Főkép

Az egyik kolleganőmmel beszélgettünk, és utalást tettem Rejtő Jenő egyik híres és hírhedt karakterére, Fülig Jimmyre. Kicsit meglepődtem, amikor kiderült, nem tudta, kiről beszélek. Valamikor elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaki, itt, Magyarországon nem ismeri Rejtő alakjait, de manapság már a szemöldökömet sem vonom fel. Elvégre magabiztos álszentként merném-e állítani, hogy én aztán ismerek mindent és mindenkit a magyar irodalomból? Persze, hogy nem. Zavarba lehet hozni újra és újra, és folyton rájövök, nem tudok semmit.

 

Néhány kortárs írótól ösztönösen irtózom, kevés költő nyeri el a tetszésemet, és néha azon kapom magam, már majdnem úgy sopánkodom a színvonal zuhanása miatt, mint egy hetvenéves öregasszony. Nem mintha az én időmben annyival jobb lett volna, és mégis, szinte ösztönösen nyílik a szám, amit erőszakkal zárok össze. Ha valamit tanultam ebből a rovatból, az az, hogy hiába voltam én négyes-ötös irodalomból, minden jel szerint a 90 százalékát átaludtam. Szerencsém volt, amiért nem buktam meg! Így hát nem lepődöm meg többé azon, ha valaki életében nem olvasott el egy könyvet sem, inkább kihívásnak tekintem, hogy valami olyat találjak, ami őt is érdekelné.

 

Nyéki Vörös Mátyás (1575-1654) az első magyar barokk költő. Jobbágy családból származott, tanulmányait jezsuita iskolában kezdte, majd később pappá szentelték. 1611-ben győri kanonok lett, és ebben a pozícióban élte le életét. Előszeretettel írt vallásos témájú verseket, de ezek még a Balassi-reneszánsz szemléletét vitték végig. Később már oktató, elmélkedő költeményeket alkotott, amik a magyar barokk kiváló darabjai, és jellemzően igen terjedelmesek. Stílusához hozzátartoznak a hosszú verscímek is, jellemző rájuk a szó- és képgazdagság is.

 

Isten tudományának kifürkészésében aligha jobb bárki is a gyerekeknél. Én magam gyakran gondolkodtam olyan dolgokon, amikkel megzavartam a környezetemet. No nem azért, mert oly’ magas röptűek voltak, hanem mert sokszor nehezükre esett válaszolni. A klasszikus hány csillag van az égen-től, a micsoda a köd-ig majdnem mindent felvonultattam, de szerintem ilyen egy normális 4-5 éves, érdeklődő gyerek. A saját értelmemmel én is csak az univerzum értelmét, kezdetét és végét kerestem, de a választ sajnos nem találtam meg. Jobban mondva még több kérdést generáltam azzal, hogy nem értettem meg elsőre a válaszokat. Lehet, hogy ez a titok? Hogy folyamatosan tanulunk, és sosem érünk a végére?

 

Nyéki Vörös Mátyás: A véghetetlen örökkévalóságról

 

Igazságszerető, te tudós Számvető,
    Járulj elő téntáddal:
Fizetést nem szánok, csak amit kívánok,
    Jedzegesd fel pennáddal.

 

Mitől fogva Világ áll, hányféle virág
    Nevekedett a földből?
Az égen hány csillag éjjel-nappal villag,
    S hány gyöngyszem lett a ködből ?

 

A tenger hány csöppből áll, és a felhőkből
    Vaj` s hány csöpp eső esett?
Hány angyal kárhozott, s reánk hány kínt hozott
    Ádám, midőn elesett?

 

A tenger fövenyit s annak sok örvényit
    Tedd hamar egy sommába.
Hány csöpp ártatlan vér most bosszúállást kér
    Igaz Ábeltől fogva?

 

Add mellé vadait a földnek, s barmait,
    Minden szőrök szálával;
Füveknek magvait, vizeknek habjait
    A tenger halaival;

 

Madarak tollait s a fáknak ágait,
    Azoknak levelével.
 A szőlőszemeket s apró kövecskéket,
    Földnek minden férgével.

 

Vesd meg, hány Ember holt, s hajok szála hány volt
    Ádám Atyánktól fogva?
Hány szempillantás volt, s földre hány csöpp víz folyt,
    Világ kezdettől fogva?

 

Ah, vesd el pennádat, s szegezd bé téntádat,
    Mert ezt véghez nem viszed!
De bár megvetnéd is, s számba tehetnéd is
    Ezeket: de meghiggyed,

 

Hogy megfoghatatlanb s megszámlálhatatlanb
     Az örökkévalóság.
 Örökkévalóság! Öörökkévalóság!
     Oh, örökkévalóság!