Főkép

Frank Robert Wedekind (1864–1918), a német származású újságíró elsősorban drámaíróként ismert. Stílusa köztes állapotot képez a naturalizmus és az expresszionizmus között. Gyakori témája az ember, mint szexuális ösztönlény megjelenése, a társadalmi konvenciókat elutasítja, és gyakran a bűnözőket emeli ki, mint bűnükben becsületesebbeket a polgárság álszemérmes hallgatásával szemben. Színdarabjait gyakran követte valamiféle botrány, így hamar ismerté vált, különösen, hogy akkoriban egyre nőtt az érdeklődés az erotikával kapcsolatban. Műveit egyaránt itatja át a kissé groteszk karikatúra, és a morbid irónia.

 

34 évesen 9 hónapot ült felségsértésér. 1906-ban állapodott meg, mikor elvette Tilly Newest, az akkor 22 éves színésznőt, akitől két lánya születet. Folyamatos féltékenysége miatt felesége többször elhagyta és megkísérelte az öngyilkosságot is.

 

Néhányan talán azt gondolják, egy egyszerű bocsánat lemossa minden bűnüket, csakhogy van úgy, hogy nem jár megváltás, és amit elkövettünk, a fejünkre száll. Akkor már kérhetünk elnézést, még ha komolyan is gondoljuk, túl késő, túl sok kárt okoztunk. És persze akadnak, akik olyan üresen teszik ezt is, mint ahogyan felöltöznek reggel. Nincs mögötte érzés, tartalom, csak a szokás, hogy az elmotyogott „ne haragudj” után a másik elnézi az újabb baklövést, a következő nyilat a szívbe. No és mi van, ha mégsem?

 

Frank Wedekind: Sikoly

Mit elkövettem, nincs mód tenni jóvá
A vér sürűje nem válik savóvá -
Nyugodtan várlak, vádoló öröklét
S érzem a sors pörölycsapásu öklét.

 

A kín keményszik és puhul a dac -
Kopár vidék, hol egymagad maradsz
Kinek már nincs irígye, nincs barátja
S körötte ég a bosszú rőt zsarátja.

 

Mit nékem isten, jajgató imák!
Inkább a téboly jöjjön - enyhe mák -
Tiz ujjam közt az üdvösség kifolyt
Csörgősipkámban fojtom a sikolyt.

 

Nincs benne mód, daróccsuhát, hogy öltsek
Dicsérd a bátrat és becsüld a bölcset -
Csak ott a szívben, ott a szívbe` lent
Tudod a bűnt, a bűnt, a végtelent.

 

Fordította: Karinthy Frigyes