Főkép

Alex Benedict és Chase Kolpath korában az űrutazás minden kétséget kizáróan a legbiztonságosabb utazási forma. Bár minden percben hajók ezrei vágnak neki a végtelen űrnek, olykor évtizedek telnek el anélkül, hogy egyetlen hajót is eltűntté nyilvánítanának. Természetesen a sajtóban olykor fel-felbukkanó szomorú esetek mindegyike emberi hibára vezethető vissza, hiszen csodálatos masináink hibátlanul működnek, az asztrofizika pedig már évezredek óta a legapróbb részletekig feltérképezte az univerzumot működtető komplex szabályokat. Akkor mégis honnan eredhet az a babonás félelem az űrutazástól, ami miatt sokan egész életükben nem merik elhagyni szülőbolygójukat? Fátyolként derengő kísértethajók a bolygórendszerek szélén, melyek nem válaszolnak a hívásokra, és percek alatt szertefoszlanak. A hipertérben nyomtalanul felszívódott utasszállítók, melyeknek a roncsait soha nem találták meg. Lehet, hogy a természettudományok évezredes babérjaikon ülve, dogmává merevedett tételeiket sulykolva elfelejtik, hogy a kétely nélküli abszolút válaszok nem a tudomány, hanem a vallás szférájába tartoznak?

 

Christopher Robin fizikus látta a tudományok évszázados stagnálását. Egész életét annak szentelte, hogy kimozdítsa az asztrofizikát történetének legnagyobb kátyújából. Feketelyukak és kísértethajók nyomába eredve próbálta bizonyítani, hogy a párhuzamos univerzumok között lehetséges az átjárás. Kollégái megvetették, egyetemi katedrájától megfosztották, szakmai körökben köznevetség tárgyává vált. A különféle ezoterikus és miszticista köröket leszámítva mindenki megfeledkezett róla, egészen addig, amíg megmagyarázhatatlan körülmények között nyoma nem veszett. Lehet, hogy sikerült átjárást találnia egy párhuzamos univerzumba? Amikor felesége, Elizabeth, négy évtizeddel Robin eltűnése után maga is jobb létre szenderül, Alex Benedict és Chase Kolpath elhatározza, hogy végleg felgöngyölítik a különc fizikus utolsó útjának rejtélyét.

 

A sorozat idestova negyed évszázaddal ezelőtt megjelent első kötetében, a Született stratégában Alex Benedict úgy tűnik elénk, mint a távoli jövő Indiana Jones-a. Ezt a szerepét az első öt regényben többé-kevésbé megőrizte, azonban a Tűzmadár egészen újszerű történetmesélést alkalmaz. Az eddigi részekben fontos elemként szereplő veszélyes kalandok és izgalmas akciók itt – egy 50 oldalas intermezzótól eltekintve – teljesen háttérbe szorulnak, átadva helyüket kényelmes szalonoknak, dolgozószobáknak és showműsoroknak. Alex Benedict a szemünk láttára változik át a távoli jövő Hercule Poirot-jává, aki Christopher Robin még élő családtagjaival és ismerőseivel beszélgetve, és nem üstökösöket kergetve, bérgyilkosok elől menekülve oldja meg az évszázad rejtélyét. Természetesen ettől a rejtély megoldása cseppet sem veszít izgalmából, sőt, kifejezetten lebilincselő azt olvasni, hogy hogyan lehet a leghétköznapibb eszközökkel információkat szerezni, mindenféle betörés, kémkedés vagy egyéb törvénytelen eszközök alkalmazása nélkül.

 

A Tűzmadárban a távoli jövő társadalmának kritikája a regény egyik leghangsúlyosabb elemévé válik. Természetesen a korábbi kötetekben is találkoztunk döntésképtelen politikusokkal és katonai vezetőkkel, akik a kritikus pillanatokban megtagadják a segítséget hőseinktől. Az eddigi regényekben ez csupán egy bevett elbeszélői eszköz volt, hogy Alexnek és Chase-nek saját erőből kelljen megoldania az adott problémát. Azonban a Tűzmadárban McDevitt ennél sokkal messzebbre megy. A politikai és katonai vezetőktől kezdve a média és a tudomány nagy alakjain keresztül egészen a sarki virágárusig mindenki csak a saját kisszerű problémáival foglalkozik, képtelen hosszú távon gondolkozni, vagy a legjelentéktelenebb kockázatot vállalni. Ez a beteg társadalom féktelen haraggal és megvetéssel fordul főhőseink felé; botrányosnak, felforgatónak, hovatovább rendszerellenesnek és közveszélyesnek nyilvánítja őket.

 

Összességében elmondható, hogy az Alex Benedict sorozat hatodik része sok szempontból megújította a reényfolyamot. A hőseink és a rejtély a régi, a környezet és a történetmesélés ellenben egészen új. Jack McDevitt ezúttal sem okozott csalódást olvasóinak.