Főkép

Terjedelméhez képest váratlanul sokáig tartott, mire befejeztem ezt a kis könyvecskét, de ez csak annak köszönhető, hogy próbáltam minél többet tömegközlekedésen olvasni – nem rémlik, hogy valaha hasonló fordult volna elő velem, de most tényleg azt szerettem volna, ha minél többen látják, hogy mi is van a kezemben. Szerettem volna, ha sokan felfigyelnek a szimpatikusan minimalista borítóra, és észreveszik a címet, vagyis ha sok emberhez eljut ennek a könyvnek a híre. Az ugyanis már nagyjából az első tíz oldal után egyértelművé vált számomra, hogy A zsarnokságról az idei év egyik legfontosabb megjelenése – amit tényleg mindenkinek el kellene olvasnia.

 

Ez persze közhely, az ember (hát még az újságíró) szinte minden nagyon kedvelt olvasmányára azt mondja, hogy „mindenkinek el kellene olvasnia”, elvégre szeretné megosztani az élményt másokkal. A zsarnokságról esetében viszont az a legérdekesebb, hogy annak ellenére adnám mindenkinek a kezébe, hogy egyébként vannak vele kisebb-nagyobb fenntartásaim. Már amiatt, hogy elkészült – mit több: amiatt, hogy valaki úgy érezte, el kell készülnie –, szinte automatikusan felkerül a képzeletbeli „kötelező olvasmányok” listánkra. Maga a téma ugyanis olyan súllyal húzza magával az embert, annyira aktuális, annyira lényünkbe vágó, hogy ez rögtön megkerülhetetlenné teszi.

 

De miről is van valójában szó? Timothy Snyder történészprofesszor, számos bestseller-ismeretterjesztő (már ha van ilyen kategória) szerzője húsz „leckét” írt a zsarnokságról, pontosabban annak elkerüléséről. A legenda szerint Trump hatalomra kerülésre után, egy nap alatt (a terjedelem alapján ez nem is olyan lehetetlen) szedte össze ezt a húsz módszert, tanácsot, gondolatot, melyek segítenek a zsarnokság ellen harcolni. Ezeket amolyan „életmódkönyv”-ként lehet olvasni, hiszen a mindennapokban is alkalmazható megoldásokat keres, ráadásul az adott tanácsot történelmi (főleg a huszadik század első felének Németországából és Szovjetuniójából vett) példákkal támasztja alá, hogy mi magunk is felismerjük jelen korunkban az erre utaló jeleket. Ezekre pedig, úgy gondolom, még akkor is szükségünk van, ha egyébként támogatjuk a fennálló hatalmat (ha pedig nem, akkor még inkább...).

 

Bár Snyder megközelítése elsősorban a náci és a kommunista rezsimen alapszik, azért jelenkori példákkal sem fukarkodik, jóllehet nekem pont ezzel volt némi problémám. Az egy dolog, hogy nem nevezi meg Trumpot (inkább csak „elnökként” hivatkozik rá, még ha egészen konkrét eseményekről számol is be), viszont mintha olykor nem egészen találta volna el az arányokat. A kötet elején még egyértelműen uralkodnak a 20. századi párhuzamok, és inkább meg sem említ aktualitásokat, a kötet második felében viszont egyre gyakrabban csúsznak be putyini (őt meg is nevezi) vagy trumpi analógiák, ráadásul olykor mintha dühből és ellenszenvből írna (mondjuk a „Szeresd a hazád” leckénél), ami nem tesz jót a kötet általános-jellegének. Szerintem működhetett volna mind a két véglettel (csak 20. századi vagy csak aktuális példák), de így vegyítve olyan, mintha maga sem tudta volna, hova akarja a fókuszt tenni.

 

Ettől függetlenül egy pillanatig sem ingott meg az a véleményem, hogy érdemes olvasni ezt a kötetet. Hiába érezzük úgy, hogy ezt én már mind tudom, hiába gondoljuk azt, hogy de hát én már így élek, valahogy mégis másként hat összegyűjtve ez a húsz lecke. Nemcsak azért, mert húsba vágó megjegyzései vannak minden oldalról (Snyder van annyira objektív, hogy hiába képvisel egy véleményt, látja annak a hibáit is), hanem mert tényleg ráébreszt arra, hogy mennyire fontos felelős állampolgárnak lenni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy akármit is teszünk, túl kicsiny pontok vagyunk az állam szemében ahhoz, hogy bármit is megváltoztassunk, de – ahogy Snyder nagyon pontosan írja – ez csupán a zsarnok eszköze arra, hogy semmit se akarjunk tenni. Az általánosan igaz leckéi mellett pedig nagyon sok olyan is szerepel, amire tényleg tudunk figyelni a mindennapokban. Márpedig ha csak egy apróságot is megváltoztatunk a viselkedésünkben, máris egy picit nehezebb lesz a zsarnoknak uralnia minket.

 

Húsz lecke (és egy kissé depresszív utószó) vár arra, aki kézbe veszi ezt a könyvet, de nem érdemes gyorsan végigszaladni rajtuk. Érdemes mindet átgondolni; megfigyelni magunkat, mi hogyan állunk a kérdéshez; sőt, újra és újra visszatérni egyes leckékhez. Félek, pont azok nem fogják megtalálni és kézbe venni Snyder rövid útmutatóját, akiknek igazán szükségük lenne rá – úgyhogy mindenkit arra biztatnék, hogy ha már ő maga elolvasta a könyvet, meséljen róla másoknak, beszélgessen róla. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy most, 2017-ben mennyire fontos is mindez.