Főkép

Ez már a harmadik Larten-kötet, ami kifejezetten örvendetes fejlemény, hiszen a sorozat révén egyre többet megtudunk a tizenkét részes Vámpír könyvek egyik legszimpatikusabb mellékszereplőjének előéletéről, illetve hát előhaláláról… – elvégre a vámpírlétet nem érdemes összehasonlítani a halandók rövidke életével. Darren Shan véleményem szerint remekül oldja fel azt az ellentmondást, ami az évszázadokon átívelő jelenlét, és ennek dokumentálása között van. Elvégre kit érdekel, hogyan táplálkozik kétszáz éven keresztül egy vámpír, vagy hol szerzi be a ruháit, merre jár a földön; viszont, mivel hajdanán ők is emberek voltak, nem márványszoborként állják a felettük elsuhanó évek koptató hatását, hanem az őket ért külső ingereknek megfelelően formálódnak, változnak.

 

Ez főként az olyan nyugtalan lelkekre igaz, mint Larten Crepsley, aki az előző kötet végén elköveti a legborzasztóbb bűnt, ami egy hagyománytisztelő vámpírral megeshet, és ettől kezdve olyan bűntudattal keresi helyét az éjszakában, amilyennel csak kevesen képesek ép elmével szembenézni. Mondjuk itt kicsit Ghandi utánérzésem volt, elvégre ő adott hasonló tanácsot egy hozzá forduló hindunak – de ettől ez csak megerősített abbéli vélekedésemben, hogy Larten nem hétköznapi figura, illetve, hogy ez a vámpírlét nem is olyan kötött, mint ahogyan korábban gondoltam.

 

A cselekmény persze szokás szerint kellőképpen csavaros, így hősünknek bizony elég sokat kell rohangálnia a nagyvilágban, melynek során - mintegy mellékesen - a vérszívók számára szent helyre téved, illetve a szó szoros értelmében Mr. Des Tiny kezébe kerül. Ez még a folytatás ismerete nélkül is eléggé ijesztően hangzik, hát még úgy, hogy tudom, mi vár rá évtizedekkel később. A korábbi kitérők után viszont most éreztem első ízben azt, hogy ez a regény sokkal inkább ifjúsági sztori, ellentétben mondjuk a Démonvilággal. Persze itt is van borzalom, vérontás, vérszívás, de a hangsúly szerintem nem ezeken a momentumokon van, hanem Crepsley fejlődésén, ahogyan formálódik a világhoz való viszonya, s persze azon, hogy döntései nyomán merre halad tovább. Itt is nagy hangsúlyt fektetnek a tanulásra, csak vámpíréknál nem annyira feszített a tanrend, elvégre ha úgy adódik, évtizedek jutnak mindenre.

 

Utólag visszagondolva az eddigi három kötetre az jutott eszembe, hogy most már tényleg itt lenne az ideje egy átfogó enciklopédiának, ami címszavakban tartalmaz minden információt Shan vámpírjairól, a történelmükről, a fontosabb helyekről stb. - én legalábbis nagyon örülnék egy ilyen összegzésnek. Amíg ez elkészül, addig várom a negyedik, és egyben lezáró részt – főként arra vagyok kíváncsi, időben mennyire ér össze a két sorozat.