Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Tullio Avoledo: Az ég gyökerei

2002-ben Dmitry Glukhovsky megírta Metró 2033 című poszt-apokalipszis regényét, mely az atomháború után húsz évvel játszódik, és a moszkvai metróba menekült túlélők kalandjait meséli el. A Metró 2033 Univerzuma megszületett, igaz, az első kiadásig még három évet várni kellett. De hamarosan a sötét jövővízió hatalmas világsiker lett, így nem maradhatott el a folytatás, a Metró 2034 sem. A világ a könyvlapokról átköltözött a számítógépes játékok birodalmába – és ha minden igaz, 2014-ben jön majd az első film is, ami itt játszódik. A folytatás megszületése után sok szerző – és rajongó – kereste meg Glukhovsky-t, hogy megkérdezze, mi történt az ő szülővárosával a fiktív atomháború után, vagy, hogy megírhatná-e a saját Metró Univerzumban játszódó történetét. Mivel a Metró 2033 alapvetően is egy közös online kísérletként indult – a metro2033.ru oldalon kialakult közösség segédletével, ötleteikkel és javításaival készült –, ezért Glukhovsky nem tétovázott sokat, és az általa kitalált világot más szerzők számára is elérhetővé tette.

 

Az azóta eltelt három-négy év alatt jóval több, mint húsz regény született, ami mind a Végső Háború után húsz évvel játszódik. Ezen könyvek szerzői nagyrészt oroszok, de – talán elsőként a világon – a kezdeményezés világméretűvé bővült. Angol, amerikai, kubai és olasz szerzők lehelnek életet a „keleti blokkban” élő társaikkal közösen ebbe a romos világba. Az Európa Könyvkiadó évente két-három, a Metró 2033 Univerzumába tartozó kötetet készül megjelentetni a legkiválóbb részek közül, ezen művek sorában az első a nálunk még ismeretlen olasz sci-fi szerző, Tullio Avoledo Az ég gyökerei című műve lett.

 

„…Anyád nem díjazta az atomháborút. Pont most, hogy végre visszafizettük a lakáshitelt.”

 

A történet szerint a katolikus egyház utolsó inkvizítora, John Daniels atya – egy szakasznyi Svájci Gárdista oltalma alatt – a római túlélők kis csoportját vezető Albani bíboros kérésére Velencébe utazik, hogy ott megkeressen egy életben maradt magas rangú egyházi személyt, akinek segítségével húsz év után végre új pápát lehetne választani. Az út nem egy életbiztosítás, hiszen körülbelül két hetet venne igénybe – éjszaka, sugárszennyezett vidéken keresztül, rémséges szörnyetegek hordáin át. Daniels ennek ellenére vállalkozik az útra, ami az előre látható nehézségek mellett még más, sokkal nagyobb testi-lelki nehézségeket és hitbéli megpróbáltatásokat is tartogat. De van-e értelme egyáltalán a pokoljárásnak, ha az mindenki számára csak halált hoz?

 

„…Gyakorlatilag semmink sincs, viszont ami van, az szar.”

 

Mi az a néhány dolog, ami egy nukleáris háború utáni életre gondolva azoknak is beugrik, akik nem olvasnak hasonló témájú könyveket? Sugárszennyezés, nukleáris tél, halomban álló halottak, betegségek, mutáns újszülöttek, atombunkerekbe szorult rettegő embertelepek, kulturális- és morális hanyatlás, éhínség, kannibalizmus – végül még több halál. A Metró Univerzumba tartozó könyvekben pontosan ezekről olvashattunk eddig. Tullio Avoledo könyve azonban szerencsére nem csupán szolgai elismétlése Glukhovsky két történetének. Az első és legfontosabb különbség, hogy a történet Moszkvából Olaszországba tevődött át, sőt, a földalatti metró-katakombákból a felszínre. Több elfajzott lényt fedezhetünk fel benne, mint az orosz eredetikben, és végre bepillantást kapunk abba is, mi is történt a Végső Háború – a Tribuláció – sorsdöntő perceiben. Ezek a bővebben elmesélt múltbeli kis történetek hiányoztak nekem a legjobban az eddigi részekből.

 

„…Nem a vér számít. Hanem az, hogy a mi hitünk megkérdőjelezi az övét. És ilyen esetekben az egyháznak csak egyféle reakciója van: elnyomni. A keresztényeknek kétezer éves hagyománya, hogy elpusztítanak mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, ahogyan ők.”

