Főkép

Ha van olyan alkotó, aki tökéletesen megérdemelte az irodalmi Nobel-díjat, az Toni Morrison, hisz 1993-as díjazásáig megírta a kritikusok szerinti legjobb 20. század végi amerikai regényt, a Kedvest, és az azóta eltelt 25 évben sem lassított: ékes példája ennek a most megjelent Könyörület, amit majd’ 80 évesen írt, és ami színvonalban egy cseppet sem marad el a korábbiaktól.

 

Az afroamerikai írónőt egész pályafutása alatt két, egymással összefüggő kérdéskör foglalkoztatta, mégpedig a rabszolgaság, illetve a fekete nők helyzete az amerikai történelem során. Ez a mostani könyvében sincs másként, hisz szereplőinek zöme fekete rabszolganő, akik megpróbálnak valahogy felszínen maradni egy rendkívül rideg és kegyetlen világban. Morrison ezúttal visszanyúl a kezdetekhez, az Egyesült Államok megalakulása előtti időkbe, a 17. század végi brit gyarmatok korába. Ez egy viszonylag keveset tárgyalt korszak (a rabszolgasággal foglalkozó művek java része ugyanis a polgárháború környékén játszódik), amit egyébként nagyon pontosan és plasztikusan sikerült ábrázolni a furcsa hatalmi helyzetekkel: az angolok, a spanyolok, a hollandok, sőt a svédek (!) gyarmatosításai kísérletei egészen különös világot eredményeztek, amely még jóval sokszínűbb volt, mint a későbbi angolszász. És ebben az időszakban még akár az adósságukat törleszteni képtelen fehérek is lehettek rabszolgák, ami megint csak pikáns ízt ad a dolognak...

 

A Könyörület a korábbi Morrison-művekhez képest igen rövid (még kétszáz oldal sincs), és jóval pörgősebb, mint az eddig megszokottak. A történet középpontjában egy „könyörületes tett”, mégpedig az áll, hogy Jacob Vaark, a holland származású kereskedő, a kegyetlen földbirtokos Ortegától annak adósságai fejében elfogad egy rabszolga kislányt, Florenst, és magával viszi a béke szigetének tekinthető birtokára, hogy ott segítsen a ház körül, és talán pótolja nemrég elhunyt gyermekeit. A cselekmény ezután váltott narrációval zajlik, és minden érintett női szereplő megkapja a maga néhány tucat oldalát, miáltal egy pillanatra sem ül le a regény, és villámtempóban haladunk a végkifejlet felé.

 

Ahogy kerekedik a történet, ráeszmélünk, hogy ebben a világban a nők csak a férfiakhoz fűződő viszonyukban léteznek, önmagukban mit sem érnek, képtelenek egyedül boldogulni – még Rebekka, Vaark felesége esetében sincs ez másként. Megdöbbentő volt azt olvasni, hogy fehér nőként ugyanolyan rakományként érkezett Amerikába, mint az összeláncolt afrikaiak, hiszen leendő férje feleséget „rendelt magának”, hogy legyen asszony a háznál. És sem az asszonyi sorsból, sem a szolga létből lehetetlen kitörni, így fonódik össze a rabszolgaság kérdésköre a feminizmussal. És azt kell mondanom, hogy ez a téma férfiként is lekötött az utolsó oldalig.

 

Toni Morrison ebben a kései művében is olyan plasztikusan jeleníti meg az egykori világot, mint csak nagyon kevesen, és olyan realizmussal képes visszaadni az akkori kort, ami nélkülöz minden pátoszt és hamis nézőpontot. Nem kínál fel szereplőinek valódi megváltást, csak némi átmeneti enyhülést a gyötrelmek tengerében. A Könyörületet gyakorlatilag mindenkinek tudom ajánlani, mert igazi első vonalbeli munka, és külön jó hír, hogy már nem kell sokat várnunk az újabb Morrison-kötetre sem, mely az Engedjetek hozzám címen fog megjelenni.