Főkép

A könyv első körben a külsejével vonja magára a figyelmet, a fülszövegével tovább csábítja az érdeklődőt, ám végül az élőszereplős és kifejezetten jól sikerült trailer veszi meg magának a vásárlót. Pontosan így jártam ezzel én is: fokozatosan ejtett rabul és vont a hatása alá a kiadvány, ezzel együtt magasra helyezte a vele kapcsolatos elvárásaimat, majd következett az olvasói próba.

 

Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely végül több lett annál az egyszerű jelképnél, aminek szánták, hiszen képessé vált a Föld forgásának és minden bolygó mozgásának befolyásolására. Hihetetlen hatalma veszélyes fegyveré tette, ezért végül elrejtették. A 21. században egy Szindikátus nevű szervezet feladata megakadályozni, hogy a tárgy illetéktelenek kezébe kerüljön, ám valakinek mégis sikerül rátalálnia az értékes kincsre, ez a valaki pedig nem más, mint a rejtekhely közelében található árvaház egyik lakója, aki nem is sejtve, hogy ezzel mennyi gondot okoz, a húgának szánja karácsonyi ajándékként a véletlenül felfedezett ékszert. A Szindikátus kivételével, melynek tagjai a titkot őrzik, senki nem tudja, hogy létezik egy, a földi léttel párhuzamos világ, a Kriccs birodalom, amelynek célja az ékszer megkaparintása, de leginkább a képességeinek felhasználása. Az árvaház három lakója (Yeni, Jauns és Nuwe), valamint a Szindikátus egyik tagjának két gyereke (Berria és Baru) akaratlanul is az események középpontjába kerülnek, illetve meghatározó részük lesz a birodalomban történteknek.

 

Több helyen is a magyar Narniaként emlegetik ezt a regényt, aminek van is némi alapja, mert tényleg hasonló hangulatot sugall, amiben viszont nagyon különbözik egymástól az említett sorozat és ez a regény, az a cselekmény és a karakterek kidolgozottsága, amiben a Five – Az új nemzedék sajnos messze elmarad külhoni társától, még akkor is, ha a Narnia kötetek között is nagy a minőségbeli különbség. Pedig Arthur Madsen könyvének alapötlete kifejezetten jó, az ősrégi medál legendája felkelti az olvasó érdeklődését, mint ahogy tette az én esetemben is, ám sajnos a történet elolvasása után sem tudunk meg sokkal többet az ékszerről, mint amennyit a fülszöveg elárult, pedig jó lett volna, mégiscsak egy, az események szempontjából fontos tárgyról van szó. Az árvaház intézményének létéből és az ott leírt körülményekből adódóan a 18-19. századba helyeztem a regényt, de feltűntek a modern technikai eszközei, így el kellett vetnem a korábban behatárolt időpontot, és igazából még mindig nem sikerült meghatároznom, mikor is játszódik a történet, legalábbis ami a földi eseményeket illeti. Az események Kriccs birodalomba történő áthelyezésével azonban megszűnt ez a problémám, sőt, olyan érzésem volt, mintha ebben a képzelt, középkori társadalmi berendezkedésnek megfelelő közegben otthonosabban mozogna a szerző.

 

Legyen bármennyire is szürreális, valóságtól elrugaszkodott az a világ, amit kitalált a szerző, ha a logikai felépítése megállja a helyét, akkor az olvasó, legyen bármilyen korú, a helyén tudja kezelni a dolgokat. A mozgalmasan induló történetet az elején még érdekesnek találtam, és kíváncsian olvastam, de egy idő után már nem tudott lekötni, sőt, elvesztettem az érdeklődésemet az eseményekkel kapcsolatban. Ha egy történet magával ragad, akkor hajlamos vagyok túllépni a felfedezett hibákon, nem logikus helyzeteken és vígan olvasom tovább az oldalakat, ám ez sajnos ebben az esetben nem működött, hiszen meglepően sok a logikai baki, túlságosan kiszámíthatóak a történések és elnagyoltak a megoldások.

 

Ami viszont mindenképpen említésre érdemes és követendő példaként szolgál a könyvben, az a gyerekek egymáshoz való viszonya, illetve a kalandokban vállalt szerepük. Az, hogy az árvaházi gyerekek összetartanak és a legcsekélyebb gesztus is életre szóló barátságokat és feltétlen bizalmat, hűséget eredményez, teljesen természetes volt a számomra, ugyanakkor meglepő és egyben szimpatikus érzés volt olvasni, hogy ugyanez az állapot az árvaházi és a jómódú gyerekek között is kialakult. A különböző korú fiatalokat maradéktalanul összekovácsolta a sok közös élmény, a kalandok sorozata, gyakorlatilag elmosódtak az egyébként oly jelentős nevelésbeli különbségek és kulturális határok, mert ennek a több világot érintő kutatásnak mindenki ugyanolyan lényeges résztvevője.

 

A regény végére mintha kezdett volna magára találni a szerző, és sikerült egy hirtelen csavarral függőben hagynia a végét, amivel egyértelműen nyitva hagyta a folytatás lehetőségét. Csak remélni tudom, hogy a következő kötet összeszedettebb, átgondoltabb és kidolgozottabb lesz. Addig is azt tanácsolom, ezt a könyvet inkább a fiatal olvasók vegyék kézbe, mert őket, főleg ha még nem nagyon olvastak hasonló témájú könyveket, vagyis nincs sok viszonyítási alapjuk, talán jobban lekötik az események és nem figyelnek fel a történet hibáira.