Főkép

El tudod képzelni Agatha Christie-t fürdőruhában? Nem, nem a középkorú, széles mosolyú, szépen besütött hajú, vaskos termetű nagy írónőt. Hanem a harminckét éves, szemtelenül fiatal és vékony, gödröcskés arcú fiatalasszonyt, aki épp hullámlovagolni készül a hawaii strandon. A fején selyemvirágos úszósapka, az arcán szégyellős vigyor - és a szörfdresszére két hófehér virágot tűztek. 1922-t írunk, a Brit Birodalom felett Őfelsége V. György uralkodik, Viktória királynő unokája. És Angliát már csak két év választja el az 1924-es, fényes körülmények között megrendezett Brit Birodalmi Kiállítástól.

 

E díszletek között játszódik az az új Agatha Christie-könyv, amelyet furcsamód nem az írónő, hanem maga az élet írt: ugyanis a pazar, albumkülsejű könyvnek az anyagát a Grand Tour, a fiatal Agatha Christie világ körüli utazása adta. Amikor 2012-ben Mathew Prichard, Christie unokája egymás mellé tette és egybeszerkesztette az út során kézzel sietősen lefirkantott vagy hordozható írógépen lepötyögött lendületes leveleket, a gondosan albumokba ragasztott és feliratozott képeket, az elmúlt kilencven év során csodálatos módon megőrződött képeslapokat, menükártyákat, újságlapokat, üzeneteket és meghívókat, valódi regény kerekedett ki belőlük. Egy művelt, életvidám, cserfes, csinos és kritikus középosztálybeli fiatal nő naplója arról, milyen is volt félhivatalos küldetésben végigutazni a brit világbirodalom legszebb vidékein.

 

Agatha Mary Clarissa Miller 1912-ben, az első világháború közepén ismerte meg a daliás és fanyar humorú Archibald Christie-t. 1914-ben házasodtak össze, s 1919-ben született meg első és egyetlen gyermekük, Rosalind. Archie a bankszakmában helyezkedett el, s ott ismerkedett meg Belcher őrnaggyal, egy nagy tekintélynek örvendő, szörnyű modorú, s némiképp feltűnési viszketegségtől szenvedő úriemberrel, akinek köszönhetően a Christie-házaspár 1922 januárjában elindulhatott egyéves körútjára a világ körül. Az őrnagy ugyanis meg volt róla győződve, hogy meg kell alapítania a Brit Birodalmi Kiállítási Missziót, s e küldöttség élén be kell járnia a brit domíniumokat, hogy mindenhol népszerűsíthessék az 1924-es tervezett világkiállítás eszméjét. Agatha Christie-t vajmi kevéssé érdekelte, mennyire hasznos a küldetésük (egyáltalán nem), s hogy tényleg szüksége volt-e az őrnagynak az úton pénzügyi tanácsadóra (Archie-t ugyanis ilyen minőségben cipelte magával). Őt mint feleséget csakis egy dolog izgatta: hogy élete nagy utazásán, amilyenhez hasonlót tenni valószínűleg soha többé nem lesz még esélye sem, mindent megfigyeljen, és mindent kiélvezzen. Boldogan forgolódott gyönyörű ruháiban (újságcikk: „Mrs. Christie … ragyogóan festett halványsárga ruhájában, gyöngyökkel kivarrt mellényben és a bal csípőjére omló fekete stólában”), eszegette a friss, ausztrál narancsot („feküdtem egy kényelmes nyugágyon, és gondos válogatással megettem huszonhárom narancsot a körülöttem lévő fákról”) és gyönyörködött a tájakban és a természetben. Továbbá volt tengeribeteg és égett le katasztrófálisan - ám képes volt mindezt humorral és kimeríthetetlen kalandvággyal viselni.

 

A könyvben együtt utazhatunk vele Dél-Afrikától Ausztrálián, Új-Zélandon és Honolulun át Kanadáig az akkor még létező brit világbirodalom legizgalmasabb tájain. Ott lehetünk a Southamptonból kifutó hajón, részt vehetünk a sportversenyeken, tombolákon és a jelmezbálon, ehetünk kappant Washington módra és megkóstolhatjuk a Rotschild-pudingfelfújtat. Ellátogathatunk Cecil Rhodes, a nagy gyarmatosító emlékházába, megnézhetünk egy valódi, afrikai gyümölcsfarmot, lenyűgözve állhatunk a Viktória-vízesés előtt. Beleveszhetünk egy ausztráliai cukornádültetvénybe, kipróbálhatjuk a bozótvasutat, járhatunk juhtenyésztő telepen és ananászültetvényen. Hintóval hódíthatjuk meg Új-Zéland legmagasabb hegycsúcsait, aztán pedig jöhet a már említett szörfözés Honolulun. Végül következhet a banffi kénes gyógyfürdő, az ottawai golfklub és persze a hazaút a Majestic hajó első osztályán, ahol hatalmas úszómedence áll rendelkezésre és a menün szerepel a milánói borjúmirigy és a párolt rombuszhal is… Ki ne akarna Agatha Christie-vel tartani egy ilyen utazáson?

 

Amikor Christie-ék elszánták magukat az útra, az írónő még csak két könyv büszke szerzője volt. Ki gondolta volna, hogy később belőle lesz a világ mindmáig leghíresebb krimiírónője? Ki gondolta volna, hogy kapcsolata Archie-val felbomlik majd? Mindenesetre az utazásból is született egy krimi. Aki megnézi a Grand Tour 134-135. oldalát, a fantasztikusan szép, Christie által készített fotók közt találhat egy különöset: olyan képet, amelyen egy vonat eleje látszik, és amely a vonat végéről készült…

 

„– Értik, miről van szó? (…) Ha hátulról le lehet fényképezni a vonat elejét, nyilván kanyarodik a szerelvény? Háttérben a heggyel szörnyen ijesztő lesz!

Próbáltam megmagyarázni neki, hogy senki sem fog rájönni, hogy a vonat végéről csinálta a felvételt. Szánakozva nézett rám.

– Majd aláírom: »A mozdony, amint kanyarodik. A felvétel a vonat végéről készült.«”

 

És alá is írta… Agatha Christie is, de regényhőse, Suzanne Blair is. Merthogy ez a részlet már nem a Grand Tourból, hanem az 1923-ban írt A barna ruhás férfi című krimiből származik, amelybe Christie minden olyan vidám élményét és kínos kritikáját beleírta, ami csak felhalmozódott benne nagy utazásán. Így ha ezután (újra)olvassuk Anne Beddingfeld kalandjait, már tudjuk, hol találhatunk hozzá gyönyörű fotóillusztrációkat. Ha pedig a könyvbeli Sir Eustace Pedler élénken emlékeztetni kezd bennünket Belcher őrnagyra – az nem a véletlen műve lesz…

 

A Grand Tour szórakoztató olvasmány, hatalmas vizuális élmény és egy elveszett világ nosztalgikus emlékezete. Nincs ennél jobb ajándék egy Agatha Christie-rajongónak: a polcra vele!

 

(A barna ruhás férfiből származó idézet Péter Ágnes fordítása.)

 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november