Főkép

Réges-régen, de nem egy távoli galaxisban, csupán egy másik Magyarországon, élt egy alkotó, aki hazai képregény-történelmet írt. Korcsmáros Pálnak hívták, és irodalmi adaptációival vívta ki helyét a szakma legkiválóbbjai között. És ugyan feldolgozta többek között Dumas, Gárdonyi és Arany prózai és verses epikus műveit, a legemlékezetesebb vállalkozása sokak szemében máig a Rejtő Jenő regényeiből létrehozott képregény-sorozat, melyet 2004-től felújítva és kiszínezve keménytáblás kötetekben közölt a Képes Kiadó.

 

Az újbóli kiadás előkészítésében tevékenyen részt vett Garisa H. Zsolt is, aki elképesztő ügyességgel sajátította el és fejlesztette még inkább tökélyre Korcsmáros stílusát – azt az eltúlzott, néhol karikatúraszerű, mégsem az egykockás poénra hajtó karakterábrázolást, aminek alapján figurái, a Rejtő-alakok azonnal felismerhetők. Ugyanez a grafikusművész viszi tovább most a sorozatot, és az eredmény minimum Korcsmároséval összemérhető, ha nem még sikerültebb annál.

 

A képek újból fekete-fehérek lettek, szemben a színezett felújításokkal, ami mögött talán gazdaságossági szempontok keresendők, de a takarékosság sokszor egészen kiemelkedő teljesítményekhez vezet. A főképp vonalas, tehát még csak nem is szürkeárnyalatos rajzok zseniálisan kiemelik a hangulatot, és nem terelik el a figyelmet az arcvonásokról és a ruhák, vagy a környezet elsődleges jellegzetességeiről, míg a ténylegesen szürkeárnyalatos – zömében atmoszférateremtő – árnyékok és nagytotálok az éjszaka és az éjszakai élet „színeit” emelik ki. Rejtő casablancai alvilági alakjai ugyanis mindenekelőtt az éjszakában találnak önmagukra, akkor élnek, a homályban érzik jól magukat.

 

Képregények esetében persze rendkívül fontos a történetvezetés dinamikája és dramaturgiája is, amihez nem elég a kockák elrendezésével manipulálni – ebből a szempontból Az ellopott futár nem kifejezetten avantgárdnak mutatkozik, talán mert a rejtői elbeszélői modor is viszonylagosan egyenletes tempót diktál. A lényeg mindenképp az, hogy a mese egyetlen pillanatra sem áll le annál tovább, mint hogy kevéske időt hagyjon a zseniális rajzos megoldások megcsodálására, és ez nyilvánvalóan legalább részben a szöveget jegyző Kiss Ferenc érdeme. Rejtőt kamaszkorom, tehát évtizedek óta nem olvastam, ezért azt nem tudom érdemben megállapítani, hogy mennyire tér el a szöveg az eredetitől, azt ellenben igen, hogy a történet így elsőrangúan működik, és folyamatos továbbolvasásra késztet. Az egyetlen elbizonytalanító sort pedig (a 15. oldalon) nyilazással teszik egyértelművé az alkotók, ami újfent elemi, mégis maximálisan érzékeny narratív felfogásra vall.

 

Ugyanakkor a kötet végén szereplő állóképek – melyek amolyan filmforgatáson készült stillekhez hasonlítanak, bőséges kísérőszöveggel – úgyszintén sokat tesznek hozzá az összhatáshoz, ahogy ez a Pilcz Roland által abszolút eltaláltan színezett borítóképről is elmondható. (Sokakban nem is tudatosul, hányan vesznek részt egy képregény pusztán képi megvalósításának fázisaiban, kezdve a ceruzarajztól a kihúzáson és a szövegbeíráson át a színezésig.) És ha nem tudnám, hogy reménytelen – hogy idehaza csak álmokat kerget az, aki a képregény műfajának felfutásában reménykedik –, azt mondanám, sokat ígérő Az ellopott futár, de ha több tízezres eladásokat nem is, pár új olvasót talán szerezhet a sorozatnak és általában véve a hazai képregényeknek is.