 

Furcsának találtam az eddigi két Metró könyvben, hogy rettenetesen szűkmarkúan voltak adagolva a harci jelenetek. Sokkal több filozofikus gondolat volt bennük, mint vegytiszta akció. Ebben a kötetben már az adrenalin-függők is jobban meg fogják találni a számításukat, igaz a párbeszédekben bővelkedő olvasmányos és izgalmas próza a filozófiai és főleg a vallási elmélkedéseket ezúttal sem nélkülözi. Nem titkolom, nekem ez a könyv jobban tetszett, mint az eredeti duológia. Az inkvizítor és segítő csapata, a Svájci Gárda közt meglévő feszültség – miszerint nem lehet tudni sosem, ki kit szolgál valójában, milyen vallási felekezetbe is tartozik, és hogy egyáltalán ugyanaz-e a küldetésük, mint a papnak – folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét még mutáns szörnyek nélkül is. Emellett még olyan mellékes apróságok teszik élvezetessé a történetet, mint a pápai Halászgyűrű rejtélye vagy az Aurelia Állomás borzalmai.

 

Mindenesetre az nem nagy meglepetés, hogy kiderül: a Föld igazi rákfenéje még mindig az ember, aki a túlélés érdekében egyszerűen mindenre hajlandó – emiatt volt olyan helyzet, ahol azt kívántam, bárcsak végeznének már végre a szörnyek ezekkel az emberi állatokkal. Sosem gondoltam volna, hogy a kannibalizmus után van még tovább a színtiszta szörnyűséghez vezető úton. Nos, ebben a regényben az író kitalálta, hogyan lehet még tovább fokozni. Emiatt csak keménygyomrúaknak ajánlom a könyvet, néhány jelenet kifejezetten kikészítő hatású, arról nem is szólva, hogy a szerző Gottschalk prédikátor személyében sikeresen bővítette az irodalom emlékezetes pszichopatáinak sorát is.

 

„…közben azon tűnődöm, van-e még Isten, aki meghallgathatná könyörgésem. Ideje volna bőven.”

 

A regény négy-ötöd részéről szuperlatívuszokban tudnék csak nyilatkozni, de az utolsó részekről már sajnos nem, igaz ez már teljesen szubjektív vélemény. A delíriumos, szürreális álom- és látomás-jelenetek, a kísértetek és a profetikus jövővíziók nekem egyáltalán nem hiányoztak a könyvből. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, mintha a szerző feljebb szeretné pozícionálni a regényét egy képzeletbeli skálán, hogy több legyen, mint ami. Ne szórakoztató irodalmi műként emlékezzünk majd rá, hanem valamifajta mitikus-ezoterikus regényként. Személy szerint én ezt nem tudom üdvözölni, még szerencse, hogy a vége már újfent a megszokott, „normálisabb” stílusban elmesélt. Ráadásul még tetszett is.

 

„Nem csukjuk be magunk után az Állomás kapuját. Nem helyezzük vissza a szögesdrót-kerítést. Hadd hatoljon be a szél a tárva-nyitva hagyott ajtókon, hadd süvítsen végig a kihalt, baljós folyosókon. Így büntették az antik istenek a lázadó városokat, vagy azokat, amelyekben csalatkoztak. De én egy könyörületes Istent szolgálok, és ebben a halott városban sem az ő haragjának jelét látom, csupán az emberiség egy újabb csődjét.”

 

Egy dolog viszont zavar a Metró 2033 Univerzumba tartozó könyveknél – ha az eredetiket még nem olvastad, de szeretnéd, akkor spoiler riadó! A szuper-mutáns „feketék”-re gondolok konkrétan, akik telepatikus úton képesek a „régi” emberekkel társalogni és sok egyéb csodálatos képességgel is meg vannak áldva. Már a Metró 2033-ban kiderül, hogy ők az új emberi faj, egy újabb evolúciós lépcsőfok, és a jövővíziókban láthatjuk azt is, hogy a két faj egymás mellett békében éldegél a sebeiből felgyógyult Földön. Az első rész végén ezt az eleve elrendeltséget Glukhovsky még tökéletesen lerombolta a fészek elpusztításával, de ebben a részben biztossá vált, hogy a feketék mindenhol ott vannak, nem haltak ki teljesen.

 

Ez két lényeges kérdést vet fel. Az első, hogy mivel az összes Metró-könyv 2033-ban játszódik, ezért mindig arról kell majd olvasni, hogy jönnek a feketék és jól a lelkére beszélnek az aktuális szereplőknek, aztán jön a béke? A második, hogy az sem számít, ha a könyv végén nem „győznek” a túlélésükért harcoló menekültek, hanem meghalhat akár mindenki nyugodtan, hiszen – legvégül – úgyis meg fog alakulni a feketék-emberek koalíciója és újra beköszönt a felvirágzás kora a Földön. Akkor meg minek őket elolvasni? Kíváncsi vagyok, hogy a következő regényben, ami Andrej Gyjakov A fény felé című könyve lesz, miként oldódik meg ez a problémám.


Profundus Librum (Hipszki László) - 2013. október 29.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Tullio Avoledo)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!