Főkép

Most már biztosan elérkezett a kikelet ideje, mert a környéken a lakásban tartott cicusok mind kiköltöztek az ablakpárkányra. Ebben a korszakban fogynak a ruhák, többet és szabadabban kirándulunk, valamint bimbózó szerelmek ütik fel fejüket mindenfelé. Az összes vérbeli vagy lelkes amatőr író számára aktív, ihletben gazdag korszak kezdődik, amit csak néha és alig-alig zavar meg a realitás. Mint például, amikor átjáró ház lesz a lakásodból, mert minden arra járó azt bizonygatja a folyósón gyülekező, lassan tó méretű pocsolyáról, hogy tőled származik.

 

Mire megértik, hogy a lakatlan szomszédból folyik, csak feléd lejt a kő, már késő. Igaz, korábban nem is tudtál az egészről, de mert mindenkit zavar a jelenség, végre felhívod azt, aki talán segíteni is tud, a közös képviselőt, aki embereket küld. Persze ez nem az ő dolguk, ezért újabbak jönnek, és mindenki hozzád csenget be, te igazítod el őket. Ezen a ponton már teljesen elszáll az ihlet. Elfelejtetted mit csináltál, mibe kezdtél, min járt az eszed, és azon kapod magad, hogy üres fejjel bámulod a monitort, amin ott sorakoznak a havi versek, de nem jut az eszedbe semmi. Aztán mégis, és hirtelen arra is rájössz, szinte csupa különös alakot válogattál össze, és ez visszaránt a feladathoz, mert szereted a különös alakokat.

 

Ralph Waldo Emerson (1803–1882) amerikai író, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője. Apja nehézkes tanulónak tartotta, ennek ellenére, annak halála után, 14 évesen a Harvard Főiskolára járt, ahol ösztöndíjat is kapott. 18 évesen, a diplomája után segített testvére iskolájában, amit fiatal nők részére hoztak létre. Teológiát végzett, lelkészként is dolgozott, ám mivel nagy hatással volt rá Montaigne, aki miatt elvesztette hitét a személyes Istenben, lemondott tisztségéről.

 

Első felesége 19 évesen elhunyt, majd négy évvel később újra nősült, ebből a házasságból négy gyermeke született. Házasságai ellenére nemi identitása vitatott, biszexualitásának bizonyítékaként a Harvardon töltött éveit hozzák fel, ahol nagyon vonzódott egy iskolatársához, akinek a nyomát később számosan, többek között Walter Whitman is követte.  Ismert szónokként tömegeket tudott megszólítani, aminek egyik oka, hogy az egyenlőség eszméjét hirdette, mégis gyakran gúnyolódtak rajta, amikor a rabszolgaság eltörlésével kapcsolatban is felszólalt. Népszerűségét mutatja, hogy mindezek dacára egyre radikálisabb hozzáállásával is sikereket ért el.

 

Isten a képére alkotott minket, de felruházott szabad akarattal is. Eldönthetem, hogy hiszek-e, vitatom, vagy egyszerűen csak tagadom a létezését. Azt teszek, amit csak akarok, és ez a függetlenség az, ami felszabadít. Mindegy, melyik utat választom, mindegy, merre sodor az élet. A távolság és a kifogások csak akadályokat gördítenek elénk, de ha elfogadjuk, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, hátat fordíthatunk mindennek, ami visszafog, és végre igazán, teljesen szabadok lehetünk.  

 

Ralph Waldo Emerson: Brahma 

 

Ha öl a  véresarcú gyilkos,

és a megöltről csorg a vér,

egyik se tudja, hogy a titkos

úton a léptem merre tér.

 

Közel nekem a messze távol,

az árny s a fény előttem egy,

ural az eltűnt égi tábor,

nekem a hír-sír egyre megy.

 

Megjár, ki elhagy, a merész nép,

ha fut, a szárnya én vagyok,

a kétkedő vagyok s a kétség

s dal, mit dalolnak a papok.

 

E trónért istenek vívódnak,

helyemre vágynak hallgatag,

de te telj meg, híve a jónak,

s fordítsd az égnek hátadat.

 

Fordította: Kosztolányi Dezső