Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

George R. R. Martin (szerk.): Wild Cards 1. – Fekete lapok

George R. R. Martin nevét ma már azok is ismerik, akik a fantasztikum berkeiben nem mozognak annyira járatosan. A „Trónok harcás sorozat” úgy vált kultikussá, hogy még le sem lett zárva a történet! Az 1972 óta alkotó szerző 1996-ban írta meg az első részt, ami akkor még finoman szólva sem hozott a számára világhírt, ám az előtte lévő több mint két évtizednyi munkásságáról már jóval kevesebbet tud az egyszeri olvasó.

 

Martin sok társával egyetemben szintén novellistaként kezdte, ráadásul nem is rosszként, hiszen több műve is Hugo-díjat kapott akkoriban. Hasonló területen – mármint rövidebb írásokkal – dolgozott több sorozaton is a televízióban, mint forgatókönyvíró, például a szintén kult státuszt elérő Alkonyzónán. Mondhatjuk tehát, hogy 1986-ra már – több regénnyel a háta mögött – komoly tapasztalatokat szerzett a novellákkal végzett munkában, így nem akkora meglepetés, hogy szerkesztője lett a Wild Cards köteteknek, az akkor induló új, szuperhősös sorozatnak.

 

1986-ban a legrégebbi szuperhősös franchise, a DC Universe (Superman, Batman…) már negyvenhét éve volt folyamatosan jelen az amerikai piacon, de még riválisa, a jóval később induló Marvel Universe (X-Men, Pókember…) is huszonöt éves volt ekkor már. Talán ebből jöhetett az ötlet – kiegészülve a képregények régóta tartó sikerességével –, hogy ráférne már ezekre az öregedő szuperhumánokra egy kis vérfrissítés. Az sem lehetett közömbös, mármint Martin veleszületett képregény- és szuperhős-mániáján túl, hogy a könyves megjelenés miatt így olyan olvasókat is el tudnak talán érni, akiket a képregények nem mozgatnak meg, mert csak „komoly(abb)” irodalom után érdeklődnek.

 

A ’80-as évek dereka óta eltelt évtizedek bebizonyították, hogy a DC és a Marvel szuperhősei fáradhatatlanok, kalandjaikra többen kíváncsiak, mint bármikor ezelőtt. Mellettük igazán jelentős részt kihasítani a „szuperhős tortából” gyakorlatilag senkinek nem sikerült, de a Wild Cards még így is sikertörténet. Mivel láthatóan a szuperembereknél nincs olyan jelenség, mint a gombócnál, tudniillik, hogy már sok a jóból, ezért az elmúlt időszakban a sorozat szépen lassan egyre ismertebbé, egyre grandiózusabbá nőtte ki magát. Az csak az egyik dolog, hogy már a huszonharmadik kötetnél járnak, de eljött az idő, hogy a WC (pfff...) szuperhősei is kövessék a régebbi hősök útját, és a lapokról a vászonra költözzenek végre, hiszen sorozat készül a Wild Cards világáról is. Az biztos, hogy a történeteken unatkozni nem fogunk majd!

 

A Wild Cards egy osztott világ, azaz egyszerre dolgozik rajta több szerző is. Az események egy alternatív Földön játszódnak, ahol a II. világháború után nem sokkal, 1946. szeptember 15-én földönkívüli űrhajó érkezik a Földre, amit egy másik űrhajó üldöz. Nem sokkal később megtudjuk, hogy egy takisi-i konfliktus elmérgesedését láttuk, aminek hatására egy génmanipulációval megalkotott halálos vírus – a Fekete Lap vírus – szabadul el Manhattan fölött, minek hatására tízezrek élete ér véget egy szempillantás alatt kocsonyás masszaként, vagy még rosszabbként. A fertőzést túlélők, a szerencsés 10% sem mondható igazán szerencsésnek, hiszen nagy részük súlyos fizikai mutációt követően kénytelen tovább létezni, ők a jokerek, és csak 1%-uk az, akik tényleg az igazán jó lapot húzták a pakliból, és ásszá váltak, olyan transzhumánná, akik valamilyen pozitívnak mondható deformitást nyertek.

 

A Fekete lapok a sorozat 1986-ban megjelenő nyitókötete, amit rögtön Hugo-díjra is jelöltek. Mint mondtam, antológiáról van szó, tehát novellás kötetről, de azért nem a klasszikus értelemben. A történetek nem teljesen különállóak, amik csak a világon osztoznak, esetleg egy-két szereplőt vesznek kölcsön a kötet más történeteiből, hanem történetileg is összefüggőek, legalábbis a könyv feléig teljesen, onnantól már lazábban (sajnos). Míg a DC/Marvel hősök keletkezéstörténete unalomig ismert, ráadásul számtalan verzióban feldolgozták majd rebootolták is őket már, addig az ászok története ugyanabban a pillanatban vette kezdetét – a halálos molekulapermettel, ami elárasztotta a várost –, amit tizedszer elolvasni azért elég unalmas lett volna.

 

Egy-egy főszereplő átváltozása helyett ezért a szerzők inkább a kataklizmával felérő esemény és az utána jövő kaotikus időszak dokumentarista bemutatásával próbálkoztak meg. Sikerrel. A második novella ebből következően tehát ott veszi fel a fonalat, ahol az első véget ér, csak a szemlélő személye változik. Mivel nincs olyan ász, illetve joker, akinek új ereje ugyan az lenne, mint egy másik ásznak (vagy jokernek), ezért a változatosságra panaszunk nem lehet majd. A klasszikusok – szupererő, telekinézis, repülés, satöbbi – persze most sem maradhattak ki, ezek nélkül nincs szuperhős-univerzum úgy néz ki, de mellettük igazi kuriózumokkal is találkozhatunk majd, mint például az Alvó esetében, aki minden ébredése után teljesen másféle fizimiskával ébred, vagy a Bábmester, aki mások élete felett veszi át játszi könnyedséggel az uralmat.

