Főkép

Naomi Novik nevét az Agave Könyvek által kiadott Temeraire-sorozat kapcsán ismerhették meg a magyar fantasy olvasók. A napóleoni háborúk idején játszódó történetfolyam alternatív világában emberek által irányított sárkányok vívják a csatákat, és annak idején, A Gyűrűk Ura filmtrilógia lezárultakor Peter Jackson vette meg a megfilmesítési jogokat. Hanem a moziverzióra eddig hiába vártunk – ellenben az írónő új, a sorozathoz nem kapcsolódó regénye már itt van.

 

A csudás borítójú Rengetegben is van azért sárkány, sőt, Sárkány – így hívják azt a varázslót, aki tízévente elvisz egy lányt a Rengeteg mellett lévő egyik faluból. Más sárkányokkal ellentétben azonban ő nem eszi meg a lányokat, bár a falusiak nem tudják, mi egyebet csinál velük: annyi bizonyos csak, hogy mikor az évtized letelte után hazatérnek, már nem ugyanazok, akik voltak, s nem is maradnak sokáig odahaza. Ebben a bizonyos faluban lakik Agnyeska, aki bízvást remélheti, hogy nem ő lesz a Sárkány következő választottja: se nem szép, se nem ügyes, és még a saját családja szerint sem könnyű eset. Ő mégis szomorú: ugyanis minden bizonnyal egyetlen igazi barátnője, Kasja lesz a választott hajadon. Ám… nos, ha csak ennyit írok, hogy ám, abból már a legtöbben tudni fogjátok, hogy máshogy alakul, és Agnyeskát viszi el a mágus.

 

Ez azonban csak a kezdete egy rendkívüli mesének. Mesének hívom, de a szó régebbi értelmében, amilyenek a népmesék és a Grimm-fivérek vagy Andersen meséi eredetileg voltak. Vagy még inkább: a Rengeteg az a történet, ami később, idővel válik mesévé. Igen, egy rétege arról szól, hogy mint lesznek a mesék, de ez csak egy réteg, amire még nagyon sok olyasmi kerül, melyeket a komor, borzalmas, kegyetlen jelzőkkel lehet a legrövidebben körülírni. Ám ez sem minden. És nem csak azért, mert ennek a történetnek is jó a vége – különben sem annyira egyértelműen jó vég az.

 

Először is, van egy olyan főszereplő Agnyeska személyében, aki annyira nem tipikus hősnő, és olyan szép íve van a jellemfejlődésének, hogy párját ritkítja a fantasy irodalomban. De nem csak a jellemábrázolás mélyrehatóbb a szokásosnál, Novik a történet minden szépsége, sajátossága és súlya mellett is képes volt emberséget és humort is csempészni a regénybe. Ahogy mondanivalót is, de olyat, amely szépirodalmi művek egész sorát sápasztja el.

 

És akkor még ott van a Rengeteg… Az erdő, a sötét, az ismeretlen. Számtalan történet szól róla, historikusoktól pszichológusokig rengeteg különféle tudományág képviselője vizsgálta, mit is jelent számunkra az erdő – és Naomi Novik úgy tudja ábrázolni, ahogy csak kevesen. Az ő Rengetege évről évre egyre nagyobb területeket kebelez be a regénybeli két szomszédos országból (melyek erősen emlékeztetnek Oroszországra és Lengyelországra). Sem ember, sem állat, sem növény nem vonhatja ki magát hatása alól, és a maga módján olyan mérhetetlen iszonyatot és idegenséget áraszt, hogy arra talán még maga Lovecraft is elismerően csettintene. S persze az erdő mélyén titok lappang, nem „pusztán” a kipusztíthatatlan, minden áron élni akaró élet az, ami okozza ezt az állhatatos terjeszkedést.

 

A Rengeteget az teszi olyan ellenállhatatlanná, hogy mindez együtt, harmóniában van benne, de nem követeli meg az olvasótól, hogy minden jelentésréteg mélyére ásson. Simán olvasható végletekig izgalmas fantasyként, de biztos vagyok benne, hogy még akként is elültet az olvasó tudatában néhány magot, melyek akkor szökkennek szárba, amikor eljön az idejük…