Főkép

Füst Milán szerint a hosszú távú jó kapcsolat olyan, akár a négylábú asztal: az egyik láb az azonos életstílus, a másik a kölcsönös szeretet, a harmadik az intimitás, a negyedik pedig a gazdasági szövetség. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, sokat kell tenni azért, hogy a párkapcsolat fennmaradjon, és ha több faktor is elveszik, teljesen ellehetetlenül.

 

Amikor elolvastam Jane és Stephen Hawking történetét, teljes képtelenségnek hatott az a lelkesedés, ahogy alig huszonegy évesen belevágtak a közös életbe, hisz náluk már induláskor is hiányzott egy fontos tényező. A szigorú, visszafogott, vallásos lány szerelme a bohém, ateista, extrovertált ifjúval bár izgalmasnak hatott, de fenntarthatatlannak tűnt – a szerző maga is kitér arra, hogy bimbózó kapcsolatukban megvolt a harmónia és az összetartozás ígérete, de a degeneratív idegrendszeri kór, mely hitvesét emésztette, rövid és fájdalmas köteléket jósolt.

 

Jane páratlan bátorságról és elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, amikor életük egybekötése mellett döntött. Embert próbáló feladat lehetett egy géniusz feleségeként élni, főleg úgy, hogy Hawking olyan népszerű volt, mint egy rock sztár, akiből mindenki akart magának egy szeletet. A rendhagyó lángelme olyan közel hozta a kozmológiát a hétköznapi emberekhez, hogy könyve – Az idő rövid története – kétszázharminchét hétig vezette a londoni Sunday Times bestseller listáját. A Föld minden hétszázötvenegyedik lakójának van egy példánya a polcán, és ahogy barátai viccesen megfogalmazták: Stephen Hawking több könyvet adott el a fizikáról, mint Madonna a szexről.

 

Ez a világhír lehetővé tette ugyen az anyagi biztonságot, magánéletük meghitt bensőségessége viszont végképp megszűnt, és ezzel visszafordíthatatlan károkat szenvedett. Hosszú házasságuk egységét – bármily abszurdnak is hangzik – a tudós megrendítő betegsége, és Jane Hawking kétségtelenül altruista személyisége, mély vallásossága alapozta meg.

 

Jane Hawking végigutazza velünk a világot, színes, megragadó leírásai külön megérdemelnének egy könyvet. De olyan helyekre is elvezet bennünket, ahová csak a kiváltságosok léphetnek: leírást ad a tudósok zártkörű összejöveteleiről, intrikákról és barátságokról, de körképet mutat nekünk a tudósfeleségekről is, akik a háttérországot adják. Nem bánik velük kesztyűs kézzel, legtöbbjüket nem túl intelligensnek, de annál szószátyárabbnak írja le, vagy olyannak, aki végképp visszahúzódott férje árnyékába. Keveseknek adatott meg a közös munka öröme, vagy az a magas szintű tudományismeret, mellyel méltó vitapartnerei lehettek férjüknek. Egy valamiben azonban szinte mindannyian közös terhet cipeltek: a fizika özvegyei voltak. A testet gyötrő betegség mellett Jane az elméleti fizikát emelte ki leginkább, mint a kapcsolatuk ellen dolgozó szörnyeteget, mellyel Albert Einstein feleségének is meg kellett küzdenie, és végül mindketten alulmaradtak ebben a háborúban.

 

Kevéssé ismert, de a könyvből kiderül, hogy szerzőjének is sokat köszönhetnek a fizika rajongói, így Hawking első hitvese ebből a szempontból talán a szerencsésebbek közé tartozott. A tudós ugyanis írásaiban soha nem foglalkozott a stilisztikával, és a nyelvtant is alaposan kerékbe törte. Könyveinek egyszerű, letisztult, mégis választékos nyelvezete felesége áldozatos és odaadó munkáját dicséri – Jane Hawking ezért is egészen káprázatos jelenség, mert a szolidaritás életszövetségén túl egyéb módon is kapcsolódni akart férjéhez. Nem kevés időt és energiát áldozott arra, hogy megértse párja munkáját, és mikor Hawking beszédkészsége a végéhez közeledett, méltó módon tudta közvetíteni gondolatait.

 

A szerző önéletrajzi írása szokatlanul alapos, időnként túlzónak is éreztem a részletekben való elmélyülést, ami ebben az esetben talán azt a célt szolgálta, hogy a feleség kilépjen az árnyékból, és az ő gondolatainak is nyoma maradjon. Esendőségük ábrázolása azonban olyan hitelességet ad történetüknek, hogy egészen a szívünkig hatol. Bár mentes a szokásos önvallomások kliséitől, meggyőződésem, írása egyben sajátos terápia a feloldozáshoz vezető úton. De ami feltétlenül említésre méltó a könyvben, az Jane Hawking egészen elbűvölő stílusa. Birtokában van az íráskészség legmagasabb szintű művészetének, ezért talán nem szentségtörő kimondani: még nem késő nekivágni saját szépirodalmi mű megírásának, hisz nagyra becsült ex-férjéről már így is épp eleget tudunk. Vétek lenne elaprózni a tehetségét gazdasági megfontolásból. Annyi elegancia, kifinomultság és intelligencia sugárzik át sorain, hogy nyilvánvalóvá vált: Jane Hawking bármit meg tudna írni. 

 

A történet végkifejlete ugyan ismert, de annak állomásai és az elválás útja számos újdonsággal szolgál. Nem bírták ki a rájuk nehezedő roppant médianyomást, intimitásukat megölte a betegség, a kísértés, szakításuk mégis meghatóan szép. Elválni csak ilyen tiszteletteljesen szabad, ez példaértékű lehet mindannyiunk számára. Jane Hawking számomra rokonszenves, rendkívül művelt, nagyszerű ember, azon kevés nő egyike, aki képes felülemelkedni a fájdalmakon, meglátja magában és volt párjában a szerethetőt. Kicsinyes harc helyett kiváltságként gondol arra –  hogy ha csak egy ideig is – társa lehetett, szerethette, gondozhatta Hawkingot, és segíthette győzedelmes hadjáratát a fizika tudományának közérthetővé tételében.

 

Stephen Hawking rajongói ezúttal tobzódhatnak az információkban, megkapják azokat a finom részleteket is a professzor életéről, amiket a saját memoárjában, Az én rövid történetemben nem tudott átadni. Az életrajzok iránt lelkesülők pedig egy igazán igényes, kiegyensúlyozott és értékes könyvet fognak olvasni.