Főkép

Úgy tűnik, a főnök-titkárnő románcok napjainkban reneszánszukat élik, ám a kínálatot átfutva azt is meg kell állapítanunk, hogy többségük bizony kapott egy kis pikáns színezetet –márpedig nem mindenki szeret hálószobai akrobatikáról részletekbe menően olvasni. Van, aki sokkal szívesebben veszi, ha a szerelmi szál mellé nem az erotika kerül másodhegedűsnek, hanem mondjuk egy felderítendő bűntény. Persze nem amolyan krimiket megszégyenítő féle, csak egy kis kellemes izgalmat biztosító összeesküvés vagy nyomozás. Nos, Judith McNaught regénye pontosan ezt kínálja: egy vállalati kémkedési ügy bonyodalmai közben szárba szökkenő szerelmet. Úgy gondolom azonban, nem árt megemlíteni azt a tényt, hogy a Kettős játék eredetileg 1984-ben jelent meg, s ahogyan világunkban minden, úgy a romantikus bestseller irodalom is folyton alakul, változik. Azaz ha fellapozunk, mint esetünkben, egy majd harminc évvel korábban született románcot, a maitól némileg eltérő viselkedésmintákkal találkozhatunk. Ugyanakkor a szerelem örök, hát miért is tétováznánk…

 

Miután édesapja elveszíti állását, sőt egészsége is erősen megromlik, az ifjú Lauren Danner szinte bármilyen munkát elvállalna, hogy segítségére legyen. Detroitba utazik, hogy családjuk távoli rokona, Philip Whitworth támogatását kérje. Az üzletember azonban különös ajánlattal áll elő: arra kéri unokahúgát, vállaljon munkát cége riválisánál, ezáltal segítsen neki kideríteni, melyik magas pozíciójú munkatársa kémkedik ellenfelüknek. Lauren vonakodik részt vállalni ilyen ármánykodásban, így készakarva rosszul szerepel a felvételi beszélgetésen. Ám kései találkozójáról hazafelé tartva kisebb baleset éri, és a szerencse furcsa fintorából pont a rivális vezérigazgató siet segítségére.

 

„- Mit szoktál reggelizni?

- Bosszantó titkárnőket.”

 

Nick Sinclair olyannyira szimpatikusnak találja a szó szerint lábai elé eső, roppant felvágott nyelvű hölgyet, hogy miután elválnak egymástól, rögtön intézkedik, Lauren kaphasson még egy esélyt. S ha a cégvezetés nem épp egy fontos olasz üzlet megkötésén munkálkodott volna, minden bizonnyal kapcsolatuk ennyiben marad, így azonban az olasz gyökerekkel rendelkező Lauren egyszerű titkárnői helyéről hirtelen a vezérigazgató asszisztense mellett találja magát. A nap-nap utáni közvetlen közelségben pedig csak idő kérdése, hogy a köztük pattogó szikrák mikor kapnak lángra. Ám hiába a kölcsönös vonzalom, a gyengéd együttlétüket követő idill, a valóság csakhamar romba dönti a bimbózó románcot...

 

Átgondolva, milyennek találtam a regényt, a szereplők csöppet zavarba hoznak. Míg nagyon tetszett Lauren merészen dacos, az őt ért sérelmeken felülemelkedni tudó lénye, addig Nicket akármennyire kifinomultan jóképűre is festette a szerző, képtelen volt feledtetni velem, hogy a történet egyes részeiben erőszakos, nehézfejű és lehetetlen alakként viselkedett. Azt hiszem, erre mondják, egy-egy. Az érzékeny lelkűek ugyanakkor készüljenek fel pár kicsurranó könnycseppre, mert Nick gyermekkorának egyik emléke bizony még az én kissé cinikus szívemet is összeszorította – ezért is örültem annyira, hogy a történet végéhez közeledvén az egyik jelenetben visszaköszönt a szomorú eset, csak éppen most teljesen más végkimenetellel, hiszen ezúttal mindenki meglelte a boldogságot.

 

A cselekmény egyszerű könnyedségével szórakoztató pár órás kikapcsolódást szerzett, így ha romantikus, agykikapcsoló délutáni olvasmányt keresünk, megfelelő választás lehet a könyv. Ám ha szeretnénk igazán belekóstolni az írónő stílusába, megbocsátó hősnőinek nagyszerűségébe, s persze gyötrő múltjuk miatt megkeményedett szívű főhőseinek galádságába, talán célszerűbb későbbi munkái közül – mint a Westmorland történelmi sorozata, vagy a Második esély széria kötetei, köztük is leginkább az Édenkert – kézbe venni valamelyiket; szerencsére valamennyit megtalálni a General Press Kiadó kínálatában.