Főkép

Első könyvnek nem rossz… Ezt a mondatot bármelyik kezdő szerző elismerésnek vehetné. Továbbá ez az a mondat, amit Stephen King valószínűleg sosem hallott. Első kiadott – nem az első megírt – munkája sok kritikus szerint a mai napig vezeti az író könyveinek sorát. Ezzel, azt hiszem bármelyik jóérzésű rajongó vitába szállna, viszont kétségtelen, hogy King első könyve nem egy író pályacsúcsát jelenthetné. A Carrie – azt hiszem, a rajongóktól nem kell ellenérvekre számítanom – azért nem egy Végítélet, nem egy Hasznos holmik és főleg nem egy Az. Viszont azt nem állítanám, hogy a nyomukba sem ér. Az pedig az életrajzokból kiderült, hogy a Carrie – és Tabitha King – nélkül az írózseni talán nem tartana ott, ahol jelenleg fészkel. Talán. A kézirat ugyanis a még csóró King ócska szemetesében kötött ki, miután újraolvasva úgy döntött jobb helyen lesz az égetőben. Mára több generáció örömére a felesége megnézte a szemetest, mielőtt a kukába borította volna. Rádumálta a férjét, hogy ne tegyen elhamarkodott lépéseket és nem sokkal később nagyobbra cserélhették a lyukat, ahol addig éltek.

A Carrie alaptémája akkoriban telitalálatnak bizonyult. Azóta darabokra szaggatták a témát, ezernyi alkotás készült, a pocséktól a zseniálisig. Ez mégse gátoljon meg senkit abban, hogy elolvassa a könyvet – ha még nem tette volna –, mert remekül fog szórakozni. King olvasói pontosan tudják, hogy az alapötlet az ő esetében dobhat a történeten, de nem elengedhetetlen a jó könyvhöz. Képes lenne csak arról regényt írni, ahogy a nap fölkel. Még élveznénk is, holott minden nap látjuk.

Carrie White gimnazista kamaszlány, ami – akkor és most is – önmagában véve is éppen elég problémás. A kamaszlánynak van egy anyukája, ami – akkor és most is – összetűzéseket szül. Ám nem elég, hogy anyuka, emellett még veszettül fanatikus hívő is. Az olyan bűnös dolgokról, mint a havi vérzés, fel sem világosítja a lányát, sokkal fontosabbnak tartja, hogy lelki üdve kedvéért órákra bezárja egy gyóntatófülke méretű szobácskába, kettesben az úrral. Ebből adódik az első gond, rögtön a könyv elején, Carrie ugyanis a közös zuhanyzóban kezd havibajozni, osztálytársai szeme előtt. Mivel fogalma sincs, mi történik vele, hát sikoltozni kezd. Jóságos társnői meg jól kiröhögik, megdobálják vaginatölténnyel, és rendesen megalázzák. Csak hogy ne érezze már olyan jól magát.

King is itt került először bajba. Rájött – nem éppen alaptalanul –, hogy halovány gőze sincs a havi ciklusról. Honnét is lett volna. Szerencsére egyfelől ott vót neki a felesége, aki egy merő tapasztalat volt a témában, másfelől veleszületett írói beleélő képessége. Szóval, ha menstruálni nem is tanult meg, azért mindent megtett, hogy legalább megkísérelje átélni, mit érezhetett hősnője. Carrie havizik, nagy ügy, ezt minden kamaszlány túlélte már. Az anyja ettől nem szerette jobban, de még ez sem regényi fordulat. A kiscsajnak azonban van egy szellemi defektusa, ami kezdetben saját magának is legalább annyira rémisztő, mint a környezete számára. Hormonoktól megborult agya ugyanis csak úgy feszül a telekinetikus energiától. Úgy mozgatja maga körül a tárgyakat, pusztán az akaratával, mint Vader nagyúr. Csak gégegyűrűje nincs.

Megalázott, tanácstalan és elveszett kamaszlány szorozva egy nagy gombóc fortyogó dühvel, plusz telekinetikus energia. Egyenlő? Nem lövök le poént azzal, ha elárulom, jobban jártak volna a suliban, ha inkább barátkoznak az atomtöltetű Carrie White-al. Sőt, egyenesen tövig behízelegnek neki. Carrie igyekszik kitörni az éginek túl pokoli anya szorításából, és már úgy tűnik, jóra fordulnak a dolgai. Jóképű fiúval készül a szalagavató bálba, látszólag társnői is megbékéltek vele, talán még el is fogadták. A felnőtt lét küszöbére taposó Carrie White végre érzi magát valakinek. Elmegy a bálba, ahol az iskola tele van diákokkal, még az ablakokon is tanulók folynak kifelé. Naiv még ahhoz, hogy észrevegye a cápavigyort. A többiek pedig tudatlanok ahhoz, hogy észrevegyenek egy két lábon járó világvégét.

A könyvet 1976-ban elég nagy sikerrel filmre vitték (Lawrence D. Cohen forgatókönyve alapján Brian De Palma rendezte), két Oscar jelölést is kapott - egyet a legjobb főszereplő, a Carrie-t alakító színésznő (Sissy Spacek), egyet pedig a legjobb mellékszereplő, a szektásodó anyuka (Piper Laurie) alakításáért. Most, 2013-ban újra előkerült a téma, ezúttal Kimberly Peirce rendezte a filmet, a két főszerepet pedig Julianne Moore és Chloë Grace Moretz alakítja.

 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írásaink:
Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Magyar Stephen King HQ