Főkép

Oláh Gábor könyveiről már évek óta írok, néhány levelet is váltottunk e pár éves időszak alatt, de még sohasem találkoztunk. Eddig. Aztán ez a pillanat is eljött: alkalmam nyílt találkozni Gáborral, kicsit beszélgetni vele, a családjával, feleségével, Zsuzsával, és megállapítani, hogy nagyon érdekes élmény, ha valakit az ember egy ideig csak az írásain keresztül ismer, aztán hirtelen lehetősége nyílik a személyes találkozóra. Amolyan felemás állapot ez, találgatásra okot adó: felmerül a kérdés, vajon mennyi a fikció az írásokban, mennyire lehet valóban egy író lelkébe bepillantást nyerni írásai nyomán, milyen mértékben választható el a mű az alkotótól, és lehetséges-e, hogy objektív kritikusok maradjunk a személyes találkozó után is?

 

Ezt a fajta érdekes játékot a fikció és a valóság, alkotó és alkotás között még erősebben élem meg annak következtében, hogy nemrégiben olvastam el az író legújabb, önéletrajzi ihletésű regényét, a Hosszú élete titkát. A regény egy szimbolikus, és mégis nagyon valós utazás történetét járja körül: Oláh Gábor feleségével, Zsuzsával pár éve Amerikában töltött néhány hetet és, meglátogatta az ott élő édesapját. Utazásának egyértelmű célja volt, hogy feltérképezze édesapja életének mozgatórugóit, értelmezze azokat, amíg nem késő, és ezáltal közelebb kerüljön saját múltjához, gyökereihez. Az utazás során sokféle emlék, régi élmény kerül a felszínre, számos rokon, barát, ismerős keresztezi Gábor és Zsuzsa útját. E találkozások nyomán rajzolódik ki nemcsak Oláh Gábor édesapjának viszontagságos életútja, de maga az író fordulatokban, nehézségekben bővelkedő élete is.  

 

Oláh Gábor édesapja a magyar történelem viharos időszakában élt, egyfajta életművészként lendült át az útjába álló nehézségeken. Döntései sok esetben vitathatók a család szempontjából: szerelmek jönnek-mennek az életében, mígnem egy napon hátrahagyja addigi életét, gyermekeit és feleségét, hogy Afrikába költözzön egy általa névházasságként „tálalt” új párkapcsolat égisze alatt – a későbbiekben innen jut el Amerikába. Szerelmi kapcsolatai, a nők iránt tanúsított szenvedélye egész életét végigkíséri, a könyv lapjain egy, az élet adta lehetőségeket teljességgel kihasználó, életimádó férfi alakja bontakozik ki. Az idő múlásával Oláh Dezső egészségi állapota hanyatlani kezd, emberi méltóságát azonban igyekszik megőrizni az utolsó pillanatig, annak ellenére, hogy a rák alattomos elhatalmasodása egyre jobban beszűkíti az életterét.

 

Az író mindvégig tartózkodik mindenféle bírálattól édesapja életkockáinak felvázolása során: hű marad eredeti céljához, hogy kibogozza, megvilágítsa felmenője kapcsolati rendszerét a külvilággal, szűkebb és tágabb környezetével, és megértse az ok-okozati összefüggéseket az életében. Egy másik ember megismerése mindig nagyon nehéz feladat, de Oláh Dezső esetében különösen, hiszen életében, elbeszélései nyomán egyrészt sajátosan keverednek a valós és torzított emlékek, másrészt rengeteg olyan titkot őriz, amelyekre hézagos vallomásaiból nem derül fény. Ezzel együtt Oláh Gábor mégiscsak eléri kitűzött célját: érzésekkel, illatokkal, ízekkel, hangulatokkal teli, filmszerű epizódok felvillantásával szépséges, nagyon személyes emléket állít édesapjának, akinek az írás nyomán személyisége a maga összetettségében egyszerre tűnik teljesen megfoghatatlannak és valahol mégis nagyon érthetőnek és szerethetőnek.

 

A regény mindemellett életképek felvillantásával, egy-egy sors bemutatásával különleges tablót vázol fel az Amerikába, és általában a külföldre szakadt magyarok életének alakulásáról. Oláh Gábor bensőséges, közvetlen hangon szövi össze a megannyi szereplő történetét, hogy egy különleges hangulatú, egyszerre személyes, mégis egyetemes üzenettel bíró képet fessen a multikulturális új hazában így-úgy otthonra lelő magyar kivándorlókról.

 

Ezen a ponton egy kicsit nekem összekeverednek a levélváltásaink, a személyes találkozón Zsuzsával folytatott beszélgetésem, és a regény: nagyon érdekes mellékszál lehet, hogy az írói szándék nyomán arra is választ találjunk: ki miért marad Magyarországon, vagy megy el innen. Napjainkban, ahogy Oláh Gábor édesapja idejében is, egyre többen próbálnak szerencsét külföldön, egyre szűkebb az a kör, aki az itthoni boldogulás mellett dönt – akár a vállalkozó szellem hiánya, akár a családi és egyéb körülmények miatt. Létezik azonban egy olyan réteg, aki minden nehézség ellenére itt szeret élni, itt találja meg azokat a lényegében emberi és ebből következően szakmai kapcsolatokat is, amelyek előreviszik az életben. Oláh Gábor ebből az utóbbi szemszögből is megvizsgálja édesapja sorsának alakulását, kitekint a „nyugati” életmódra, de csak részben „fertőződik” meg vele, érti és megérti családtagjainak, barátainak abbéli döntését, hogy elhagyták hazájukat, ugyanakkor tükröt is mutat nekik alkotásaival, és egyben jelen regényével is.

 

Csodálatra méltó az a sokszínűség, sokféle látásmód, ami megannyi különféle művében, dokumentumfilmjeiben, novelláiban, regényeiben és fotóiban is megjelenik, az a fajta elszántság, az objektivitás és az érzelmi töltet sajátos egyvelege, amellyel szűkebb és tágabb környezetét bemutatja, újabb és újabb nézőpontból megközelíti. A Hosszú élete titka újabb állomása Oláh Gábor abbéli írói küldetésének, hogy világunkat a maga teljességében, kisszerűségeivel, apróbb boldogságaival, szépségével és borzalmaival együtt ábrázolja.