Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Indrek Hargla: Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye

Négyszer tettem vissza a bolti könyvespolcra a könyvet – mert ostoba voltam. Életem egyik legizgalmasabb olvasmányélménye lett a Melchior, a patikárius: lebilincselő olvasmány, izgalmas cselekményű krimi és belépő egy számomra teljesen ismeretlen világba.

 

Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy a könyv borítójára vénséges vén, orrán hatalmas okulárét viselő, mesebeli mágus képét tegye, aki sötét kamrácskában áll, mögötte a polcokon ódon fóliánsok és könyvritkaságok mellett undorító főzetek és pókhálós üvegekben lebegő, tartósított emberi testrészek sorakoznak – mindenesetre az egyébként tehetséges rajzolónak segédfogalma sem lehetett arról, milyen kötethez készít borítót. Ez a fedél rejthetne egy horror-elemekkel teli fantasyt, netán valami naturalistán illusztrált mesekönyvet, de semmi köze az egyik legsikeresebb észt szerző letehetetlen detektívtörténetéhez.

 

Főszereplőnk és nyomozónk, Melchior, Tallinn városának patikáriusa ugyanis nem öreg, épp ellenkezőleg, még csak most múlt harmincéves. Nem is vaksi vén varázsló: jóképű és okos fiatalember nevetős, szürke szemekkel – és egy kedves, intelligens, fiatal feleséggel. Ráadásul a legkevésbé sem hisz a varázslatokban, csakis a logika és a gyógyítás fontosságában: s nem emberi szervekkel pepecsel, hanem jó illatú füvekkel, kesernyés ízű gyógylikőrökkel, édes keksszel és különleges hatású, selymes kenőcsökkel. Apja, aki a messzi Lübeckből költözött át Tallinn-ba, nyitotta meg az első patikát a kereskedővárosban. Melchior maga pedig továbbviszi a családi gyógyszertárat, s „(r)angja alapján egyenlő a kereskedőkkel, tanulmányai alapján egyenlő a papokkal és a bírákkal, a város köztiszteletben álló polgára, akit megbecsültek a városi elöljárók, nemesek és lovagok”. Ám mindennek ellenére a városi tanács arra még nem méltatta, hogy teljesülhessen élete nagy vágya: még nem kapott rá engedélyt, hogy üzletét, a város egyetlen patikáját új, előkelő és tiszteletreméltó helyre, a város főterére költöztethesse át. Kicsit kívülálló, mégis mindenhová van bejárása: ideális nyomozó tehát egy 1409-ben játszódó, történelmi detektívregényhez.

 

A regényben számos kalandos szál fut össze: miközben megindul a nyomozás Henning von Klingenstein, a Német Lovagrend korábbi nagymestere, Talinn város vendége halálának ügyében, újabb és újabb titkokba és bűnesetekbe botlunk. Ki lehet a titokzatos gyilkos, aki áldozatai levágott fejének szájába pénzérmét helyez? Mitől olyan népszerűek a Feketefejűek céhének elöljárói? Kicsoda a titokzatos domonkos szerzetes, Wunbaldus? Miről árulkodhat egy sakkjátszma? Ki nyeri a sörfőzőversenyt? Mi a történet folyamán előkerülő jósvers jelentése? S mi köze a történtekhez a északi tengerek vérszomjas kalózainak, a Vitális Testvéreknek?

 

Féltékenység, megcsalás, hazugságok, titokzatos gyónás, mérgezés, átkok tarkítják az izgalmas cselekményt, amelynek során megismerhetünk egy különös, középkorvégi világot is, ahol trubadúrdalokkal udvaroltak a virágzó almafák alatt, az aranyműves üzlete rangját szemléltetendő cápafogakat, papagájtollakat és kókuszdiót tartott a polcán, a piacon a német lovagok és a dánok közti szörnyű vérfürdőről regéltek, és a domonkosok egy elfeketedett, összeaszott bőrű emberi fejet őriztek Szent Rókus ereklyéjeként…

 

Indrek Hargla regénye azért vált számomra meghatározó olvasmányélménnyé, mert minden sora élvezet volt. A krimirésze megfelelt az elvárásaimnak, a záró fejezet logikus levezetése szinte Poirot-t idézte, ám maga a könyv sokkal több volt detektívtörténetnél. Rengeteg érdekes, apró, jellegzetes részlettel, megelevenítő leírással, különleges szereplővel volt módom találkozni az olvasás során, s annyi furcsaságot tudhattam meg a számomra teljesen ismeretlen világról, hogy becsukva a könyvet szinte kezdtem volna máris újra. A regény városleírásai olyan pompásak voltak, hogy néhány internetes térkép segítségével nyomába is tudtam eredni Melchiornak a kereskedőváros kacskaringós utcáin – melyek közül nem egy szinte változatlan formában létezik ma is a modern Tallinn óvárosában.

 

Amikor egyébként megemlítettem, hogy egy tallinni patikusról olvasok, mindjárt megkérdezték tőlem: csak nem a híres, 1422-ben alapított Városház Gyógyszertár szerepel a könyvemben? Kiderült ugyanis, hogy Talinn-ban van a világ legrégebben folyamatosan működő gyógyszertára, amely ma is látogatható, ráadásul érdekessége, hogy 1583 és 1911 között egy magyar eredetű család, a Bélaváry-Burchart tagjai vezették tíz nemzedéken át. 1422-ben Melchior még csak negyvennégy éves lesz: kíváncsian várom, vajon a következő kötetekben beköltözhet-e a városháza mellé, vagyis ő lesz-e a legendás, ma is létező gyógyszertár első patikáriusa… A külföldi olvasók már tudják a választ, hiszen észtül Melchior kalandjai már trilógiává nőttek. Alig várom, hogy hozzánk is megérkezzen a második kötet!


Baranyi Katalin - 2013. november 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!