Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

George R. R. Martin és Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok

Szeretek novellákat olvasni – bár a magyar kiadások regényközpontúságának köszönhetően ezt viszonylag ritkán tehetem meg (hogy rövid időn belül a Zsiványok immár a második nagy, külföldi antológia, ami megjelenhetett, az inkább rendhagyó, mintsem szokványos), amikor viszont mégis a kezembe akad egy ilyen kötet, azt mindig örömmel forgatom. Szeretem az antológiákat, mert egy ilyen monstrumban rengeteg különböző ötlet és hangulat keveredik, minden novella egy új világ, új gondolatokkal és új stílussal, amit izgalmas megismerni, ráadásul miután viszonylag sok olyan szerző van ezekben a kötetekben, akivel eddig nem találkoztunk, mindig érdekes új neveket felfedezni, akik később akár a kedvenceink is lehetnek. Ezen jellemzők alól a Zsiványok sem kivétel, sőt, talán az egyik legerősebb antológia, amit valaha is olvastam.

 

A novellagyűjteményeknek ugyanis van egy hátulütője is: a nagymértékű különbözőség és a nagyon széles merítés miatt óhatatlanul is több olyan írással találkozunk, ami nem nekünk szól. Nem sikerül belemerülni a hangulatába, nem kap el a stílus, utáljuk a szereplőket, vagy egyszerűen nem tudja felkelteni az érdeklődésünket – általában viszonylag sok ilyen van, azonban számomra is meglepő módon a Zsiványokból gyakorlatilag hiányoznak a gyengébb történetek. Nem hiszem, hogy szükségem lenne egy kezem minden ujjára ahhoz, hogy megszámoljam a közepes vagy annál rosszabbnak gondolt műveket, ami a huszonegy szerzőből egy rendkívül erős arány (az egyedüli csalódást is maga George R. R. Martin okozta, akinek a novellája sokkal inkább egy világleírás, mintsem érdemi cselekménnyel rendelkező történet, így aztán számomra vajmi kevés izgalmat tartogatott).

 

A tematika – zsiványok – adott, azonban a körítést a szerkesztőpáros (George R. R. Martin és Gardner Dozois) már a szerzőkre bízta. Az azonban közös az írásokban, hogy szinte mindenki próbált a meglepetések és az újdonságok felől közelíteni: izgalmas ötleteket mutattak be, nem hiányozhatott a feszültség, mindnek volt egy olyan egyedi hangulata, ami még sokáig emlékezetes marad, ráadásul nem elhanyagolható módon mindenki szórakoztatott. Arról nem is szólva, hogy nagy örömömre a téma elég általános volt ahhoz, hogy mindenki más oldalról tudja „megfogni” (ellentétben a Sherlock Holmes kötettel) – így aztán az útszéli banditáktól a kiskorú mesterbűnözőkön át a hölgyek szívét összetörő kópékig sokakkal találkozhattunk, de nem volt két azonos megoldás, nem voltak „ismerős” jelenetek, csupán kaland, izgalom, romantika és nagyfokú zsiványság. Mi kell még?

 

Bár szívem szerint a huszonegy szerzőnek legalább a háromnegyedét kiemelném, inkább a legemlékezetesebbekre szorítkoznék, hogy a többieket mindenki maga fedezze fel. Gillian Flynn novellája például látszólag egy kísértettörténet – a végére azonban olyan feszült, fordulatos és okos thrillerbe vált át, hogy öröm volt olvasni. Patrick Rothfuss maradt a Királygyilkos krónikája világánál, hogy erre a néhány oldalra az egyik kedvenc szereplőmre koncentráljon. Nincs többről szó, mint Bast egy szabadnapjának leírásáról, mégis pillanatok alatt megérint az ismerős hangulat, szépen belehelyezkedhetünk Rothfuss mesélői stílusába, hogy izgatottan kövessük Bastot, amint a falu gyerekeinek csínyeket eszel ki, amint meghódítja a fiatal lányok szívét, és a végére valami többet tanuljunk emberségről és az emberekről. Scott Lynch azt a két dolgot keresztezte, amiről mindig örömmel olvasok: a mágiát és a heist műfaját (ez a klasszikus csapatösszegyűjtős, rablós történetek kategóriája), így talán nem meglepő, hogy mennyire élveztem az írását (de komolyan: egy utca elrablása! Mi lehet ennél szórakoztatóbb?).

