Főkép

Halálról és szerelemről írni egészen megszokott dolog, a szó minden értelmében, nagy családregényekben pedig egymást követő nemzedékek történeteiről olvashatunk, de a szülők és gyermekek kapcsolatát boncolgató művek sem különösebben ritkák – kifejezetten a nagyszülőket középpontba helyező alkotások ellenben elvétve, ha akadnak a jelentős szerzők életműében. Talán azért, mert az öregkorból hiányzik a lobogó szenvedély, a váratlan vagy tragikus változás, a hősiesség és a világmegváltó igyekezet. Ami egy hétköznapi életből marad, az jó esetben a megállapodottság állóvize, rosszban pedig a megkopott képességek, a feledékenység és betegségek kis pokla.

 

Nem csoda, hogy nem szívesen nézünk szembe a kényszerű hazugságokkal. Hiszen hazudnunk kell önmagunknak és a nagyszüléknek is, mert mégsem szembesíthetjük őket saját hiányosságaikkal, hibáikkal és a közelgő elmúlással. Egyfajta megelőlegezett fájdalom a kettővel korábbi generáció botladozását figyelni, megtapasztalni, így aztán igyekszünk távol tartani magunktól a kikerülhetetlen csalódásokat, ahogy Heltai Jenő „Gyapjúvásár”-ának szereplői is inkább önmagukat alázzák meg, látszólag legalábbis ezt teszik, nehogy a múltba nosztalgiával visszatekintő nagyapjuk szégyenüljön meg. Efféle apró ajándékokkal, öncsalásokkal kedveskedünk nagyszüleinknek, hogy nyugodtabb legyen mindnyájunk lelke.

 

Persze akadnak súrlódások is, mint Palotai Boris és Móricz Virág jóval őszintébb, realistább novelláiban, vagy Nagy Lajos humoros írásában, mely utóbbiban az unokát próbálják megetetni mindenféle furfanggal, finom erőszakkal – mindhiába. Sőt, a valódi visszaemlékezések, melyekből az derül ki, miképp határozták meg, befolyásolták híressé vált unokáik életét az akkor még fiatal, de legalábbis fiatalabb férfiak és asszonyok, ahogyan Heltai Jenő drámai vénája is nagyanyja színházának, az ajándékba kapott bábuknak és papírmasé színpadnak köszönhető. Markovits Rodion pedig már-már hősi alakká emeli nagyszüleit, és ezzel alaposan rácáfol mindarra, amit e témáról sokáig evidenciának véltem.

 

A Noran Kiadó válogatása tehát a nagyszülőkhöz való írói viszonyulás széles választékát kínálja, és a novellák, karcolatok között akad egészen komoly teljesítmény is, habár zömében inkább újságba szánt vagy folyóiratba illő művek képviseltetik magukat a kötetben. Ám nem feltétlenül kell mindig tolsztoji mélységeket keresni mindenben, és az sem nagy vétek, ha hagyjuk elhatalmasodni magunkon az érzelmeket, mint Herczeg Ferenc meglehetősen szentimentális „A vőlegény kutyája” című elbeszélésének elolvasásakor, vagy Szomory Dezső végtelenül szomorú triptichonját szemlélve. A valódi mesterek persze még a legjelentéktelenebb alkotásaikban is megvillantják géniuszukat, de voltaképp a másodvonal képviselői sem szégyenkezhetnek itt szereplő írásaik miatt.

 

Szerethető, akár buszon, villamoson, metrón vagy vonaton is olvasható rövid elbeszélések ezek, melyek a kegyetlen évekre készítenek, amikor vagy nekünk nem veszik már többé hasznunkat mások, vagy mi érezzük úgy, hogy kompenzálnunk kell a korral járó veszteségeket, és meg kell szépítenünk azokat az utolsó éveket. És abban is segít ez a kis kötet, hogy észben tartsuk, nem kizárólag szerelemből és hősiességből áll a világ, sőt, voltaképp a szürkeség, az unalom a meghatározó, és ami mégis kiemelkedik, az megfizethetetlen ajándék lesz és marad életünk utolsó pillanatáig, vagy tán – az unokák révén – még azon jóval túl is.

 

Tartalom:

A NAGYMAMA

Kóbor Tamás: Nagymama

Ambrus Zoltán: Páriák

Bródy Sándor: Két néni

Kassák Lajos: Nagyanyó

Herczeg Ferenc: A vőlegény kutyája

Heltai Jenő: Mama

Kosztolányi Dezső: Ali

Vaszary Gábor: Nagyanyáim

Zágon István: Csodálatos nagymama

Móricz Zsigmond: A nagymama látta Izél Fánit

Nagy Lajos: Egy kisfiút etetnek

Móricz Virág: Nagyi

Palotai Boris: Aranyoska

Szomory Dezső: A nagymama

Illés Endre: Család

Heltai Jenő: A tyúk halála

Palotai Boris: Külföldi nagymama

Heltai Jenő: Nagyanyám színháza

 

A NAGYPAPA

Móra Ferenc: Nagyapó

Petelei István: A nagyapó

Ambrus Zoltán: Nagyapó álma

Heltai Jenő: Gyapjúvásár

Kosztolányi Dezső: Ibolyaszínű ég alatt

Pap Károly: Irgalom

Heltai Jenő: Nagyapó

Szomory Dezső: A másik nagypapa

Szomory Dezső: A nagypapa

Zágon István: Enyingi nyár

Zsolt Béla: Nagypapa

Szomory Dezső: Nagyapó

Szomory Dezső: Nagyapó után

Heltai Jenő: Ismeretlen öregúr képe

 

A KÉK KENDŐ

Markovits Rodion: Nagyapám – Nagyanyám

Markovits Rodion: Nagy erejű nagyanyám

Gelléri Andor Endre: Kék kendő