Főkép

Néhány hete, mikor meg kellett neveznem azt az egyetlen kötetet, amit legjobban vártam az akkor még csak közelgő Könyvhéten, én rövid gondolkodás után Kálmán Gábor új művét, a Janega Kornél szép életét választottam. Mégpedig azért, mert A temetés alapján nagy potenciált láttam a fiatal alkotóban, és így persze kíváncsi voltam, hogy ezúttal mi kerül ki a tolla alól. Elöljáróban annyit, hogy újfent egy nagyon mai és a felvidéki alkotóra nagyon is jellemző kisregény.

 

Ez a költői cím, ahogy sejthető, roppant csalóka – ugyanis nemhogy nem szép, de még életnek is alig nevezhető az, ahogy a címszereplő él. Ezt erősíti a felbomlott-felbontott időrend is, ami csak fokozza azt a tényt, hogy az elbeszélőnek nemhogy saját, egyéni és elmesélhető története nincs (csak epizódok, pár lehetséges kezdet, nekilódulás, de többnyire csak hiányok, zsákutcák, romok), pusztán annak tragédiája, hogy a közel negyven évesen nincs valódi, tartalmas élete, sőt, az egész még valahogy el sem indult igazán, így többnyire eseménytelenül peregnek napjai, egyik a másik után.

 

Hiába volt felesége, hiába volt nagynak hitt szerelem, hiába akadnak olyanok, akik kitartanak Kornél mellett, hiába van állása, többé-kevésbé lakályos otthona és hiába utazik ide-oda, valahogy mégsem történt és nem is történik semmi olyan lényeges, ami egy valahová vezető lét kezdetének lenne tekinthető. Ahogy fogynak a lapok, egyre inkább érezhetjük úgy, hogy ez az élet végképp megfeneklett, és érdemben nem vezet semmi sehová tovább.

 

Ebben a kisregényben minden epizódra, minden villanásra, minden leírt sorra rávetül az apa rettenetes képe – hol hiánya, hol jelenléte, hol az, ahogy távollétével is óhatatlanul befolyásolja Kornél létezését. Bárhol is van éppen élete folyamán (a költözés, a folytonos helyváltoztatás, ám ennek értelmetlensége is központi eleme a műnek), mindenütt rosszul érzi magát lelkileg és testileg egyaránt (gyakran szédül, ájul el, vagy van hányingere). Még a környezet is valahogy mindig ellenséges hozzá: hol elviselhetetlen kánikula van, hol olyan fogvacogtató hideg, mint például A temetés lapjain (amely műre és megírásának körülményeire többször is utalás történik a szövegben, így óhatatlanul kínálja magát a Janega Kornél/Kálmán Gábor párhuzam is).

 

Ez az új kisregény a kortárs magyar próza depresszívebb vonulatához tartozik, amely azonban nyugodtan értelmezhető a mai harmincasok talajvesztett hangulatát és megfeneklett egzisztenciáit bemutató alkotásnak is, amely nem szép, nem szívderítő, ám a fülszöveget jegyző Jászberényi Sándor szavaival élve egy olyan mítoszromboló alkotás, ami az életet úgy mutatja, ahogy (sokak számára) adva van: kegyetlenül, szenvtelenül és remények nélkülinek. Kálmán Gábor a Janega Kornél szép életével megint egy olyan könyvet írt, amit olvasni érdemes.