Főkép

Lévay József (1825 –1918) költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A szabadságharc után 1850 februárjáig szüleinél bujkált, később Oesten Bátor Mklós név alatt újságírósokdott. Ebben az időben kötött barátságot Arany Jánossal. Korának népszerű költője volt, ennek okát verseinek egyszerűségében kell keresnünk. Rímes, pergős költeményei gyakran szóltak a vidéki élet egyszerű örömeiről, és soha sem követték a kordivatot. Műfordítóként is jelentőset alkotott, nevéhez fűződnek Robert Burns versei, Seneca művei, két Molière-darab, és Shakespeare-től többek között A makrancos hölgy, a IV. Henrik egyes részei, valamint a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabok is.

 

A cím és az első sor Petőfit juttatta eszembe, aztán tovább olvastam, és elképedtem, mennyire különböző. A vers egyszerű hangulata magával ragadott, és elrepített egy olyan időbe, amit már csak könyvekből, vagy a nagyszüleim gyerekkoromban elhangzott történeteiből ismerek. Szinte érzem a száraz szántóföld illatát, hallom, ahogy a sarló hasít aratáskor, a törek pedig tüsszentésre kényszerít. Látom a kicserzett kezeket, a napsütötte arcokat, és minden küzdelem dacára érzem a belenyugvást, elégedettséget, és hatalmas szeretetet, ami a kemény élet ellenére is elönti a serényen dolgozó gazdát.

 

 

Lévay József: Itt születtem

 

Itt születtem, itt lakom én,
Hol a Sajó kanyarog,
Hol a földet ezer éve
Túrják a jó magyarok.

Jutalmazza néha bőven
A hű munka sikere;
Néha izzadás fejében
Soknak szűk a kenyere.

Nem csügged, nem zúgolódik,
Csak türelmesen sohajt:
A mit elvesz egy sovány év,
A másik megadja majd.

De midőn a hegytetőről
A szép völgyet nézdelem,
Eszembe sem jut az ínség,
Az áldatlan küzdelem.

Elterítve csak azt a sok
Szépet és jót látom ott,
Melyet az ég jó kedvében
E vidékre halmozott.

Csak azt érzem, hogy a végzet
Hűn ápol itt engem is,
Adott egy kis enyhe fészket,
Pár gyümölcsfát nékem is.

S mint harmatcsepp tükörében
A napot szemlélgetem.
Szülőföldem szerelmében
A hazámat szeretem.