Főkép

Az én történetem úgy kezdődött, hogy valamelyik tavalyi képregényes rendezvényen leültem egy barátommal beszélgetni, és megkérdeztem, a mostani dömpingből mit javasol beszerzésre, elolvasásra. Meglepetésemre az Utazás Shambalába című könyvet ajánlotta, ami egyfajta hibrid teremtmény, sok szöveggel és sok képregénnyel. Nyitásként gyorsan tisztáztuk, szerinte ez miért fér bele a képregény kategóriába, majd abban is megegyeztünk, hogy nem ez a rajzstílus lesz a Batmanen vagy bármi más szuperhős füzeteken szocializálódott képregénykedvelő kedvence, méghozzá a kiszámítható, négy kocka per oldal elrendezés és a klasszikus rajzstílus miatt. A sztoriról nem árult el semmit, mondván, ha tényleg megveszem, akkor semmit nem akar előre elárulni. Igaza volt, ezért én is ehhez próbálom tartani magam.

 

Azért a kötet árán picit elgondolkodtam, mert a majd hatezer forint azért még a mai drága világban sem kis összeg, pláne látatlanban, ráadásul nem kapható minden könyvesboltban, hogy besétáljak és alaposan áttanulmányozzam. Némi szerencse, egy Könyvfesztivál és egy szabadidős családtag besegítése eredményeként aztán végül ajtón belülre került a drágaságom. Minden előzetes híresztelés igaznak bizonyult, ez valóban gyönyörűen kivitelezett, szemlátomást átgondolt, igényes darab: mind a tipográfia, mind a színhasználat, mind a papír tekintetében megfelelt elvárásaimnak. Túlzás nélkül minden könyvespolc dísze lehet, és akkor még nem dicsértem a tartalmát.

 

Utazás Shambalába – mondja a cím, de úgy gondolom, ez önmagában legtöbbünk számára nem bír tartalommal. Persze azok, akik jártasak a buddhizmusban, biztosan felvonják a szemöldöküket, hiszen Shambala misztikus királysága nem ismeretlen a tan tanulmányozói számára. Úgy gondolom, az emberiséggel egyidős az elképzelés olyan helyekről, amelyek sokkal jobbak az aktuális élőhelynél, és közös jellemzőjük, hogy ott az emberek jólétben, boldogságban, harmóniában, magasabb tudatszinten, esetleg istenekkel együtt élnek, vagy bármi, de mindenképpen kedvezőbb a jelenlegi tartózkodási helynél. Ezek neve (Atlantisz, Avalon, Shangri-La, Lyonesse, El Dorado stb.) és földrajzi elhelyezkedése (óceánban, tengerben, hegyek között, Afrika mélyén stb.) koronként változott, a lényeg azonban sosem: egyszerű halandó számára ezek elérhetetlen helyek, ahová csak a kiválasztottak léphetnek be.

 

Utazás Shambalába – ez egy igényesen megírt kalandregény, amely az első világháború idején játszódik, ennek megfelelő korhű nyelvezettel, helyenként ráérős mesemondó stílusban, ráadásul időnként olyan emberek jutnak szóhoz, akikre nem jellemző az összeszedettség, de ezen elemek mindegyike szükséges a nagybetűs hangulat megteremtéséhez. Szó sincs Indiana Jones kópiáról, inkább Haggard klasszikus műve, a Salamon király kincse jutott szembe olvasás közben, de a két mű közötti több mint száz év olyannyira érezhető, mint mondjuk egy fekete-fehér ötperces filmtekercs és egy kortárs 3D-s látványorgia közötti különbség. Igen, a Felfedezők írástechnikailag sokkal jobban sikerült, jóllehet a sztorit illetően már nem érzek akkora szintkülönbséget.

 

Azt viszont készséggel elismerem, hogy aki nem teszi le az Utazás Shambalába című könyvet az első harminc oldal után (ez már tartalmaz pár képregénykockát), az menthetetlenül elveszik ebben a szövevényes történetben, ahol különféle érdekcsoportok igyekeznek előbbre jutni és egyúttal megakadályozni a többieket Shambala megtalálásában. Maximális figyelmet igényel a regény, így is vannak szálak, amelyekről utólag nem tudtam megmondani, hol és hogyan maradtak el. A kerek egészet nézve azonban nincs hiányérzetem, elbűvölően lenyűgöző kalandot kapok, amely hol aprólékos részletességgel, hol nagyvonalú időkezeléssel halad előre. Shambala pedig, mint a vágy titokzatos tárgya, legalább annyira valóságosnak bizonyul, mint a Frigyláda Indy esetében.

 

A sztori mellett legalább ennyire fontosak a szereplők, kivált John Ogden és követői, Buchan tizedes, a gyerek Bertram és persze az ex-filmszínésznő Evelyn Harrow. Mindenki egyéniség, saját célokkal, múlttal, beszédstílussal, viselkedéssel. No meg ott van a kellőképpen titokzatos Sloane figurája, hogy a szigetméretű főpapról ne is beszéljek. Pontosan illenek azokhoz a fantasztikus helyszínekhez, eseményekhez, melyeket utunk során érintünk.

 

A történetről tényleg nem árulok el semmit, inkább arra bátorítok minden kalandregény-kedvelőt, hogy olvassa el ezt a különleges könyvet – mert garantáltan olyan élményben lesz része, amihez foghatóhoz évente ha két-három alkalommal van esélye.