Persze ez egy szatíra…
 
Gerlóczy Márton Azokra, akik megfordulnak ott. De hát majdnem mindenki megfordul.
 
ekultura.hu De valóban ennyire rossz a képed a társadalomról?
 
Gerlóczy Márton Igen. Sőt, ennél rosszabb.
 
ekultura.hu Ezt kifejtenéd?
 
Gerlóczy Márton Jelen körülmények között, 2009 júniusában ez egy ritka szar ország, és ennél még sokkal szarabb is lesz. Éppen afelé tartunk. Vannak, akik szeretik azt mondani, hogy jaj, Budapesten milyen gyönyörű az élet. Most harmincmilliárdért felújítják a Margithidat – nagyon jó. Akik fölújítják, azoknak biztos még jobb. Sem a város, sem az ország nem működik. Illetve vannak helyek az országban, amelyek működőképesebbek, mint a főváros, de egész Európában most mi állunk a legszarabbul. Ez tény. Minden szempontból.
 
ekultura.hu Úgy érzed, hogy azok miatt, akik itt élnek, vagy mitől van ez?
 
Gerlóczy Márton Sok mindentől van. Hogy akik itt élnek, hogyan reagálják ezt le. Mennyire nem képesek tanulni, illetve, hogy mennyire nem vagyunk képesek megtanítani őket arra, hogy képesek legyenek tanulni ezekből, hogy ne történjen meg mindig ugyanaz. De mindig meg fog történni ugyanaz. Ez szomorú.
 
ekultura.hu És hogy látod mindebben az úgynevezett értelmiség szerepét? Ahogy őket bemutatod, az eléggé negatív.
 
Gerlóczy Márton Az értelmiség szerepe… hát ők sem állnak a helyzet magaslatán, bár én nem vagyok tagja ennek a kánonnak. Én magányos típus vagyok, ugye. Az az értelmiség, ami tán ezer fő itt, és tán tízezer fő, aki őket olvassa, nem tud változtatni azon, hogyha száznegyvenezer Józsi elindul kaszával, hogy őket fölszúrják a kasza hegyére. Akkor nem tud odaállni. Itt ezt már elrontották, itt most már késő. Ezt le kell nullázni, úgy tűnik nekem. Tarlóégetés.
 
ekultura.hu És szerinted a fiatalok, akik a jövő értelmisége, készek lesznek arra, hogy egy tarlóégetés után újrakezdjék?
 
Gerlóczy Márton Mindig képesek rá, persze, hogy újrakezdjék.
 
ekultura.hu Akkor ez a könyv miért nem ezt a véleményt tükrözi?
 
Gerlóczy Márton Azért ez a könyv annyira nem bonyolult. Itt emberekről van szó, akik jönnek egy piacon, és az én észrevételeim vannak benne. Persze azok is benne vannak, akiket az élettapasztalataimból ismerek. Benne lesz a pult belső köre, akikkel találkoztam már a civil életemben. És aztán próbáltam közelíteni a pult felől, hogy ott hogyan viselkedik. Ki lehet használni az egészet arra, amire ki is használtam.
 
ekultura.hu Ha már egyszer tapasztalatról, általában magadról van szó, érdekes ebben az írásban, hogy nagyon tagadod a magad művész létét. Ez miért van?
 
Gerlóczy Márton Én ezt a pózt nem szeretem. Az ember csinálja a dolgát, mármint hogyha tudja, meg van kedve hozzá, de arról beszélni, hogy ezáltal én mivé, kivé válok, hát, nem az a dolgom.
 
ekultura.hu Hanem micsoda?
 
Gerlóczy Márton Amíg szeretem ezt csinálni, a megfigyelőségemet használom. Én egyébként csak egy szórakoztató könyvet akartam írni, semmi társadalomkritikát. Van benne, de nem volt egy ilyen átfogó tervem, hogy ezt szeretném. Magamat szórakoztattam azzal, hogy ott dolgoztam, aztán az írással is. Mókás könyv.
 
ekultura.hu Nagyon mókás volt az, amikor meginterjúvolnak téged, aztán el is viszed egy körre az újságírónőt. De megjegyzed azt, hogy az újságírók valamiről írnak, te viszont valamit írsz. Erről beszélnél egy kicsit bővebben?
 
