Főkép

Závada Pál ha nem is a kedvenc kortárs magyar íróm, de mindenképpen a legkedveltebbek között van. Az összes eddig általam kézbe vett könyve (a Jadviga párnája, a Természetes fény és A fényképész utókora) tetszett, így nem kellett sokat gondolkodnom, hogy elolvassam-e az idén újra megjelent Kulákprést, amely más, bővebb, pontosabb jegyzeteket és képeket tartalmaz, mint az eredeti 1986-os, ami egyébként a szerző legelső kötete volt.

 

A könyv olyan is volt, meg nem is, mint amit vártam. Arra fel kell készülni, hogy az összes kötete közül itt kapja a legkisebb szerepet a szépíró és a legnagyobbat a szociográfus Závada, ami nem is olyan nagy meglepetés, ha figyelembe vesszük a mű keletkezéstörténetét: a szerző 1983-ban saját padlásuk átnézése során talált rá egy halom dokumentumra, amelyek a ’40-es, ’50-es évekből származtak, és amelyek kulákká nyilvánított családjuk sorsát nagyban befolyásolták. Ezek az iratok végül gondos átrostálás és válogatás után jelen kötet alapjává lettek. Závada számára itt is, mint annyi más művében, Tótkomlós egy mini Macondo, a világ közepe, ahol azonban minden történet és történés az egész ország történelmét is szimbolizálja.

 

Mint említettem, ez a könyv inkább egy szociográfus munkája (nem véletlenül ez az alcím: Család- és falutörténeti szociográfia 1945-1956), így olyan részletes és kimerítő információkat kapunk meg, amelyekből pontosan megtudjuk mi is volt a különbség a kisebb és nagyobb birtokkal rendelkező parasztok között, hogyan alakult ezen rétegek sorsa a II. világháború előtt, alatt és után; mitől volt némileg speciális a helyzet Tótkomlóson (amellett, hogy az ország egyik legszegényebb vidékén vagyunk, az eredetileg is szlovák származású lakossághoz sok kényszerbetelepített is került a háború utáni szlovák-magyar lakosságcsere során), és ami a lényeg, mindez mit jelentett az egyszerű, faluban lakó emberek számára a ’40-es, ’50-es években.

 

A hatalom a marxista-leninista-kommunista-szocialista zagyva ideológiák alapján, elméletben a gazdagabb parasztokat „kulákká” nyilvánították, és mint a rendszer ellenségeit, mindenféle büntetőintézkedésekkel sújtották, a földjeiket elkobozták. A gyakorlatban azonban ez a kimondottan gazdag birtokosok mellett az egészen kis földecskével rendelkező szegény parasztokat is sújtotta, ami átcsapott egyfajta kollektív őrületbe, mint mondjuk a néhány évvel korábbi zsidóüldözéseknél, ahol minden bűn miatt egy társadalmi csoportnak kellett felelnie.

 

A szerző az elbeszélés során ügyesen egyensúlyozik a hűvös távolságtartás és az üldözéseket elszenvedők iránti részvét között (ami külön megsüvegelendő annak fényében, hogy a saját családjáról is ír), ez pedig segít abban, hogy a történéseket (a valódi emberekkel megesett események taglalása során) igazi szépirodalomként is tudjuk olvasni. Hisz ez a korszak bővelkedett olyan eseményekben, amelyek tollhegyre kívánkoznak: például olvashatunk arról, hogy ha egy család nem tudta teljesíteni a kötelező beszolgáltatást, a rokonságukon hajtották be azt; vagy ha éppen valami mondvacsinált okból épp a börtönbüntetésüket töltötték, akkor is be kellett szolgáltatniuk a terményeket, még akkor is, ha senki nem tudott dolgozni a földeken – vagy jött az újabb büntetés…

 

A Kulákprést elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a szociográfiákat, nem bánják, ha elég nagy terjedelmű, viszonylag száraz tényanyagon kell átrágniuk magukat (adatokon, táblázatokon, kimutatásokon, korabeli cikkeken, térképeken és fényképeken), és azoknak, akik meg kívánják érteni hazánk nem is olyan régmúltját, amely jelentősen meghatározza a mai jelenünket. Épp annyira jelentős alkotás manapság, mint 1986-ban volt.