Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Alastair Reynolds: Lassú lövedékek

Mostanság úgy tűnik, mintha a fantasztikus könyvpiac tele lenne meglepetésekkel. Abban például nem sokan reménykedtünk, hogy antológiákat fogunk a kezünkbe fogni, erre idén már a második Jonathan Strahan-féle „legjobb” válogatást olvashattuk – de a GABO Könyvkiadó SFF részlege itt még nem állt meg: legújabb projektjük ugyanis a kisregényekhez kötődik (ráadásul mintha a Fumax Kiadónál is mozgolódna valami ilyen téren...). Tényleg azért meglepő mindez, mert nagyon sokáig valahogy senki nem akart kisregényeket kiadni önállóan, mintha a novellánál terjedelmesebb, de azért regénynél még rövidebb határmezsgyével senki nem foglalkozna, pedig biztosan itt is születnek kiemelkedő alkotások. A most induló Gabo SFF Zsebkönyvek sorozat első két címe már meg is jelent, cikkem tárgya mellett Daryl Gregory Mind remekül megvagyunk című művét kereshetjük máris a könyvesboltokban.

 

De maradjunk Alastair Reynolds-nál, a Napok háza és a Jelenések tere szerzőjénél, akit a modern űropera egyik legnagyobb mesterének tartanak, így nagyon régóta fájó pont, hogy csak két regényt ismerhetünk tőle magyarul. Abban sajnos nem vagyok biztos, hogy ezt a hiányt érdemben tudja-e csökkenteni a Lassú lövedékek, már csak azért sem, mert érzésem szerint nem emiatt a kisregénye miatt tartjuk olyan zseninek a brit írót – ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes kézbe venni, amíg várunk a következő féltéglányi könyvére.

 

Egy katonanővel, Szkurelja Tyimszuk Sundéval (röviden csak Szkurral) ismerkedhetünk meg, akinek – a hozzá hasonló több ezer katonával együtt – nagyon elege van már a háborúból, ami gyakorlatilag az egész emberlakta űrön, bolygók és naprendszerek százain át húzódott nagyon-nagyon hosszú ideig két különböző frakció között. Most viszont úgy tűnik, hogy véget ért – ám mégis idő kell, mire a fegyvernyugvás híre mindenkihez eljut, és mindenki el is hiszi. Szkur egy békefenntartó csapatról szakad le, amikor elfogja egy bűnöző, hogy borzalmas kínok között ölje meg. Szkur mégis túléli, és egy ismeretlen hajón ébred több ezer másik katonával együtt, akik közül senki nem tudja, hogy pontosan hol vannak, és miért megy tönkre a hajó egyre több része. Szkur bosszújának útjába azonban még ez sem állhat...

 

Kénytelen vagyok túlzottan leegyszerűsíteni a történetet, hogy ne áruljak el semmi meglepetést, így viszont félek, hogy nagyon sablonosnak és egyszerűnek tűnik a Lassú lövedékek. Bár szerintem a felszínen amúgy sem túl sok meglepetést tartogat Reynolds a rutinos sci-fi olvasóknak: a kisregény alapkoncepciója és a megoldások egyes fázisai innen-onnan már ismerősek lehetnek, az akció- és konfliktusorientált cselekmény pedig meglehetősen elviszi a fókuszt az erősebb részekről. Pedig ötletből van benne elég, már maguk a címadó lassú lövedékek (amik egyfajta bőr alá fúrt információ- és energiahordozók) is nagyon izgalmasak, és Reynolds azért néhány egyedi megoldással végig képes fenntartani a figyelmünket.

 

Mégis, mintha szándékosan a nagyszabású események előszelét akarná megmutatni – sokkal több lehetőséget érzek a cselekmény után következő időszakban, abban sokkal jobban megmutatkozna a brit szerző tehetsége az idő- és térbeli távlatokhoz. Most még nagyon a kezdetét látjuk mindennek, ráadásul mintha a kisregény terjedelmi korlátai is túlzottan leszűkítenék a mozgásterét: alig pár, egy-két jellemvonásból álló figurát szerepeltet, akik mindenhez értenek és mindenhol ott vannak, noha ez egy több ezer fős hajón igen nehezen elképzelhető. Sokkal gazdagabb háttér kívánkozna egy ilyen koncepcióhoz, főleg, ha a történet mögötti áthallásokat is megfigyeljük.

 

Engem ugyanis a Lassú lövedékekben leginkább az egyes vallási és identitásbéli olvasatok ragadtak meg. Már az beszédes, hogy a két frakció közötti legfontosabb ellentétet egy bizonyos Könyv értelmezése adja, és Reynolds a cselekmény folyamán végig nagyon gondolatébresztő témákat jár körbe. Ahogy összefonódnak a lassú lövedékek és a rajtuk tárolt információk, a környezetükből kivetett katonák és bűnözők személyisége, az emberek megváltozási képességei, és legfőképp az emberi faj létbe vetettsége, az önmagában is borzasztóan hatásos, sőt, lírai – van abban valami gyönyörű és mégis végtelenül fájdalmas, ahova Szkur a kisregény felé eljut.

 

Ez utóbbiak miatt mindenképp emlékezetes kötet marad a Lassú lövedékek, de ennél erősebb kisregényt is el tudtam volna képzelni a Gabo SFF Zsebkönyvek sorozat nyitányaként. Az mindenesetre biztos, hogy aki mondjuk a kiadó könyvei közül Ann Leckie-t szereti, annak bátran merem ajánlani – aki viszont a hagyományosabb űropera rajongója, az készüljön fel, hogy ez nem pont az lesz, mint amire számítana.


Szabó Dominik - 2017. november 30.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!