Gerlóczy Márton Ott azt hiszem, arról van szó, hogy ők sokat beszélnek. Aki ír, annak leköti a figyelmét az, hogy figyel. Nincs ideje beszélni. Legalábbis nekem nincs. Az újságíró meg attól jó újságíró, ha jól kommunikál, jól beszél, jól kérdez. Ennyi ez.
 
ekultura.hu Tehát semmiféle mögöttes tartalom nincs ebben.
 
Gerlóczy Márton Nincs. Amiről ott ugye szó van, az a probléma, az a rengeteg – igazából nem probléma, mert van jó is – internetes újság. Hogy fölhígult ez a szakma, és csupa idióta ír. Újságot nem olvasnak az emberek, egyszerűen megnézi az interneten a hírt. Én újságot olvasok. Már most leszoktam az internetről. A nyolcmillió blogger…
 
ekultura.hu És mi bajod a bloggerekkel?
 
Gerlóczy Márton Most is valaki mondta, hogy én írjak blogot. Nincs az a kontroll. Kihúzhatom, behúzhatom, tehát trehányabb. Trehányabb forma, és ez engem taszít. De úgy a bloggerekkel az a legnagyobb problémám, hogy az összes névtelen.
 
ekultura.hu Tehát alapvetően a nyomtatott formák mellett teszed le a voksodat.
 
Gerlóczy Márton Abszolút.
 
ekultura.hu Ehhez kapcsolódik talán, hogy szerinted a mai egyetemisták a művészetből tanulják az életet…
 
Gerlóczy Márton Egyesek…
 
ekultura.hu  …egyesek, akik most itt a könyvben szerepelnek, te viszont pont fordítva, az életből teremted meg a művészetet.
 
Gerlóczy Márton Maga ez a könyv is erre tanúság.
 
ekultura.hu De ez fontosabb szerinted?
 
Gerlóczy Márton Mindkettő fontos. Nem azt mondtam, hogy aki egyetemre jár, az hülye, de aki csak és kizárólag ilyen, és nem megy le az emberek közé, az az. Én vidéken is nőttem fel, és megtanultam, hogy nagyon fontos ismerni azt, amiről írunk.

És például szerintem a budapesti értelmiségnek is nagy problémája az, de ugyanúgy a politikusoknak is, hogy fogalmuk sincs arról, mi van vidéken, és hogy mi ez az ország. Mert nem Rózsadomb vagy az Újlipótváros vagy a hetedik kerület, mert annál sokkal színesebb. Vagy borzasztóbb.
 
ekultura.hu De valószínűleg ebben az is benne van, hogy a véleményed szerint az a művészet, amelyik a valóságból táplálkozik, hitelesebb.
 
Gerlóczy Márton Nem feltétlenül, de azért az esetek túlnyomó többségében igen. És egyébként az embereket is ez érdekli inkább. Bár ennek ellentmond, hogy van ez a dili, ezek a vámpírkönyvek, hogy ezeket olvassák. Én már a Harry Pottert sem értettem. Mint mesét igen, tehát hogyha gyerekek olvassák, de hogy felnőtt emberek vérfarkasokról olvassanak, ezt nem értem.
 
ekultura.hu Ez valami menekülés lehet a világtól. Te viszont mégiscsak a világgal szembesíted őket, tehát ez nem biztos, hogy annyira fel tudja izgatni az embereket.
 
