Főkép

Szinte hihetetlen, de szeptember van. Az ősz még nem mutatja meg azt a káprázatos színkavalkádot, amit annyira szeretek benne. Így, a hónap elején alig látni egy rozsdavörös, sárga, barna levelet, egyelőre szinte minden haragos és zöld, de persze már nem sokáig. A helyzet napról napra változik majd, és mire a negyedik vers ideje is eljön, a színek talán már megfakulnak, a nap is veszít erejéből. Ha így lesz, én elkezdem építeni meghitt és gyengéd kapcsolatomat a forró kakaóval, no meg teával. Hogy tényleg e szerint lesz-e, azt ebben a percben természetesen nem tudom, de azt már igen, mi lesz a negyedik vers.

 

Miközben akadnak olyan dolgok, amiket semmilyen formában nem tudok befolyásolni, ilyen az időjárás is, akadnak olyasmik, amiktől, akármi is történik, jobb kedvem támad. És mivel számomra ezek a kicsinységek többek között a mindenkori heti vers, ti most abba a sajátos helyzetbe kerültök, hogy bár nincs semmi beleszólásotok abba, mit dob fel a rovat szeszélyes kereke, talán mégis képesek lesztek örülni neki. A többit pedig megírhatjátok. Akár a hónap végén is. 

 

Harsányi Kálmán (született Hlavács Kálmán, 1876 – 1929) költő, író, drámaíró, színikritikus. Még 1902-ben, két kötettel is debütált, a kritikák változatosak voltak, néhányan magasztalták, mások korszerűtlennek találták. Bölcsésznek készült, de két félév után hivatali munkát választott. 1909-től a Petőfi Társaság tagja lett. Az első világháborúban a balkáni fronton teljesített szolgálatot, majd hazatérése után Az Új Idők és Budapesti Hírlap munkatársa lett. 1923-ban a Nemzeti Színház műsorra vitte az Ellák című történelmi tragédiáját, és 1924-ben Vojnich-díjat kapott. Költészetére jellemző a fokozott idealizmus és a hagyományok tisztelete.

 

Elveszteni egy barátot, szerelmet, vagy akár csak egy eszmét épp annyira fájdalmas, mintha gyászolnánk. Végigvesszük a közös éveket, fájó nosztalgiával emlékszünk a múltunkra, sírunk kicsit, és eljön a pillanat, amikor már nem fáj annyira. Mégis örökre a szívünkben marad, ezzel emlékeztet azokra az időkre, amikor még máshogy volt. És alighanem jó ez így!

 

Harsányi Kálmán: Nem haltál meg...

 

Nem haltál meg, nem siratnak,
Mégis sírba teszlek.
Nem voltál te soha enyém,
Mégis én temetlek.
Sírodra sem teszek fejfát
Mégis megtalálom,
Lelkem lesz a síremléked
S boldogtalanságom.