Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Agatha Christie: Sors-rejtekajtó

Úgy vélem, sokak számára igazi ünnep, amikor az Európa Kiadó sorozatában megjelenik egy-egy rég várt Agatha Christie-könyv. Számomra mindenképpen az volt a Sors-rejtekajtó feltűnése a boltokban: ajándék, amit már nagyon szerettem volna.

 

A krimi királynője egész pályája alatt fáradhatatlanul dolgozott. 1920, első regénye, A titokzatos stylesi eset megjelenése óta minden évben megjelent legalább egy kötete, így rajongói kedvenc krimiszerzőjük haláláig összesen hatvanhat remek regényét, s számos elbeszéléskötetét tehették fel a polcukra. 1973 azonban különleges év volt az idős írónő életében: ekkor, három évvel halála előtt jelent meg a legutolsó frissen írt műve. Az életművet lezáró utolsó két regény, a Függöny: Poirot utolsó esete és a Szunnyadó gyilkosság című Miss Marple-történet ugyanis jóval korábban íródott, mint amikor megjelent. Az előbbit Christie a II. világháború idején írta és még életében, utolsó könyveként adták ki 1975-ben. A másodikat a negyvenes évek közepén készítette el, s posztumusz könyvként, 1976-ban került a boltokba, mint az írónő utolsó meglepetése, és búcsúja olvasóitól. Így a valóban legutolsó könyve a magyarul most ismét napvilágot látott Sors-rejtekajtó volt.

 

A könyv az ötödik Tommy és Tuppence Beresford-történet. A vidám és okos nyomozópárost 1922-ben, élete második regényében és első kalandkrimijében alkotta meg Agatha Christie, s azután végigkísérték egész pályáján. A legremekebb történetet a második világháború alatt találta ki róluk: számomra az 1941-es N vagy M? (magyarul természetesen csakis Göncz Árpád kiváló fordításában) ugyanolyan fontos és klasszikus Christie-könyv, mint a Halál a Níluson, a Gyilkosság a paplakban vagy a Tíz kicsi néger. Az írónő valami egészen csodás összhangot hozott létre benne kémregény- és kalandkrimi-elemekből és komolyan vehető, mégis anekdotikus lélektani ábrázolásból, hazafias és családias részletekből, egy bűntény és egy házasság rajzából. A megújult párosnak, akik a háború után már – gyerekeik szerint reménytelenül – „öregekként”, vagyis középkorú, őszbe hajló vidéki házaspárként nyomoznak olyasmik után, ami érdekli őket, még két detektívtörténetet írt Christie. A Sors-rejtekajtóban, ebben a legutolsóban pedig kifejezetten az öregedés témájával nézett szembe – amellett, hogy egy izgalmas kémrejtélyt is feladott a nyomozóinak.

 

Tommy és Tuppence ugyanis új házba költöznek a történet elején, a Babérosba. A házzal együtt jönnek a gondok: szerelések, mesteremberek, váratlanul feltűnő lyukak a padlóban, holmik, selejtezések és töménytelen felesleges kacat osztályozása, valamint könyvek, sokpolcnyi kötet, amelyet a házzal együtt sikerült megvenni, s ami felidézi a múltat. Amikor ugyanis Tuppence beleveti magát a könyvpakolásba, találkozik a saját ifjúságával: a poros, szeretettel széthasznált regények mind a gyerekkori olvasmányai, amelyektől persze ő annak idején már megvált, mint okos felnőtt. Most viszont jó belemerülni ezekbe a példányokba és nosztalgiázni. Egészen addig, míg a lelkes olvasó sötét titok nyomára nem bukkan A fekete nyíl című Stevenson-regényben… Egy bizonyos Alexander Parkinson rejtélyes megállapítást kódolt a kötetbe valamikor az első világháború idején: „Mary Jordan nem természetes halált halt. Közülünk volt valaki. Szerintem tudom ki.” Amikor kiderül, hogy az Alexander nevű kisfiú nem sokkal azután maga is elhunyt, hogy titkát Stevenson lapjaira bízta, a helyzet komolyra fordul. Úgy tűnik, évtizedekkel korábban valaki megúszott egy gyilkosságot. Vagy éppen kettőt. Tommy és Tuppence tehát nyomozni kezd. Ám minden eddiginél nehezebb dolguk van: hiszen ők már nem hivatásos detektívek, mint rég, csak kíváncsi szomszédok. A tanúk pedig – amennyiben még élnek – vénséges vének, mind Alexander könyvei. A kutatásnak az emlékezetben, a fészerben és a temetőben azonban gyorsan következménye lesz: meghal ugyanis még valaki. Még szerencse, hogy Hannibál, Mathilde és Lohengrin segítik a nyomozókat….

 

Ez a kötet lassú, kedélyes és kissé csapongó. Semmiképpen sem ajánlott az írónővel való első ismerkedésre. Ugyanakkor bájos, okos és körmönfont is a történet. Megállít és rádöbbent bennünket arra, az idős elme is csodákra képes. Ha leülünk és meghallgatjuk az emlékeket, gazdagabbak leszünk élményekkel, érzelmekkel, talán még titkokkal is. Ha elolvassuk a Sors-rejtekajtót, egy másik Christie-vel találkozunk, akit a tisztességesen végigvitt cselekmény mellett az is érdekel, mi marad meg a múltból, és mi megismerhető belőle. Jó elolvasni: örülök, hogy megjelent!


Baranyi Katalin - 2015. augusztus 7.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!