Gerlóczy Márton Ezt nem tudom. Én nem szeretek menekülni a világtól. Sci-fiket sem olvasok. Megértem azt, aki olvassa, de távol áll tőlem. Annyi minden van, ami fontos, és nem foglalkoznak vele. Vérfarkasokról viszont nem fogok olvasni.
 
ekultura.hu Épp az előbb mutattál egy nagyon érdekes reakciót a könyvedre. Szerinted nem ettől lehet az, hogy mivel a valóságból építkezel, a kritikusok, akik úgy érzik, magasabb platformról szemlélődnek, nem tudják értékelni ezt.
 
Gerlóczy Márton Amit az előbb mutattam, az a kiadómhoz szól. Az a furcsa, hogy még mindig engem azonosítanak ezzel a kiadóval. Én már ugye kikerültem ebből a pixisből, ebből az agyonreklámozott arc-szerepből.

De annyira rögzült az agyukban, hogy velem robbant ez így be, hogy egyszerűen nem képesek ezt elfelejteni. Szerintem el sem olvassák a könyvet, hanem egyből lehúzzák. Ez nem zavar. Az első kritikánál mindig zavar, mert akkor úgy érzem: Még most is? Még mindig? De amikor jön még egy, meg még egy, akkor már lepörög.
 
ekultura.hu S te úgy érzed, hogy kialakult valami sajátos stílusod?
 
Gerlóczy Márton Ez a könyv is teljesen más, mint az előző. Nem azért, mert keresem önmagamat, hanem mert izgalmasabb számomra mást kipróbálni.
 
ekultura.hu Miért?
 
Gerlóczy Márton Hát mert beleunnék.
 
ekultura.hu És akkor például a mondataid rövidsége, meg ez a metaforátlanság, hogy szinte kiugrik, ha épp valami hasonlatot vagy metaforát használsz, tudatos volt?
 
Gerlóczy Márton Nyilván. Mivel ez ilyen rövid, hát nem novellákból, nem tudom, mikből áll össze, a mondatok is ezért ilyen rövidek. Másfél oldalon nem fér bele egy nyolcsoros mondat. Meg a humor miatt, és a párbeszédek miatt kellett.
 
ekultura.hu Ha már említed a humort: az elején eléggé humortalannak tűnt az egész, aztán jött egy egészen terjedelmes humoros blokk, a végén pedig kissé szentimentálisnak éreztem a befejezést. Így van ez?
 
Gerlóczy Márton Alapvetően ezt nem tudom megítélni, mert így is történt, ahogy volt. Van egy rész, egy pár oldal, amikor visszaemlékezik. Azért annyira nem szentimentális. Mekkora részre gondolsz?
 
ekultura.hu Amikor az öreg nénik feltűnnek, onnantól fogva. Az egyik vásárol, és visszaadja az aprót, a másik pedig agyvérzést kap, és elhordják a lakását.
 
Gerlóczy Márton Ez egy az egyben így is történt. Ott álltam, néztem, milyen gusztustalan ez az egész. Szerintem nem szentimentalizmus ez. Ez történt.
 
ekultura.hu És ha az életben ez történt, az egész javarészt megtörtént, van olyan a regényben, amiről szeretnéd, ha nem történt volna meg?
 
Gerlóczy Márton Nincs. Nincs. Így már ez hasznos, hogy megtörtént. Olyan van, amit nehéz volt megélni.
 
ekultura.hu Erre lehet példát mondani?
 
Gerlóczy Márton Egyes hölgyek esetleg. Meg ott állni a hidegben a pultnál. De ezt se bánom, mert kipróbálni decemberben a csemegepultozást: az rettenetes.
 
ekultura.hu Nekivágnál még egyszer? Most már tudod, milyen volt az élmény. Meg akarnád ezt még egyszer élni?
 
Gerlóczy Márton Ezt pont nem, ez már kész.
 
ekultura.hu És akkor mi lesz a következő?
 
Gerlóczy Márton Az titok. [Nevet.] De most nem megyek el anyaggyűjtésre.
 
ekultura.hu De megint teljesen más.
 
Gerlóczy Márton Igen.
 
Képek: Kovács Janka