Főkép

Nem olyan rég hallottam egy rádióműsorban, hogy valaki azt mesélte, ő még sohasem futott hóban. Egy dolog biztos, én sem, mégis rengeteg kellemes emlékem kötődik az év ezen szakához, és a ropogós, holdfényben csillogó pelyhekhez. Szerencsés időben születtem, akkoriban még minden karácsonykor fehérbe borult a világ. Amíg kicsi voltam, elmentünk sétálni a Jézuska érkezésére várva, később az iskolai szünetek idejét hócsatákkal ütöttük el az időt. Fogalmam sem volt róla, milyen szerencsés vagyok, mert természetes volt.

 

Az utóbbi években, ha esik a hó, sok kollegám rohan haza, hogy megszánkóztathassa a gyerekét, mielőtt elolvad. Furcsa belegondolni, számunkra egy soha véget nem érő móka volt a tél. Persze önző vagyok, mert valamiért itt, a városban egyáltalán nem hiányzik a természet ezen áldása, mégis úgy érzem, az ünnephez hozzá tartozna a sok hóember répa orral.

 

És ha már ünnep, ilyentájt a legtöbben ajándékért rohangálnak, tolonganak a boltokban, türelmetlenül, reményt vesztve, ötlettelenül vagy esetleg céltudatosan. És ahogy ez lenni szokott, a nagy rohanásban megfeledkezünk arról, amiről a karácsony szól. A szeretet és figyelmesség embertáraink felé kötelező lenne az év minden napján, de rendszerint mégis az év utolsó heteire tartogatjuk. Ez sem baj, ha képesek vagyunk adni másoknak, ha érzzük, hogy milyen szerencsések vagyunk, és már önmagában ezért hálát érzünk. A munkahelyemen az egyik kollegám felvetésére idén elmarad a karácsonyi ajándékozás. Különben is ezer forintban húztuk meg a felső határt, de úgy gondolta, amit sokan támogattunk, hogy senkinek sincs szüksége még egy bögrére vagy csomag teára. Az összegyűlt ezer forintokat felajánljuk egy gyermekrák alapítványnak, mert sok kicsi sokra megy. 

 

Nem hiszek az egyetemes bűntudatban, de abban igen, hogy sokaknak nem árt egy kis noszogatás.  Ha van hova hazamenned, ki tudod fizetni a számláidat, és melegben töltöd az esetéket, már szerencsésebb vagy, mint sokan körülötted. Nem tragédia, ha nem kapod meg a legújabb videojátékot, tabletet, telefont és még kitudja mit. A zokni is hasznos, de ha már nem kell, hát add oda egy jótékonysági szervezetnek. Készüljünk úgy a karácsonyra, hogy a végén büszkék lessünk magunkra, és tényleg tudjuk élvezni azt a sok örömöt, amit adhat.

 

Dsida Jenő: Karácsonyi utazás

Készülődés
Karácsony közeleg.
Én állok itt az ablakom előtt,
nézem a halkan pihenő havat,
s egy kis bokrétás, száradó fenyőt
törögetek.

Ma szívem is van,
Meg-megdobban a kabátom alatt
és csilingeli ezer kis csengő:
Karácsony közeleg!
Karácsony közeleg!

Útban
Csodálkozol:
Te balga kis fiú,
Ma olyan vígnak látszol!
... Csillagáros Betlehemi éjben
hívogat máma engem is a jászol.

Megyek! Megyek!
Az ajkam úgy dalol,
míg csörgös szánkóm megáll valahol,
s letérdelve a kis Jézus előtt,
átnyújtom neki igaz ajándékul
ezt a kis, tépett Bokrétás fenyőt.

Kérdezem
Mondd, kis Jézuskám,
decemberfagyon, szélen, havon át,
miért nem hozhattam Neked
egy csokor édes piros orgonát?
Most minden, minden fenyő és moha.

Pedig tudom, hogy szereted a májust,
és Teneked is szebb az orgona.

Az ünnep
Mennyből az angyali...
Égnek a gyertyák
Kacag az ének terítve az asztal ­
csak fáj hogy sohse találkozik össze
a karácsony az orgonás tavasszal.

A kis Jézus beszél
Én szeretem a sápadt arcot is,
én szeretem a könnyes szemet is,
cirógatom a mellrebágyadt főt.

Akinek nincsen tettre kész,
merész,
lüktető: harcos piros orgonája,
az hozzon egy kis álmodó gallyat,
sóhajtva síró imádság fenyőt,
s az én kezem megáldja.

Hazafelé
A gyertyák elalusznak
a távolodó kórus
altató, Bűvös simogató mákony...

Repül a szánkó
Csörgös csengője csilingeli csendben
Édes karácsony!...
Tündér Karácsony!...
Boldog Karácsony!...