Főkép

Ez a könyv meglehetősen erős hátrányból indult nálam – amit csak részben okozott az a tény, hogy a szerkesztőségből előzetesen senki sem mozdult rá a kötetre. Sokkal inkább azért néztem rá kezdetben csúnyán, mert az első pár fejezet alapján már korábban, mások által megírt sztorik jutottak az eszembe, mintsem hogy a szerző „eredeti” ötleteit csodáljam.

 

Kezdem azzal, hogy ismét YA sztoriról van szó, két tizenéves rövid felvezetés után olyan helyzetben találja magát, hogy szerettei meghalnak, vagy elérhetetlenné válnak, köszönhetően az aktuális főgonosz, vagyis Gerhárd király hatalomvágyának, aki alternatív Dzsingiszként sorra hódítja meg a környező területeket, és a győzelem érdekében semmitől sem riad vissza. Legyen szó orgyilkolásról, előnyös politikai szövetségről, vagy saját alattvalóinak erőszakkal történő megregulázásáról...

 

Mint korábban említettem, két tizenéves sorsát követjük figyelemmel, akik közül a leány egy bányászvárosból érkezik, ahol a helyi ellenállásban ténykedik. A fiú pedig világfájdalomban szenved, mivel apja haláláért magát hibáztatja. Mindketten különlegesek, mert egyedi képességük van, amivel tudtunk szerint más nem rendelkezik – és amikor végül összefutnak a történetben, nem maradnak közömbösek egymás iránt. Ja, és itt is felbukkannak a Robert Jordannál bevezetett máguskorlátozó nyakörvek. Azt hiszem ennyi elegendő az általam hátrányként értékelt tényekből.

 

Fantasy regényről lévén szó azonban, a hozzám hasonló egyszeri olvasó, aki csupán szórakozni akar lapozgatás közben, és Kirk kapitányhoz hasonlóan új világok megismerésére éhes, nem adja fel az első százegynéhány oldal jelentette nehézség miatt. A kitartók – ezúttal – elnyerik megérdemelt jutalmukat, és gazdagabbak lesznek egy ígéretes sorozat felvezetésével.

 

Mert Cinda Williams Chima tud írni, mi több, nagyon jól ír. Mondjuk volt ideje a kísérletezésre az 1954-ben született írónőnek, hiszen ez már a harmadik sorozata, és bár az előző kettőt nem olvastam, de ha megjelenik magyarul, szívesen kézbe venném a The Seven Realms négy kötetét – ez egyébként azért sem lenne rossz, mert ha jól értettem, akkor a mostani sztori bizonyos értelemben annak a folytatása. Szóval jól, élvezetesen ír (vagy a fordító végzett remek szöveggondozást – tulajdonképpen a végeredmény szempontjából mindegy), kis túlzással patikamérleg segítségével adagolja a fordulatokat, aminek eredményeként sosem ül le a történet, megmarad az izgalom. Oké, a két főszereplő miatt mindig változik a helyszín, a nézőpont, de ennek ellenére mindig történik valami, ha más nem, akkor a gonoszok legújabb mesterkedésén szörnyülködhetünk.

 

A karakterformálás eredményként szerethető főszereplőket kapunk, akik egyszerre tinik, másrészt helyzetük miatt kénytelenek idő előtt felnőni. De se nem tévedhetetlenek, se nem bölcsek, szóval amolyan tinédzser módra időnként hajmeresztő ügyekbe keverednek, terveik fogyatékosságai hamar kiderülnek – ami közös bennük, hogy nem omlanak össze a nehézségek miatt, hanem küzdenek tovább. A fontosabb mellékszereplők kellően kidolgozottak, és a többi szereplőt is többnek érzem a kötelező sematikus figuránál, legalább ketten-hárman nyilvánvalóan sokkal árnyaltabbak, az első kötet után nem tudom egyértelműen egyik táborba sem besorolhatni őket (Lilla mondjuk).

 

Bár az első kötet főként a világépítésről, a karakterek bemutatásáról szól, azért van benne pár olyan fordulat, amire megmondom őszintén, pár évtizedes fantasy múlttal a hátam mögött sem számítottam. Ezért, és persze Cinda Williams Chima stílusáért, no meg a két kölyökért muszáj lesz elolvasnom az angolul ez év első felében megjelenő folytatást, a Shadowcastert is majd magyarul.