Főkép

Három éve jelent meg Molnár Krisztina Rita első gyerekkönyve, a Maléna kertje, egy kívül-belül szépséges és tartalmas, kedves és békebeli hangulatú kötet. A Kréta-rajz ennek a folytatása, mely nem pont ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért.

 

Maléna és két jóbarátja, Janó és Luca a könyv elején, egyben a nyaralásuk végén találkoznak újra. Szibill, a beszélő tücsök tanácsára mindhárman naplót írtak élményeikről, és ezen naplók adják a könyv javát. Janó jobbára otthon „nyaral” – ő nehéz körülmények között él, az édesanyja elhagyta őket, így az apukájával és a bátyjával vigyáznak beteg nagymamájára. Naplót írni (egyáltalán írni) semmi kedve, de aztán ráérez az ízére, és mesélnivalója is van, hiszen élmények nemcsak máshol érhetik az embert, hanem odahaza is. Luca vidéken tölti a szünidő jó részét, az unokatestvéreivel, ennek megfelelően az ő naplója a vidéki élet mindennapjairól szól, meg persze az átélt kalandokról is. Maléna pedig Kréta szigetére utazik a szüleivel. Az ő naplója a leghosszabb, bár nem feltétlenül vele történnek a legizgalmasabb dolgok. Ő továbbra is az az okos, a világra nyitott lány, akinek az első könyvben megismertük, és persze Krétán bőven van mit felfedezni és aztán elmesélni.

 

Bár mindhárom gyerekkel történnek emlékezetes dolgok a nyaralás alatt, a Kréta-rajz nem az a fajta történet, melynek az izgalmas cselekmény, a leküzdendő nehézségek, a megvívandó csaták vagy az elvégzendő hőstettek adják a savát-borsát. Jószerével semmi olyan nem történik benne, ami három ilyen gyerekkel három ilyen helyen meg ne történhetne. Mégis szórakoztató olvasmány, de nem csak „ennyi”.

 

Molnár Krisztina Rita ugyanis nagyon szépen és őszintén ír. Mindhárom gyereknek része van olyan élményben, amit elsőre rossznak lehetne értékelni, de a történet azt is megmutatja, hogy ezen események miben lesznek hasznukra, miként tágul általuk a világuk, a világlátásuk, a tudásuk. Például Maléna Krétán menekültekkel találkozik (s ez nem is az egyetlen aktualitás, amely felbukkan a könyvben), és persze az írónő az emberi oldalát mutatja meg ennek a témának is – ám, ahogy semmi egyebet, ezt sem viszi túlzásba. Úgy ábrázolja, ahogy egy értelmes, együtt érző gyermek láthatja.

 

Az első könyvhöz mérten sikerült kevésbé direkt formában beleszőni a tudásanyagot, az érdekes apróságokat a történetbe. Mondanom sem kell, részemről akár most azonnal boldogan elutaznék Krétára, olyan szép, ahogy Maléna mesél róla. Luca vidéki élményeiről meg a gyerekkorom jut eszembe, és Janó oldalainak is megvan a maguk varázsa. Az élményhez, ahogy már a Maléna kertjéhez is, rengeteget adnak Simonyi Cecília illusztrációi. A stílusuk sokszor gyerekrajz-szerű, de ez pont így van jól, és nagyon szeretem, ahogy a színeket alkalmazza, ahogy szó szerint és átvitt értelemben is fest velük.

 

Azt gondolom, hogy 9-10 éves kortól ez a könyv bármely olyan gyereknek páratlan élményt adhat, akinek megvan a magához való esze – és persze ennek nem az iskolai eredmény a mérőfoka, hanem az, hogy mi van odabenn a fejben és a szívben. Nekem felnőttnek pedig szinte kettős látásom volt a könyvet olvasva: egyrészt éreztem benne a jelent, nemcsak a beleszőtt aktualitások, de a saját gyerekeim miatt is – másrészt olyan erősen éled fel bennem a könyv nyomán a nosztalgia, az emlékezés, ahogy csak nagyon kevés más könyv vagy egyéb művészi alkotás kapcsán. Ezek mindegyikét kincsként tartom számon, s a Kréta-rajz is közéjük kerül.