Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér

Felnőttként igen nehéz megítélni, hovatovább értékelni egy vérbeli ifjúsági regényt. Nehéz, mert nem tartozom a célközönséghez – ha szeretném, se tudnám tiniként olvasni – viszont talán pont ezért mutathat számomra olyasmit, amit az eredeti csoportnak nem. A magam részéről szenvedélyesen kapok minden ehhez hasonló könyv után, mert addig sem kell érettnek mutatkoznom. S nem mellesleg észrevettem, hogy mostanában csak az ilyen típusú irodalom képes meglepni, ami ha belegondolunk, elég borzalmas képet fest a felnőttek számára készült könyvek nagy részéről. A kész panelek mentén készült, sorozatban gyártott szórakoztató irodalom miatt szegény Buglyó Gergely eleve olyan hatalmas elvárásokkal szemben indult, hogy már-már én szégyelltem magam.

 

Fekete Áron ránézésre egy teljesen átlagos tinédzser, aki édesanyjával és két testvérével Kalpagon él. A dunántúli porfészekben nem történik semmi izgalmas, nincs arrafelé semmi szokatlan, minden teljesen normálisan és megszokottan unalmas. Habár valami mégsem stimmel, hősünk és testvérei vére fény hatására szürkévé válik, az apjuk pedig nyomtalanul eltűnt, és alig hagyott maga után valamit. Ott a titokzatos óra, amit soha sem kell felhúzni, egy kendő, ami előszeretettel tapad az ember kezére, és egy jóslat, ami szerint meg kell védeniük egy lányt, aki valamikor majd csak úgy odavetődik… Remek!

 

Sietve leszögezem, hogy tetszett. Ez csak azért lesz fontos, mert van néhány apróbb problémám is, de először szeretném elmesélni mi az, ami megfogott, mert ez a könyv bizony határozottan jó. Érdekes az ötlet, mentes a tucatszerű sablonoktól, vicces, olvasmányos, képes lekötni és igen, ami nekem fontos: meglepni is. Elsőkönyves írónál sokszor találkozom olyan problémákkal, amik egy jó szerkesztővel könnyedén elkerülhetőek lennének, és ez esetben bizony ilyesmi még csak szóba sem jöhet. Nem akad meg a történet, mellőzi a hosszas bevezetést, a laposodó cselekményszálakat és a sekélyes karaktereket. Azaz majdnem. A nagydarab és rossz fiú sablon a legelején megjelenik, de szerencsére nem tart sokáig, ugyanakkor pont ez az elem biztosította az erős kezdést, és előrevetített valamit a jövőre nézve is.

 

Egy kis visszaemlékezéssel kezdünk, ami csak a jelenet végén derült ki, és ez aprócskát zavart, mert hipp-hopp ugrunk két évet az időben. Erről az időszakról nem tudunk semmit, így az elején keletkezik számomra egy kis huppanó. A magam részéről jobban kedvelem azt, amikor menetközben csepegtetik az információt, mert úgy tudom, hogy a jelenben járok, és csak a lényeges dolgok kerülhetnek szóba. Fordított esetben hiányérzetem támad, és most biza vagy kétévnyi űr tátong a mese szövetén. Ahogy azonban haladunk előre, megváltozik a könyv hangulata. Lassan felnő az elváráshoz, ahogy a szereplőink is sokkal elevenebbekké válnak. A párbeszédes pergősek, élénkek és sok esetben humorosak. Az akciójelenetek leírása aprólékosan kidolgozott – láttam mindent magam előtt, és még izgultam is rajta. Képes volt meglepni apróságokban, ami nem csupán nagy szó, de mindenképpen dicséretes is.

 

A nyelvezete sokszor szépirodalmi, ezzel nem követi az „ifjúsági regény, azaz egyszerűbb fogalmazás” szabályt, ami nem feltétlenül probléma. Én szerettem, azonban az unokaöcsém nem igen tudna mit kezdeni vele az összes 11 évével, pedig sokáig úgy gondoltam, hogy ő lehet a célközönség. Ráadásul telis-tele van Gyűrűk Ura utalásokkal, amiket én szintén imádtam, az unokaöcsém azonban itt is fennakadna, ugyanis túl nagy falat még a számára. Egy átlagos 10-12 éves legfeljebb a filmeket ismeri, és azért legfeljebb, mert az unokaöcsém például még azt sem. Nem az én nevelésem, nem tehetek róla! Egyébiránt egész történeten érződik az író rajongása Tolkien iránt, amit személy szerint tökéletesen megértek és pártolok.  

 

Sokáig nem kapunk érdemben semmi információt, igaz nem is nagyon hiányzik. Azért sem, mert kialakult egyfajta elképzelésem a dolgokról, és azért sem, mert lekötött az, amit éppen olvastam. A végén azonban egyszerre zúdul a nyakunkba temérdek magyarázat, amitől egy darabig csupán csak pislogtam. Aztán úgy döntöttem, meg sem próbálom érteni, csak olvasom folyamatosan, mintha idegen nyelvű könyv lenne, és ez a trükk, a legnagyobb meglepetésemre bevált, hirtelen összeállt a kép. Mindenesetre én ezt kicsit túlzásnak tartom. Ennek ellenére nagyon is jól tudom, hogy miért adták ki, látom, a bőröm alatt érzem a lehetőségeket, de első könyv még akkor is, ha sok típushibát kiküszöböltek. Az erős kezdés, az érdeklődés fenntartása, a nyelvezete és pergő párbeszédei viszont maradéktalanul kárpótoltak minden apróságért. Kíváncsian, sőt, izgatottan várom a második részt.


Németh Beatrix - 2013. június 17.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!