Főkép

Maria Treben osztrák botanikus és írónő volt. A gyógynövény gyógyászat, és az alternatív kezelési gyógymódok specialistájának számított. Sebastian Kneipp és keresztény hite inspirálta. 1907. szeptember 27-én látta meg a napvilágot Saaz/Böhmen-ben, Ausztriában. Apja nyomdatulajdonos, anyja háziasszony volt. Hárman voltak testvérek, mindhárman lányok.

1917-ben az édesapa meghalt egy balesetben. Édesanyjuk a lányokkal először Görkauba, majd két évvel később Prágába költözött, ahol Maria líceumban tanult. Az iskola befejezése után, 18 évesen kezdett dolgozni a Prágai Napilapnál, először gyakornokként, majd rendes állásban.

32 évesen feleségül ment Ernst Gottfried Trebenhez. A házaspár Kaplitzba költözött. Maria feladta munkáját, élete hátralevő részében háziasszony és anya volt, emellett pedig minden idejét a fitoterápia (növényi gyógyászat) tanulmányozásával és alkalmazásával töltötte.

A háború után a család kivándorolt, Ernst Trebent bebörtönözték. Maria és kisebbik fia több évet töltött különböző lágerekben. A lágerekben töltött idő után a Treben család Ausztriában élt. Először Mühlviertelben laktak, majd építettek egy házat Grieskirchenban, ahol Maria Treben élete végéig élt.

1947 elején Maria Treben súlyosan megbetegedett. Az orvosok már lemondtak róla, amikor egyikük arra kérte a nővéreket, hogy gyűjtsenek vérehulló fecskefüvet, és a levét itassák meg Mariaval. Aki néhány hónap múlva meggyógyult. 1971-ben, 64 évesen tartotta első előadását a gyógynövényekről. Különös ismertséget szerzett a svéd orvos, dr. Samst egyik receptjének (svédkeserű) állítólagos újrafelfedezése által.

1980-ban jelent meg első könyve, az Egészség Isten patikájából (Gesundheit aus der Apotheke Gottes), amelyet 1991. július 26-án Grieskirchenben bekövetkezett haláláig még számos követett.

Maria Treben könyveiben a gyógynövényeket hatásosnak, de alapvetően ártalmatlannak mutatja be őket. Pedig nem azok: előfordulhatnak mellékhatások, túladagolás, illetve kémiai szennyeződések (a vadon gyűjtött növények esetében).

És bár bizonyítható a gyógynövények orvosi hatása, Maria Treben javaslatait és tapasztalatait szkeptikusan és visszafogottan kell kezelni. Még akkor is, ha stílusa, könyvei és előadásai emberek millióit inspirálták az egészségesebb életre.

Maria Treben: Egészség Isten patikájából

Romló egészségi állapotunk, az egyre súlyosabbá váló idegi megterhelés, a levegő és a környezet fokozódó szennyezettsége igen komoly veszélyeket jelentenek az emberiség számára.
Többek között ezek az alapvető okai annak, hogy egyre inkább a szakemberek, az orvosok érdeklődése is a természetes gyógymódok felé fordult, ismét felfedezve az erdők, mezők virágaiban, a füvekben és fákban rejlő ősi gyógyító erőket.

Maria Treben: Gyógyeredményeim

Az Egészség Isten patikájából tapasztalatai, ismeretanyaga, receptjei alapján számos olvasói levél, köszönőlevél, beszámoló érkezett Maria Trebenhez olyan beteg emberektől, olvasóktól, akik a gyógynövények segítségével visszanyerték egészségüket, visszataláltak a hithez és Istenhez.
Ezeket a leveleket tartalmazza ez a kötet időrendi sorrendben feldolgozva.

Maria Treben új receptjei és élete

A könyvet a Treben család - Maria Treben fia, Kurt és unokái, Elisabeth Mayr-Treben és Werner Treben írták. A sok hasznos gyógynövényrecept mellett olvasható a könyvben Maria Treben élettörténete, költeményei, testápolásra vonatkozó javaslatai, életfilozófiája, St. Gallenben tartott előadása.

