Főkép

A július végi armageddon után kimondottan üdítő, hogy ismét hétágra süt a nap. Mármint nekem, bár tudom, sokan szenvednek tőle, de engem komolyan nem zavar. Néhány éve eldöntöttem, szeretem a nyarat, és azóta valahogy tényleg így érzek. Szóval közhely, de igaz, minden fejben dől el. Fogok egy üveg vizet, azzal kóricálok mindenhova, és nézem az embereket magam körül. Mostanában gyakran gondolom: ma is egy igazi és hamisítatlan lusta nyári nap van. A gyerekeken kívül szinte mindenki vánszorog, és hacsak nem feltéten szükséges, nem is megyünk ki az utcára. Mintha az átmelegedett lakások jobbak lennének...

 

Gyakran emlegetjük a mediterrán országokra jellemző déli sziesztát, mert persze nem esik jól dolgozni ebéd után – még kevésbé, mint máskor –, és bármit megtennénk egy hűsítő záporért. Nekem pedig, különösen mostanában, Szennila, azaz Dory örökbecsű szavai ugarnak be, természetesen Ellen DeGeneres hangján: Just keep swimming! Just keep swimming! Amiről persze fogalmam sincs, hogy hangzott magyarul, de a Csak ússz tovább! Nekem tökéletesen megfelel. Aki teheti, keressen egy nagyobbacska pocsolyát, ugorjon egy popóst, majd lubickoljon benne. Átvitt és tényleges értelemben egyaránt. Just keep swimming!

 

Reviczky Gyula (1855-1889) magyar költő, író. Főnemesi származással ugyan, de házasságon kívüli gyermekként született. Apja halála után derült ki, hogy nem ismerte el, és örökségét felélte. Pozsonyban találkozott Lajkával, a kékruhás lánnyal, hozzá írta első szerelmi ciklusát. Tanítónak szegődött felsőbb osztálybéli családokhoz, majd újságírói állást kapott. Műfordításairól is ismert, ő ültette át magyarra először Baudelaire-t, és tagja volt a Petőfi-társaságnak is. Jászai Marival szerelmi viszont folytatott, majd 39 évesen, hosszú betegség után tüdőbajban halt meg. A magyar szimbolizmus és a modern irodalom előfutárának tekintik, de hatását csak halála után ismerték fel.

 

Azt gondolom, aki nem képes egyedül is jól érezni magát, az sosem lesz képes teljes életet élni mással sem. Nem feltétlen van igazam, de ha azt várjuk másoktól, hogy kiegészítsék a személyiségünket, a hiányosságainkat hangsúlyozzuk, ellenben ha mindkét fél kerek és egész, tökéletes egységet képesek alkotni. Ehhez néha vissza és félre kell vonulni, hogy halljuk a saját hangunkat, azt a hangot, amit nem engedünk ki, csak bennünk szól. Élvezni kell a magányunkat, és felhasználni arra, hogy tovább épüljünk.

 

Reviczky Gyula: Szeretem a magányt...

 

Szeretem a magányt, a csendet,
Ha odahúz édes titok.
Ott szövök álmot, ott merengek,
Megenyhülőn csak ott sirok.

 

Szeretem a világi lármát,
Hol elkábúl az öntudat,
Ha vérező szivembe vágják
Unalom, kétség karmukat.

 

S ha örömem van, úgy szeretném
Kitárni más előtt magam
És ráfonódni, mint a repkény
A szívre, mely virágtalan.