Főkép

Számtalan elődje van a Helikon Zsebkönyveknek, legtöbbünk polcán ott figyel valamelyik diák- vagy olcsókönyvtári sorozat pár kötete, esetleg akár egy teljes sorozat is – de vajon mivel lehet rávenni ma az olvasókat, hogy újabb sorozat gyűjtésébe kezdjenek? Az alapvető zsebkönyv követelményeket egyértelműen teljesíteni kell: kis méret, alacsony ár, átgondoltan megválogatott címek. Nos, látva a fél kézzel a buszon lógva is kényelmesen olvasható, mindössze 999 Ft-os kötetek 2015-re tervezett címeinek listáját, bátran állíthatom, hogy ezt az akadályt könnyedén veszi a sorozat. Ez mind azonban nem lenne elég a sikerhez, de a rendkívül izgalmas borítógrafikával már garantáltan figyelemfelkeltőek a kötetek, és kézbe véve is kellemes élményt nyújtanak – az enyhén bordázott kartonpapír borítóként pedig igen ötletes megoldás arra, hogy az olcsóbb papírminőség hogyan tud mégis igényes és tartós lenni. Lássuk, mely három könyvvel indult el a sorozat?

 

Bonaparte Napóleon: Az uralkodás művészete

 

Az első kötet rögtön egy kifejezetten érdekes választás: Napóleontól származó rövid idézetek gyűjteménye Takács M. József válogatásában és fordításában. Aki esetleg nem ismerné, a szerkesztő nevéhez kötődik még többek között Boris Vian életműsorozatának szerkesztése is – a tálalás és a körítés ehhez hasonlóan itt is kifejezetten igényesre sikerült. Az idézeteket korszakokra bontva olvashatjuk, minden fejezet elején rövid összefoglalóval a szerkesztő tollából, ami a történelmi hátteret, egyéb érdekességeket tartalmazza Napóleonnal kapcsolatban, így még árnyaltabbá téve a képet a történelem egyik igen jelentős alakjáról. Napóleon nevét mindenki ismeri, talán még legjelentősebb csatái helyszíneit is fel tudjuk sorolni, esetleg párat a fontosabb intézkedéseiből, de ezek által az idézetek által bepillantást nyerhetünk a gondolkodásmódjába, és kiderül, vajon milyen ember is lehetett igazából. Kifejezetten megdöbbentő és pozitív csalódás is ért a szavait olvasva, újabb bizonyságot téve róla, hogy milyen vékony határvonal húzódik a zsenialitás és az őrület között – hogy láthat valaki bizonyos dolgokat ennyire tisztán és logikusan (főleg saját korában kiemelkedően), mást viszont rémesen szűklátókörűen? Tagadhatatlanul a történelem egyik legizgalmasabb személyisége lehetett.

 

Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék

 

Hiába nyilatkozik maga Wilde is úgy, hogy tanulságos történeteket mesélni igen veszélyes feladat, közben azért csak kísérletet tesz rá – vonjon le mindenki olyan következtetést belőle, amilyet csak szeretne. Nagyon különleges hangú mesék ezek, bővelkednek meglepő fordulatokban, helyzetekben, karakterekben, könnyen lehetségessé válik, hogy teljesen máshova lyukadjon ki, mint amire az olvasó a cselekmény elején számítana. Édes-bús történetek, általában nem, vagy nem egyértelműen vidám befejezéssel – leginkább szépnek mondanám, még ha sokszor szívfacsaróak is. Nem tudnám egyértelműen meghatározni, milyen korosztálynak ajánlott – gyerekkoromban esti meseként hallgatva is nagyon szerettem őket, most pedig felnőtt fejjel olvasva is igazán nagy élmény, bár be kell vallanom, teljesen más.

 

Edgar Allan Poe: A fekete macska

 

Poe korszakalkotó szerepe, azt hiszem, senki számára nem lehet kérdéses: a krimi, a thriller, a horror műfaja mind rengeteget köszönhet neki. Ezeken az úttörő műveken érződik ugyan a kor, mai szemmel olvasva inkább irodalomtörténeti érdekességek, de még így is érdemes ismerni őket – szinte magam előtt látom az akkori olvasóit, akik elkerekedett szemmel, kezüket a szájuk elé téve borzadnak el a leírt szörnyűségeken és meglepő furcsaságokon. A válogatás utolsó novellája, Az ellopott levél lett a kedvencem, ugyanis már tartalmában, okfejtésében is időtállóbb darab, ma is különleges olvasmány, ráadásul meghozta a kedvem ahhoz, hogy további Poe novellákat tegyek próbára – még jó, hogy már idén is lesz rá lehetőségem egy következő Helikon Zsebkönyv formájában.


Az első három kötet bőven meggyőzött róla, hogy érdemes olvasnom a Helikon Zsebkönyveit, és bátran merek erre mindenki mást is biztatni, aki szívesen szélesíti a látókörét, szeretné röviden megismerni azokat a szerzőket, gondolkodókat, akiket eddig legfeljebb névről ismert, vagy csak nem volt elég ideje figyelmet szentelni nekik – a gondosan szerkesztett szűk kétszáz oldal tökéletes lehetőség az ismerkedésre. Kíváncsian várom a további megjelenéseket – csak győzzem tartani a lépést a sok újdonsággal...