Maria Treben: Jubileumi kiadás

Maria Treben ma már klasszikusnak számító kiadványa, az Egészség Isten patikájából megjelenése óta világszerte több millió példányban kelt el. Az első kiadványt követték a további kötetek, a Gyógyeredményeim, majd a harmadik kötet, Maria Treben élete és új receptjei.
A természetgyógyászat e három örökzöld kötetének gazdag ismeretanyagát szerkesztette eggyé a Duna Könyvkiadó ezen, színes ábrákkal gazdagon illusztrált, színvonalas díszkiadásában.

Maria Treben: Gyógyfüvek Isten kertjéből

A kiadvány mottója: jobb megelőzni, mint gyógyítani. A könyv fő része alfabetikus sorrendben ismerteti azon egyszerűbb betegségeket, melyek gyógynövényekkel sikeresen kezelhetők; majd olyan betegségek következnek, melyeknek diagnosztizálásához feltétlenül szükséges az orvosok bevonása.

Maria Treben: Gyógyulás a természet erejével

Az Egészség Isten patikájából című könyvben közreadott javaslatok, receptek segítségével meggyógyult számos beteg tapasztalatait, beszámolóit felhasználva jelent meg Maria Treben kötete, melyet most átszerkesztve, betegségek szerinti csoportosításban ad az olvasók kezébe a Kiadó.
Célja, hogy sok beteg, elkeseredett ember merítsen ezekből új reményt, bátorságot, hitet és kitartást a gyógyuláshoz vezető úton.

Maria Treben tollából több kis füzet jelent meg, melyek mindegyike egy-egy betegségre koncentrálva tárgyalja, mutatja be az adott bajra leginkább alkalmazható gyógymódokat, gyógynövényeket.

Maria Treben: Az allergia – Megelőzés, felismerés, gyógyítás

Az allergia ma már népbetegségnek tekinthető. Maria Treben ebben a kötetben összefoglalta az allergiára vonatkozó széles körű ismereteit és tapasztalatait. Hasznos tanácsaiból megtudja az olvasó, mit kell tennie a betegség megelőzésére, az allergiás tünetek megszüntetésére.

Maria Treben: Férfibetegségek – Megelőzés, felismerés, gyógyítás

Maria Treben ebben a könyvében a férfibetegségekkel kapcsolatos tudásáról tesz tanúbizonyságot, és nyújt segítséget mindazon férfiak számára, akik szívesen mellőznék a szintetikus gyógyszerkészítményeket, s főleg természetes eredetű szerekkel kívánják óvni egészségüket.

Maria Treben: Női betegségek – Megelőzés, felismerés, gyógyítás

Maria Treben ebben a könyvében a női betegségekkel kapcsolatos tapasztalatait tárja fel. Valóságos bőségszarut kínál a megelőzéshez, a kezeléshez és a gyógyításhoz, kezdve a serdülőkorú leányok gondjaitól egészen a változás koráig.

Maria Treben: Gyermekbetegségek – Megelőzés, felismerés, gyógyítás

Maria Treben ebben a könyvében igen gazdag és hasznos ismeretanyaggal szolgál; javaslatok, ötletek és receptek egész sorát kínálja, hogy miképpen előzhetők meg, kezelhetők és gyógyíthatók természeteses módon a betegségek a csecsemőkortól kezdve a serdülőkorig.

Maria Treben: Stressz a mindennapokban

Maria Treben ebben a könyvében számos hasznos információval segít megelőzni a stresszes állapot kialakulását, a tünetek állandósulását. Javaslatokat ad életmód-változtatásokra, valamint tanácsokat, recepteket a betegségek, tünetek kezelésére.

Maria Treben: Szív- és érrendszeri betegedések

Maria Treben ebben a könyvében számos hasznos tanácsot ad a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére, megelőzésére. Az egyes betegségek fő részben – abc-rendben – találhatók, a könyv végén pedig konkrét terápiás tapasztalatokkal támasztja alá a szerzőnő a természetes gyógyszerek és gyógymódok eredményeit.

A sorozat további előkészületben lévő kötetei:
Fejfájás és migrén,
Légutak megbetegedései,
Gyomor- és bélbetegségek,
Bőrbetegségek,
Sebek, sérülések,
Egészséges táplálkozás gyógynövényekkel.

Az életrajzot fordította: Bankos Szilvia
Összeállította: Galgóczi Móni