 

A Wild Cards univerzum, talán nyugodt szívvel mondhatni, két dologban mindenképpen elődei fölé nő. A szereplők metamorfózisukat követően nem tagadják meg korábbi önmagukat. A Bábmester elég szemléletes példa arra, hogy a két kategória, az ász és a joker – a francia kártya többi figurája is szereplője lesz az eseményeknek a későbbiekben – nem jelent automatikusan oldalválasztást is a jó és a rossz küzdelmében. Gonosz ászok, jó jokerek? Simán. Már itt sem feltétlenül fekete-fehérek a szereplők, semmiképpen sem úgy, mint ahogy az egy Superman vagy Batman kalandban látható. Ahogy a témák is szociálisan jóval érzékenyebbek, folyton visszatérő motívum például a gettóban élő, elnyomott jokerek problémája. A szerzők ezt állítják párhuzamba a ’80-as évek Amerikájában is nagy problémát jelentő rasszizmussal, kirekesztéssel. Nem meglepő és nem is elvárt módon azért megoldást, választ nem adnak ők sem a problémára, a jokerek helyzete a könyv végére sem javul sokat.

 

Másik nagy erénye ennek a világnak a kiváló hangulata. Mivel alapja a valódi, jól ismert világunk, és akkor játszódik, amikor az amerikaiak és a szovjetek világháború alatti szövetsége véget ért, valamint abban a korban íródott, amikor a Szovjetunió még nem esett darabjaira, és a sarló kasza már a horogkeresztnél is nagyobb ellenség volt az amerikaiak szemében, ezért az írásokat igen erős hidegháborús érzés szövi át. Sokszor lehet úgy olvasnunk, mint egy izgalmas kémregényt, néha, mint egy politikai dokumentumregényt – vannak olyan átkötő Közjátékok a könyvben, amik fiktív újságcikk részletek –, vagy akár háborús thrillert. Több írás szól Hruscsovról vagy a vietnámi háború elleni tiltakozásról, mint amennyi random csihi-puhi található benne összesen. Az összecsapásoknak itt ugyanis szinte mindig jelentősége van, nem azért kerülnek csak bele, hogy Supermannek ebben a hónapban is legyen kit legyőznie az olvasók legnagyobb örömére. Legalábbis a könyv kétharmadáig így van, aztán az összetett sztori-mód kissé (nagyon) megbicsaklik, és a random történetek ideje következik.

 

Itt említeném akkor meg, hogy a könyv első fele, mint novelláskötet, igen magas színvonalú volt. Szórakoztató, az újdonság erejével ható akár a történeteket, akár a világot vagy az elbeszélés módját nézzük, persze annak, aki a világháború utáni történelmet és a szuperhősöket egyaránt kedveli, mert egyébként, ha nem, akkor a sorozat nem neki való. Egy novellát sem emelnék ki közülük, mindegyik tetszett. Ez nagyon később sem változott negatív irányba, a könyv második fele is bőséggel tartogat emlékezetes momentumokat, de az is biztos, hogy az utóbbi idők egyik legpocsékabb írását is sikerült beválogatni a könyvbe. A se füle se farka történet mellett a szerzők stílusa is annyira borzalmasan élvezhetetlen volt számomra, hogy az Edward Bryant és Leanne C. Harper koprodukciójaként született „Odelent” emiatt külön említést érdemel.

 

Azok, akik az elkövetkező fél év könyves megjelenéseit már most izgatottan böngészik, szemet szúrhatott, hogy a Libri kínálatában a Wild Cards sorozat további öt kötete is szerepel. Ez önmagában nem is olyan nagy hír, bár dicséretes a sebesség és az igyekezet, de az már furcsa lehet, hogy nem sorrendben jönnek a könyvek. A sorozat második részét, az Égi ászokat februárra ígéri a kiadó, míg a Hamiskártyások, a sorozat tizennyolcadik része még idén megjelenik. Erre azért van lehetőség azon túl is, hogy ugye eleve antológiákról beszélünk, mert 2008-ban a sorozat kiadót váltott, és a Tor Books az akkor megjelenő résszel úgymond megújította a sorozatot, és elkezdte a szuperhősök – szó szerinti – új generációjának kalandjait is elmesélni. Olyan szerzők csatlakoztak ekkor a régiek – George R. R. Martin, Robert Zelazny, John J. Miller vagy Victor Milán – mellé, mint Daniel Abraham, Cherie Priest vagy Ian Tregillis. Az is biztos, hogy a Wild Cards kötetek számlálása nem áll meg a huszonharmadik résszel, a kiadó tavaly újabb három részt rendelt, amelyek sikeressége minden kétségen felül áll most is, hiszen olyan illusztris nevek dolgoznak rajtuk, mint Saladin Ahmed, Max Gladstone vagy Marko Kloos. Remélem hozzánk is hamarosan eljutnak ezek a kötetek, amelyeknek bizony ott a helyük a szuperhősös tematikát kedvelő olvasók polcain.


Profundus Librum (Hipszki László) - 2017. október 27.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Walter John Williams)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Lewis Shiner)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Victor Milán)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Carrie Vaughn)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Howard Waldrop)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!