Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Steven Saylor: A nílusi rablók

Két év kihagyás után Steven Saylor végre újabb Gordianus-történettel örvendeztette meg az olvasóközönséget. Mivel szeretem a történeteit – nem egyet hajnalba nyúlóan egyvégtében olvastam végig –, talán nem meglepő, hogy megemelkedett pulzusszámmal vettem kézbe, és „némileg” izgatottan vágtam bele a nyomozó legújabb kalandjába.

 

Ezúttal az ókori Alexandria és a Nílus deltája a helyszín. A hét csoda után járunk pár évvel, Gordianus éppen a huszonharmadik születésnapját ünnepli rabszolgájával, Bethesdával – akibe persze fülig szerelmes. A kellemesnek induló megemlékezésbe azonban némi hiba csúszik, ugyanis míg főhősünk a tengerparton egy fa árnyékéban az igazak álmát alussza pár pohár sör után, a közeli piacon nézelődő lányt elrabolja pár ismeretlen. Gordianus – apja foglalkozását követve – eddig is mindenféle ügyek kinyomozásával és megoldásával kereste a kenyerét Alexandriában, így azonnal neki is fog a szeretett nő keresésének. Ekkor azonban még ő maga sem gondolja, hogy mire megtalálja, addigra kényszerűségből a legnagyobb hírnevű rablóbanda tagja lesz, és rész kell vennie többek közt Nagy Sándor szarkofájának elrablásában is…

 

Ahogyan azt már megszokhattuk, Saylor most is a lehető legaprólékosabb, legélethűbb ábrázolásra törekedett az ókori Egyiptom fővárosa tekintetében. Így elevenedik meg az olvasó előtt Alexandria, a maga lenyűgöző, magával ragadó mivoltával, kezdve a pharoszi világítótoronnyal, a kikötőkkel, a királyi negyeden keresztül a zegzugos sikátorokig. Viszont a szerző „terepre” is viszi Gordianust, így tanúbizonyságot kaphatunk arról, hogy a tájleírás sem idegen Saylor számára, és persze ezt a „feladatot” is mesterien oldja meg. A Nílus deltájának leírását olvasva szinte azonnal elfogott a vágy, hogy valami hasonló folyópartra menjek és gyönyörködjek a táj szépségében, élvezzem annak békéjét.

 

És ebben más kicsit Saylor könyve, mint az eddig megszokottak: az utószavában említi is, hogy az elmúlt évek során ókori görög regényeket olvasott nagy számban, és valamiféle ezek előtti tiszteletadásképpen született ez a mű. A szerző számára felüdülésként hatottak a görög darabok Caesar háborúi és Cicero bírósági periratai után – ez egy az egyben érződik is A nílusi rablókban, valahogy felszabadultabbnak, szellősebbnek hat ez a mű és visszatekintve a Romában játszódó regényekre; azok valahogy kötöttebbnek, falak közé zártnak, „szögletesnek” érződnek most a számomra.

 

Bár ebben a könyvben is halnak meg emberek és történnek gazemberségek, összességében mégis azt mondanám, hogy egy igencsak üdítő, szórakoztató olvasmánnyal lettem gazdagabb. Ráadásul ismét egy halom olyan információ birtokába juthattam az ókori Egyiptomról, amelyeket valószínűleg csak szakkönyvekből tudtam volna meg, olyasmiket meg csak a ritkán előforduló, nagyon elhivatott pillanataimban fogok a kezembe.


Mezei Attila - 2014. július 31.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!