Főkép

Az egyik kolleganőmmel beszélgettünk, és utalást tettem Rejtő Jenő egyik híres és hírhedt karakterére, Fülig Jimmyre. Kicsit meglepődtem, amikor kiderült, nem tudta, kiről beszélek. Valamikor elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki, itt, Magyarországon nem ismeri Rejtő alakjait, de manapság már a szemöldökömet sem vonom fel. Elvégre magabiztos álszentként merném-e állítani, hogy én aztán ismerek mindent és mindenkit a magyar irodalomból? Persze, hogy nem. Zavarba lehet hozni újra és újra, és folyton rájövök, nem tudok semmit.

 

Néhány kortárs írótól ösztönösen irtózom, kevés költő nyeri el a tetszésemet, és néha azon kapom magam, már majdnem úgy sopánkodom a színvonal zuhanása miatt, mint egy hetvenéves öregasszony. Nem mintha az én időmben annyival jobb lett volna, és mégis, szinte ösztönösen nyílik a szám, amit erőszakkal zárok össze. Ha valamit tanultam ebből a rovatból, az az, hogy hiába voltam én négyes-ötös irodalomból, minden jel szerint a 90 százalékát átaludtam. Szerencsém volt, amiért nem buktam meg! Így hát nem lepődöm meg többé azon, ha valaki életében nem olvasott el egy könyvet sem, inkább kihívásnak tekintem, hogy valami olyat találjak, ami őt is érdekelné.

 

Klaus Groth (1819–1899) költő, novellista, az alnémet nyelv kiemelkedő alakja. Szabónak készült, később pedagógiai szemináriumot végzett, és tanárként helyezkedett el – ebben az időszakban írta meg a legtöbb versét. Nevéhez fűződik továbbá, hogy Kielben Müllenhoff nyelvésszel közösen fektették le a plattdeutsch (alnémet) helyesírás alapelveit. Verseire jellemző a költői realizmus, a valóság tisztelete, áthatja az életigenlés, a természet- és tájszeretete, fura mód mégis határozott tárgyilagosság jellemzi.

 

Az életünk során rengeteg olyan pillanat adódik, amiket nem értékelünk megfelelően. Adott helyzetben talán nincs is nagy jelentősége – egy a sok közül –, de évekkel később hirtelen különös jelentőséget kap. Egy mosoly, egy kézmozdulat, egy felidézett beszélgetés, egy illat, valami, ami hirtelen visszarepít a múltba, és mindent, de tényleg mindent megadnánk, ha még egyszer… De az élet nem így működik. Ez sem feltétlen baj, csak néha nagyon szomorú.

 

Klaus Groth: Janim

 

Bár volnánk még egyszer, Janim,

kisgyermekek: te s én.

Ott ültünk, emlékszel, Janim?

a szomszéd kút tövén.

Néztük, hogy kelt a néma hold,

s hogy jött a csendes éj,

s mondtuk: az ég milyen magas

s a kút be mély, be mély.

 

Emlékszel? Mily csend volt, Janim,

ág sem rezdült a fán.

Ez így már nincs többé, Janim,

csak álomban talán.

Aj, hogyha künn a nagymezőn

a pásztor is dalolt,

ugye, Janim? A nagyvilág

legszebb zenéje volt!

 

Megejt a régi hangulat

olykor, ha este jön.

Meleg fut át a hátamon,

mint rég, a kút-kövön.

Megfordulok, minthogyha tán

nem volnék egyedül.

S aztán — csak állok és — Janim

a könny szemembe gyűl.

 

Fordította: Áprily Lajos