Főkép

Az előző, hangsúlyosan filozofikus gondolkodást, elmélyülést igénylő trió után most érkezik egy kimondottan bizarr, mindeközben könnyedén szórakoztató hármas a Helikon Zsebkönyvek sorozatában, és ez így van jól. Ezek a kötetek ugyanis mind másképpen különösek, más okból és más irányból furcsák vagy éppen szokatlanok. Mi lehetne jobb mód valaminek a bemutatására, mint annak kifacsarása, görbe tükrön keresztül való vizsgálása, vagy éppen bizonyos elemeinek eltúlzása, amely segít számunkra meglátni a lényeget?

 

Edgar Allan Poe: Az aranybogár

 

Immár elérkezett a sorozat az első duplázóhoz – Az aranybogár már a második Poe-válogatás a Zsebkönyvek között, a tartalma viszont nem egyezik a korábban, más kiadónál megjelent, azonos című kötetekével, és ez mindenképpen javára vált. Miközben A fekete macskában csak egy elbeszélés találta meg hozzám az utat, most az egész kötet hangulata sokkal inkább magával ragadott, és segített megértenem, többek között miben is rejlik Poe zsenialitása. A gondolkodás, a félelmek, a kételyek, a kíváncsiság, a lelkiismeret-furdalás mind-mind elemi jellemzői az embernek, és ezekban az írásokban Poe mesteri módon nyúl ezekhez témákhoz, érzésekhez; képes egy-egy rövid történettel érzékletesen bemutatni őket.

 

Hiába a néhol körülményes fogalmazás vagy a számunkra talán már szokatlan nyelvezet, ezek a történetek bizony olvastatják magukat, és képesek még ma is azt az érzelmi reakciót kiváltani, amiért hajdanán ismertek és közkedveltek lettek. Nem hinném, hogy célja a sorozatnak adott szerzők teljes életművének bemutatása (ne is legyen, hiszen pont a gondosan válogatott szemelvényekről szól), de ebben az esetben kivételesen örülök, hogy Poe-tól ez a kötet is megjelent, hiszen a figyelmemet végre felcsigázta, és megeshet, hogy a Helikon Zsebkönyveken kívül is kedvem támad majd beleolvasni az életmű további darabjaiba is.

 

A kötet tartalma:

Az aranybogár (ford.: Pásztor Árpád)

A hosszúkás láda (ford.: Babits Mihály)

Az ovális arckép (ford.: Pásztor Árpád)

Az áruló szív (ford.: Babits Mihály)

Az Usher-ház vége (ford.: Babits Mihály)

 

Jane Austen: Szerelem és barátság

 

Talán a Zsebkönyvek-sorozat eddigi legkellemesebb csalódása ez a kötet, illetve úgy általában is egészen meglepő – nem hittem volna, hogy Jane Austen képes ilyen parodisztikus módon kiforgatni a saját korát, társadalmát, megszokott és megrögzött viszonyait. Ráadásul a korábban Szerelem és barátság címen megjelent gyűjteményes kötet az írónő korai írásaiból válogatott, ez pedig a kései évekből, így azt hiszem, nem kell külön kiemelni, mennyire más minőség a kettő (a címadó írás az egyetlen közös pont). Olyan groteszk és túlzó módon ír ugyanarról a miliőről, amiről korábban a nagyregényei születtek, hogy az valami egészen elképesztő: kifigurázza az összes mozzanatot, szokást, szereplőinek a szájába adja azokat a gondolatokat, amelyek valószínűleg tényleg megfordulnak a fejükben, miközben a valóságban édesen mosolyogva semmitmondó fecsegéssel töltik el az időt. Megszűnnek a tabuk, az álságos képmutatás, mindenkinek ami a szívén az a száján, mindeközben persze a cselekmény maga marad a megszokott, pár szintén túlzó fordulattal.

 

Nem mondom, hogy ez alapján a kötet alapján meg lehet ismerni Austent, illetve nem tudom, egy-két híres regény ismerete nélkül mennyire lehet erős a kontraszt, de nekem mindenesetre nagyot nőtt a szememben a szerzőnő. Bátran ajánlom továbbá azoknak is a kötetet, akik csak most ismerkednek Austen életművével – talán a romantikus regények világa is egészen más színekben pompázik majd ezen válogatás olvasása után.

 

A kötet tartalma:

Frederic és Elfrida

Jack és Alice

Edgar és Emma

Henry és Eliza

Mr. Harley kalandjai

Sir William Montague

Mr. Clifford emlékiratai

A szépséges Cassandra

Amelia Webster

A vendégség

A rejtély

A három nővér

Szerelem és barátság

 

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

 

Bizton állíthatom, hogy Alice olyan jelképpé nőtte ki magát az évek során, aki nem fog egyhamar eltűnni a színről, és fel-felbukkan majd továbbra is a Csodaország vagy éppen a fehér Nyuszi különböző irodalmi művekben és filmekben. Mindezidáig még egyáltalán nem olvastam ezt a klasszikus művet (a rajzfilm feldolgozást kifejezetten nem szerettem, talán ezért nem is támadt kedvem hozzá korábban), ami talán abból a szempontból sem baj, hogy azért ez sem gyerekmese teljesen, hanem valami egészen szokatlan egyvelege rettenetesen furcsa dolgoknak.

 

Igaz, még csak most először olvastam, de ez is olyan kötetnek ígérkezik, amit érdemes többször, hosszabb idő elteltével is újra és újra elolvasni, valahogy mindig más ragadja meg belőle az embert. Rám ezúttal a legerősebb benyomást maga Alice alakja tette, ahogyan átlebeg a problémákon, talán néhol bosszankodik egy sort, de összességében kizökkenthetetlen, képtelenség igazán bármivel is meglepni. Nem tudtam olvasás közben nem magam elé képzelni Alice-t felnőttként, a valóságban, ahogyan életművészként varázslatos módon megoldódik körülötte minden, és legfeljebb a szemöldökét emeli meg néha.

 

Kifejezetten kellemes élmény volt ezekben az írásokban elmerülni – aki ismer, az tudja, hogy nem áll tőlem távol a furcsa és szokatlan irodalmi alkotások iránti rajongás, úgyhogy ezért a trióért is könnyen lelkesedem. Mindemellett bátran ajánlom ezen művek olvasását bárkinek, aki szeret a dolgok mélyére látni ilyen kifacsart módon. Idén megjelent már a következő Austen-kötet, illetve Alice további kalandjai is Tükörországban – kíváncsi leszek, vajon ezek is tudják-e majd ezt a szintet hozni, mint ahogy arra is, hogy Salinger korai, eddig kiadatlan írásai milyen fogadtatásra lelnek majd.