Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Anne Rice: Lestat herceg

A Twilight még sehol nem volt, mikor Anne Rice visszahozta a vámpírokat a bestseller listákra. Az Interjú a vámpírral (és a belőle készült film) és folytatásai nélkül nem is tudom, hol tartana ma a kortárs természetfeletti irodalom, de szóval ő volt az, aki először nagyot kaszált a vérszívókkal.

 

Nézőpont kérdése, hogy meglepő vagy előre látható volt-e, hogy Anne Rice végül visszatér a Vámpírkrónikák világához, de tény, hogy volt idő, amikor úgy tűnt, ez sosem fog bekövetkezni. Férje halála idején (2002) az amerikai írónő visszatért ahhoz a katolikus hithez, amit még 18 évesen hagyott maga mögött, s ezt is, mint oly sok mindent az életében, nagy-nagy szenvedéllyel, mindent beleadva tette. Csakhogy tíz év után (mely alatt megírt két, egyébként egész jó regényt Jézus életének azon részéről, melyet a Biblia kevéssé tárgyal, s melyekből most mozifilm lesz – ellenben a tervezett trilógia zárását tán sosem olvashatjuk) besokallt, elege lett a szervezett vallás, az egyház különféle, neki nem tetsző aspektusaiból, tetteiből, képmutatásából, ilyesmik. A vámpírokat még egy darabig hanyagolta, de végül elérkezettnek látta az időt, hogy újra elővegye sokunk kedvenc Lestatját…

 

Az is nézőpont kérdése, hogy mekkora lúzerség volt az Rice-tól, hogy épp ő nem vette ki a részét abból a világméretű hisztériából, amit egy, az övénél klasszisokkal gyengébb, ám nyilvánvalóan jóval népszerűbbre megírt vámpírsztori, a Twilight indított el. Miközben boldog-boldogtalan természetfeletti lényekről írt vagy olvasott, ő épp katolikus volt, akihez akkor már nem ért fel a világ efféle zaja. Sajnálni azonban nem kell, hiszen a Vámpírkrónikák eladásaiból már korábban olyan vagyont szerzett, melyhez foghatóval kevés író büszkélkedhet.

 

Aztán az is nézőpont kérdése, hogy ez az új regény mennyire erőltetett. Érzésem szerint az alapötlet, amire épít, nagyon is adja magát, hiszen alapvető fontosságú, ám korábban ki nem tárgyalt részletről van szó – ám ezekről többet elárulni merőben spoiler lenne. Azt azonban elmondhatom, hogy olyan, mintha a Vámpírkrónikák első három részének (Interjú a vámpírral, Lestat, a vámpír, A Kárhozottak Királynője) egyenes – bár jó pár évvel későbbi – folytatása lenne. Magam is ezeket tartom a sorozat legjobbjainak (idevéve még a regényben szintén felemlegetett, Memnoch a Sátán című ötödik részt), míg a többit, s különösen az utolsó, már erősen katolikus hatású kettőt felejthetőnek.

 

Azt azért nem állítanám, hogy a Lestat herceg eme, a vámpírirodalomban akár klasszikusnak is nevezhető első hármasnak a nyomába ér. Van olyan része a sorozatnak, amit simán kenterbe ver, de összességében olyan, mint egy all-star regény, melybe az összes fontosabb, emlékezetesebb vámpírt belezsúfolta az írónő. Tényleg szinte mindenki itt van, aki a korábbi részekben felbukkant, sőt, még a Mayfair boszorkányok élete trilógiából is felbukkan pár szereplő. Persze mindőjüknek van több-kevesebb szerepe is, nemcsak dísznek vannak itt, de amúgy némileg túlírt ez a regény – is. Mert hát Anne Rice írásainak vannak bizonyos jellegzetes vonásai, melyek egyike a bő lére eresztett mesélés olyan dolgokról, mint hogy melyik vámpír micsoda elegáns és márkás ruhákba öltözött, meg hasonlók. Régebben jobban toleráltam Rice sznobizmusát és alkalmi barokkosságát, és ma már sokkal inkább látom az egész sorozat gyengéit. De még ezekkel együtt is azt kell mondanom, hogy láttam már ennél sokkal kevésbé életképes visszatérést is.

 

A regény a fő vonala mellett számos apróbb sztorit is rejt, de legfőképp arról szól, hogy egyszercsak felbukkan egy titokzatos Hang, aki arra próbálja rávenni a vámpírokat, hogy öljék meg az ifjonc vérszívókat. Természetesen Lestatnál is bepróbálkozik, aki – szemben más, könnyebben befolyásolható társaival – nem hagyja magát, és aki idővel mégis elgondolkozik, hogy ki lehet ez a kéretlen betolakodó. Mások is így vannak ezzel, ősöregek és a modern kor változásaira jobban reagáló fiatalabbak, és az egészből egy minden korábbinál nagyobb szabású történet bomlik ki. Amit persze folytatni is lehet… és, a fenébe is, nagyon várom, hogy mit eszelt még ki!


Uzseka Norbert - 2015. november 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!