 

De Joe Abercrombie sem okozott csalódást egy titokzatos tárgy számtalan ellopásának történetével (nagyon erős abban, hogy pár ecsetvonással lefessen előttünk figurákat), mint ahogy Neil Gaiman novelláját is nagyon élveztem a Soseholból ismerős de Carabas márki legújabb kalandjával (humor és urban fantasy, ebben még mindig Gaiman a legjobb). Garth Nix esetében csak sokára tudtam eldönteni, hogy az a nagyon erős szatirikus hangvétel, amit éreztem, mennyire valós, de a végére csak összeállt a kép (három szó: albínó, törpe vadmamut); Connie Willis a mozik és a plázák jövőjébe kalauzol el egy klasszikus zsiványos történettel (avagy amikor már túl vagyunk a Terminátor 8 bemutatóján); de megemlíthetném mondjuk Matthew Hughes-t is, akinek főszereplője egy kisebb istenség körüli kalamajkába keveredik bele (nehéz az élet olyan istenként, akit senki sem ismer). Egyébként a látszat ellenére ez közel sem fantasy-antológia, van benne némi science fiction (Walter Jon Williams és a 3D nyomtató) és fantasztikus elem nélküli thriller is (Bradley Denton és a tubák esete), hogy a detektívtörténetről ne is szóljak (Lisa Tuttle és a hipnózis).

 

Azt hiszem, itt ideje is abbahagynom a felsorolást, mielőtt tényleg mindenkire kitérek – de talán ebből is látszik, hogy mennyire örültem minden egyes novellának. Egy pillanatig sem untam el magam, mindenki képes volt meglepni, meghökkenteni vagy legalábbis stílusosan szórakoztatni, márpedig én pontosan ennyit vártam a Zsiványoktól. Akit esetleg megrémítene a kötet mérete, egy pillanatig se aggódjon: a húsztól ötven oldalig terjedő novellákban pont az a lényeg, hogy lehet válogatni, éppen mihez van kedvünk és időnk, nyugodtan lehet darabokban és hosszú ideig olvasni a kötetet. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen kevés antológia jelenik meg nálunk, hát még ilyen színvonalas és minőségi válogatás, úgyhogy csak biztatni tudnék mindenkit, próbálkozzon meg a Zsiványokkal, csalódni nem fog benne. Legfeljebb kedvet kap némi zsiványságra…

 

Tartalomjegyzék

George R. R. Martin: Előszó – Mindenki szereti a zsiványokat

Joe Abercrombie: Nehéz idők

Gillian Flynn: Mivel foglalkozol?

Matthew Hughes: A hét áldás fogadója

Joe R. Lansdale: Meghajlott ág

Michael Swanwick: Igyunk a nőkre!

David W. Ball: Származástörténet

Carrie Vaughn: Azok a dübörgő húszas évek

Scott Lynch: Egy év és egy nap Teradániában

Bradley Denton: Hamis hangok

Cherie Priest: Bányarém

Daniel Abraham: Milyen a szerelem?

Paul Cornell: Egy jobb halál

Steven Saylor: Káprázat Türoszban

Garth Nix: Elefántcsont rakomány

Walter Jon Williams: Tequilagyémántok

Phyllis Eisenstein: A semmibe tartó karaván

Lisa Tuttle: A halott feleségek furcsa esete

Neil Gaiman: Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki

Connie Willis: Műsoron

Patrick Rothfuss: A ménkűfa

George R. R. Martin: A tékozló herceg, avagy egy király fivére


Szabó Dominik - 2015. június 10.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Michael Swanwick)

A szerző (Scott Lynch) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Daniel Abraham)

A szerző (Garth Nix) további művei:

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!