Főkép

Valakik meg akarják ölni az Arab Kelet legbefolyásosabb, leggazdagabb emberét és unokáját, a tizennégy éves Lilit. A kiégett zenész, Jorgos Vangelis megérkezik Budapestre, ahol azonnal ellopják mindenét, majd a Tabánban köt ki egy furcsa bérház még furcsább lakójának vendégeként. Askoni Gaabor, a híres-hírhedt utazó újságíró az európai hírszerzés látókörébe kerül, és azt a feladatot kapja, hogy utazzon Erdélybe, hátha talál valami érdekeset a lázadó románok és a begőzölt magyar katonák uralta vidéken. Mindezen események közepén pedig Margaret Schlezig, a Bureau Fouché igazgatója próbálja kibogozni a szálakat. Az idő pedig szorít, mert nem elég, hogy az Európai Szövetség hamarosan új Napkirályt választ, de az arabok is forralnak valamit a fejükben.

 

Jól olvasod, valóban bérházak erdeje van a Tabánban, Erdély magyar megszállás alatt áll, az Európát egyesítő franciák elnökét pedig Napkirálynak nevezik. Hogy mi történt itt? Csak annyi, hogy Trenka Csaba Gábor új regényében, a La Grande Image-ban Napóleon sikerre vitte a háborúját, sikeresen megszilárdította a hatalmát, és ezzel teljesen átrajzolta az elkövetkező kétszáz év történelmét. A 2013-as Place Rimbaud olvasásakor már bepillanthattunk ebbe az alternatív világba, de ott még nem merülhettünk el igazán a részletekben. Most viszont nemcsak azok örülhetnek, akik a Trenka-féle hangulatot keresik, hanem azok is, akik szívesen belevetik magukat egy-egy kitalált világba és örömmel néznek körül benne.

 

Nem fogom az elfogulatlanság látszatát kelteni, én egyszerűen imádtam a szerző ötleteit. Amilyen precizitással felépíti ezt a másik világot, ahogy apró részletekből, fél szavakból, egy-egy márkából egész történelmek bomlanak ki. Szinte le sem kell írnia, hogy Napóleonnál ágazott el a történelem, mi akkor is megértjük, mi történt, ha csak a Bureau Fouché nevet olvassuk. És akkor ott van az, ami minden igazán jó alternatív történelmi regényben fontos, hogy reflektál a valóságra, számos ponton érintkezik vele. A La Grande Image is tele van olyan momentumokkal, amiknek megfelelői szinte azonnal beugranak az embernek. Elég csak az európai elnöki székért versengő jelöltekre gondolni, vagy arra, mi történik a regény arab forradalma idején. De engem sokkal jobban lekenyerezett az olyan ötletekkel, mint például a páneurópai Pán, Jorgos Vangelis szerepeltetése, aki akár a mi Vangelisünk is lehetne (korban passzolnak), ezzel adva sajátos ízt a figurának. De a megszállt Erdély is olyan, mintha Palesztinát Közép-Európában próbálnánk elképzelni. Az ilyenek miatt érzem azt, hogy Trenka valóban érti az öt körülvevő világot – vagy legalább is nagyon érdekes és sziklaszilárd elképzelése van róla –, amit képes is átadni.

 

De a regény nem csak ennyiből áll. Nem csak egy kémtörténet, ahol arabok, románok, magyarok, németek, franciák és egy görög zenész sakkfiguraként mozognak a nagy palettán. Vannak itt ugyanis személyes szálak is, és nem is kevés. Egyrészt ott van Lili, aki hermetikusan elzárva él a világtól, de amikor oda jut, hogy fel kellene nőnie, a legkülönfélébb módokon igyekszik megtalálni önmagát. Jorgos sem egyszerű figura, a hajdani popsztár mára világcsavargó lett, aki pont azt kapja meg ebben a kalandban, amire túl az ötvenen igazán szüksége lenne: felelősséget és célt. Askoni Gaabor pedig, aki nagyon hasonlít Jorgosra (és igazából elég sok karakterhez a szerző más regényeiből), lassan rájön, hogy nem csak az az életmód létezik, amit ő ismer, és hogy talán egyik sem rosszabb a másiknál. De ne higgyük, hogy csak a fő karakterek működnek. Minden felbukkanó figurának megvan a múltja, jelene és jövője, céljai és érzései, és mint az égitestek gravitációs ereje, úgy hatnak egymásra. Még akkor is, ha a leggyakoribb mozgatóelv ebben a világban a vágy (legyen az szexuális vagy más természetű), ami néha lebontja a civilizációs mázt az emberekről, és féltékeny nőstényekké, vademberekké, kétszínűekké vagy megtörtekké változtatja a szereplőket.

 

High-tech városokon, sivatagi palotákon, sötét barlangokon, szűk bérházakon és koszos bazárokon keresztül követhetjük végig, ahogy ezek a furcsa figurák egy még furcsább, ismerős-ismeretlen világban próbálják megváltoztatni magukat és a „nagy képet” is. Közben pedig szól a zene, a legfurcsább dallamok, franciául és ezernyi más nyelven, mert ha valami, akkor a zene az, ami az egyik legzsigeribb dolog és a legkönnyebben eljut bárkihez. Nagyon vártam ezt a kötetet, és tartottam is tőle, hogy milyen élmény lesz. Kezdetben furcsa is volt, mert a regényt indító „csetelés” nem igazán nyerte el a tetszésemet, azonban hamar magára talált a szöveg, és újfent egy nagyon egyedi élménnyel ajándékozott meg a szerző. Lehet, hogy nem lesz a kortárs irodalom mérföldköve, és kevesekhez fog eljutni a könyve, de én úgy érzem, még mindig Trenka Csaba Gábor az egyik kedvenc magyar íróm. Bármelyik világban.

 

A regény megrendelhető a kiadó honlapján és a Líra webáruházában, valamint az Írók Boltjában.