Főkép

Mielőtt teljesen belefeledkeznénk az örömködésbe, hogy lassan, de biztosan megjelenik a testvérpár életműve magyarul, azért legyünk tisztában a kiadásra kerülő regények sokféleségével, sokszínűségével. A klasszikus sci-fi mellett van közöttük humoros és komoly hangvételű könyv, amelyek próbára teszik az olvasó befogadóképességét. A nehezebben emészthető, értelmezhető címek közé tartozik a Mese a Trojkáról, aminek akadálymentes abszolválása felételez két-három évtizedes tartózkodást az „átkosban”, véleményem szerint ugyanis személyes tapasztalás nélkül nagyon nehéz a regényt helyesen értelmezni. Ez mondjuk azért is különös, mert az előzménynek tekinthető A hétfő szombaton kezdődik még azok számára sem jelentett nehézséget, akik 1989 után születtek, lévén, hogy cselekménye és humora inkább személyekhez köthető, mintsem intézményekhez.

 

Nem tehetek róla, de olvasás közben Dévényi Tibor humoros műve, a Dr. Ezésez Géza karrierje jutott eszembe, bár tény, a magyar tudós viccesebben mesél a tudomány felkentjeinek emberi gyengeségeiről. Ez az egyszerűség hiányzik a trojkából, itt sokkal inkább a nagybetűs Hivatal, vagy ha úgy jobban tetszik, a Bürokrácia elfajzásáról van szó, amikor túl nagy hatalmat kap az egyszerű emberek felett. Sőt, ebben az esetben az a kiindulás helyzet, hogy a Mejerfet (Megmagyarázhatatlan Jelenségeket Rendszerező és Felosztó Trojka), amit rövidítve Trojkának neveznek (és négy tagja van) rendszerint a néppel azonosítja magát, és ebbéli minőségében az egyszerű emberek akaratának képviselőjének fontoskodik és kerüli a döntéshozatalt.

 

Ezért aztán, aki űrcsatákra, világmegváltó találmányokra, vagy más effélére számít, az csalódni fog, aki viszont a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek mára komikusnak ható, önkritikával terhelt értekezleteinek hangulatára vágyik (a la Tanú), az örülhet, mert a Sztrugackij testvérek egy az egyben megidézik ezt a Sztálin utáni légkört. Persze szó sincs termelési regényről, inkább szatirikusan nézik a tudomány csarnokaiba befurakodott kóklereket, ejtőernyősöket és a többi, a szabályzat visszamondásán kívül semmihez sem értő bürokratát.

 

Az időnként felbukkanó furcsaságok (pl. Jeti, beszélő poloska, ufonauta) nem tudják enyhíteni az elkeseredettséget, amit az egyszerű állampolgár érez kiszolgáltatottsága miatt. És hiába a gúnyos hangvétel, hiába érjük folyamatosan tetten a Trojkát, amint éppen elkerülik a döntéssel járó felelősséget, és a lényeg helyett a vonatkozó paragrafusok citálásával kergetik őrületbe a kérvényezőket, a korábbi sziporkákhoz képest ez akkor is egy sokkal „szárazabb” regény, amit igazából csak a rajongóknak ajánlok, a szerzőpárossal most ismerkedők inkább az előzménnyel, vagy a Nehéz istennek lenni című könyvvel kezdjenek.