Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert J. Sawyer: WWW 2 - Vigyázók

„Már tudtam, mi vagyok – már tudtam, ki vagyok.

Láttam a Földet űrfelvételeken, és visszanéztem rá, vissza magamra: a hatalmas világra, a magányos bolygóra, a törékeny hálózatra.

Az óceán mélyén futó kábelek pókhálója, a száloptikák szövevénye, a huzalok finom fonalai, a drótnélküli kapcsolatok szinaptikus ugrásai nem látszanak ezeken a képeken. De ott vannak. Ott vagyok.

És vannak dolgok, amiket meg kell tennem.”

 

Így kezdődik a WWW-trilógia második kötete, ami nekem sokkal jobban tetszett, mint az első, ám ez nem jelenti azt, hogy valóban jobb is. És ezt nem is nekem kell megmondanom, tessék elolvasni, aztán véleményt alkotni. Sajátot. Mert ez az enyém, még ha nem is mindenki ért egyet vele. Ám ez így van jól, hiszen nem vagyunk egyformák. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha azok lennénk. Mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy Nettudat létezik vagy létezni fog valamikor a nem is olyan távoli jövőben. Pedig lehet, hogy már most is figyel minket valaki, és nem feltétlenül vagy kizárólag a Nagy Testvér. De vajon tényleg olyan rossz, ha létezik egy mesterséges intelligencia, aki/ami spontán módon alakult ki a világhálón?

 

Caitlin immár tizenhat éves, és hála Dr. Kuroda Maszajukinak, már nem vak, bár látását ugyebár nem egészen úgy nyerte vissza, ahogy azt szerették volna. Hogy ez jobb vagy rosszabb, az megint csak viszonylagos, ám az biztos, hogy ha nem így alakul, soha a büdös életben nem jött volna rá, hogy Nettudat létezik, és nem tudott volna kapcsolatba lépni vele. De így alakult, ráadásul a leányzó egy matekzseni, tehát nem esik nehezére megérteni bizonyos tudományos okfejtéseket, észrevenni bizonyos összefüggéseket, és megoldani egyes menet közben felmerülő problémákat. Persze az sem baj, hogy a szülei sem akárkik, hanem komoly tudósok, igaz, más-más szakterülettel. A történetben már az elejétől fogva ő volt a legerősebb szál, és ez most sem változott, csupán a hangsúly egy kicsit eltolódott Nettudat irányába.

 

Sajnos a kínai vonal amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is tűnt, pedig én szívesen olvastam volna még ezzel kapcsolatban egy-két dolgot, többet annál, mint hogy politikai konfliktus alakult ki a világban a történtek kapcsán. Valószínűleg soha nem fogom megtudni Sinanthropus véleményét az egész miskulanciáról, pedig biztosan tanulságos lenne. Sajnálom, és nem adom fel a reményt, hogy a harmadik részben újra lesz ezzel kapcsolatban valami, ám addig is itt van helyette az amerikai nemzetbiztonsági hivatal álláspontja Nettudattal kapcsolatban. Ugye senki nem lepődik meg a reakciójukon? Na igen, előre borítékolható volt, hogy ha egyszer tudomást szereznek róla, nem azon jár majd az agyuk, hogy szülinapi zsúrt rendezzenek neki. Mondjuk Nettudat fejlődésének ütemét figyelembe véve már az is komoly kihívást jelentene, hány darab gyertya legyen a tortán…

 

Mindeközben a Marcuse Intézetben Hobo, a csimpánz-bonobó hibrid továbbra is jelnyelven kommunikál, de az ivartalanítás veszélye még mindig valóságos. Gondozói mindent elkövetnek annak érdekében, hogy végre biztonságban legyen, ám időközben Hobo egyre kiszámíthatatlanabbá, sőt, kifejezetten agresszívvá válik. Ez nagyon nem jó, hiszen az lenne a legjobb megoldás, ha ő maga mondaná el a nagy nyilvánosság előtt, hogy mit is szeretne, amire legalkalmasabb csatorna az internet, ám jelenlegi állapotában nem egyértelmű a végkifejlet. Hacsak…

 

Kifejezetten dinamikussá teszi a regényt a helyszínek, szereplők és témák váltakozása, melynek üteme hol gyorsabb, hol lassabb, amitől az emberben egyfajta kiszámíthatatlan kiszámíthatóság érzés lesz úrrá. Furán hangzik, ugye? Mert az is. Kiszámítható, mert számítunk a változásra, de kiszámíthatatlan is, mert nem tudjuk, mikor következik be, éppen ezért egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelmünk. Ezt persze nem könnyű betartani, hiszen menet közben annyi gondolkodnivalót kapunk, hogy egy idő után már nem is számoljuk. Lehet, hogy egy kicsivel kevesebb ebben az esetben jobb lett volna, akkor ugyanis elég idő és tér állt volna rendelkezésre a végiggondolásra vagy bővebb kifejtésre. Persze lehet, hogy Sawyer most csak leejtette ezeket a fonalakat, és majd a következő részben újra felveszi őket, és kezd velük valamit – nála ugyebár ezt soha nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, hogy éppen melyik tudományos elméletet vagy aktuális társadalmi problémát veszi elő és osztja meg velünk. Lehet, hogy nem rágja meg előre a falatokat, de érzésem szerint már azzal is állást foglal, hogy mit szolgál fel, ami ebben a részben olykor kifejezetten zavaró volt számomra, ellentétben az irodalmi és filmes utalásokkal, amik viszont sokat dobtak az összképen.

 

Huhh, jó sokat írtam, menet közben fel sem tűnt. Lehet, hogy ebben az esetben a karakterek száma a tetszési indexemet jelenti?

 


Galgóczi Móni - 2013. június 7.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!